Halálos balesetet szenvedett egy dél-koreai munkás az iváncsai gyár építkezésén

Meghalt egy dél-koreai állampolgár péntek este egy Iváncsán épülő akkumulátorgyár területén történt balesetben. A közelmúltban nem ez volt az első akkumulátorgyári baleset a városban, ám az nem tisztázott, hogy a mostani eset is ugyanott történt-e.

2023. január 14., 21:56

Szerző:

Egy iváncsán épülő akkumulátorgyár területén történt balesetben életét vesztette egy dél-koreai állampolgár péntek este – erősítette meg a Telex információját a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A baleset bejelentése január 13-án, 20 óra 55 perckor érkezett a rendőrségre. A rendőrség válasza szerint Iváncsa, 9. út 21. szám alatti címen egy dél-koreai állampolgár szenvedett balesetet, és a helyszínen meghalt. A baleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja.

A Fejér megyei Iváncsán a dél-koreai tulajdonú SK Innovation számára 135 hektáron épül akkumulátorgyár, a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A gyár infrastruktúrájára a kormány 50 milliárd forintot adott 2021-ben. A Telex mindkét céget megkereste azzal a kérdéssel, hogy ezen az építkezésen történt-e az incidens, de szombat délutánig nem kaptak választ.

Ezen az építkezésen nem ez lenne az első, közelmúltban történt eset: 2022. május 11-én is meghalt egy 52 éves munkás, mikor a férfire munkavégzés közben rázuhant az általa vezetett hidraulikus emelőgép, „2023. január 8-án pedig egy 39 éves szlovák állampolgárságú férfi egy targoncával elütött egy 38 éves, szintén szlovák állampolgárságú férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.”

(Kiemelt képünk: Az SK Innovation logója látható a vállalat standján az InterBattery 2021 kiállításon a szöuli COEX-en 2021. június 11-én. Fotó: Jung Yeon-je / AFP)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.