Kilépési hullám követi a kizárásokat az MSZP-nél

Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – tudta meg a 168.hu. Információink szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára.

2021. június 26., 12:00

Szerző:

Nagyüzemi működésre kapcsolt az MSZP párttagjainak kizárása ügyében. Információink szerint szombaton kitessékelték a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Morkai Mihályt. Korábban pedig egykori elnökétől, Molnár Gyulától szabadult meg a párt. A kizárások mögött mindenhol a DK sejlik fel.

Mint korábban megírtuk: Molnárnak azért kellett mennie, mert a DK jelöltjeként indul budai kerületében, és ha nyer, a Demokratikus Koalíció frakciójába ülne be. Az etikai bizottság szívét az sem lágyította meg, hogy minderről nem Molnár, hanem a pártelnök Tóth Bertalan, valamint Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc döntött. A volt pártelnök egy pártközi alku része volt csupán, még beleszólása sem volt saját sorsába. Tóth és pártja azonban mindezért kirúgta.

Hasonlóan jártak el a pécsi Szakács Lászlóval is, aki ugyancsak DK-s támogatása miatt kényszerült távozni az MSZP-ből. Lapunk úgy tudja: ez sem Szakács döntése volt, most mégis vele vitetik el a balhét.

A debreceni Juhászné Lévai Katalinnak, aki egy éve még a párt hajdú-bihari választmányát vezette, azért kell távoznia az etikai bizottság szerint, mert több DK-s posztot osztott meg közösségi oldalán, mint MSZP-st. Igen.

Morkai Mihály, volt miskolci alpolgármester maga tett lépéseket a DK felé, mondván: az MSZP legutóbbi tisztújításán „letért a törvényes és etikus útról”. Neki is útilaput kötöttek a talpa alá.

A 168.hu információi szerint a rapid kizárásokra válaszul tucatnál is több megyei, illetve városi MSZP-szervezet jelenti be a jövő hét elején, hogy kollektívan távoznak a Szocialista Pártból.

(Kiemelt kép I Molnár Gyula volt pártelnök a Magyar Szocialista Párt budapesti programbemutató nagygyűlésén, 2017. december 9-én. Fotó: Illyés Tibor | MTI)

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.