Bejelentést tett az MVM, erről minden ügyfélnek tudnia kell.
Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy új lakhatási támogatás jön, amit első lakásvásárlók vehetnek igénybe.
A KRESZ szerint a biztonsági övet be kell kapcsolni, most az utas hibája miatt is a sofőrt vonhatják felelősségre.
Döntött az Alkotmánybíróság: el kell ismerni élettársi kapcsolatnak a külföldön kötött melegházasságokat.
Ha bankkártyával szeretne fizetni, alaposan gondolja át hogyan, mivel nőhetnek a kiadásai.
2010. május 9., 17:09
Vasárnap este Magyarországot is elérheti a dél-nyugati irányból érkező hamufelhő, de ez alig lesz érzékelhető - közölte az Országos Meteorológiai Intézet. Barkó Vanda meteorológus elmondta: az Izlandról indult hamufelhő jelentő kitérővel, nagy utat tett meg, így nagyon alacsony koncentráltságú. Az Eurocontrol, a légi közlekedés európai szervezete Brüsszelben azt közölte, hogy Svájcban is várhatók járattörlések a vulkáni hamu miatt, s hogy vasárnap estére a hamufelhő megjelenik majd Németország déli része, Csehország és Ausztria fölött. A vulkánihamu-előrejelző központok szerint délkelet felé, így Görögország felé is tart a felhő.
2010. május 9., 15:19
A jövő évi magyar EU-elnökség egyik központi, vállalt feladata, hogy szorgalmazza: biztosítsák közösen Európa energia-ellátásának feltételeit. A háttérben természetesen a 2008-2009-es tél áll, amikor az orosz-ukrán gáz-viták miatt akadozott az ellátás és átmeneti korlátozásokat kellett bevezetni a nagyfogyasztóknál. Szakemberek budapesti tanácskozásán most megkérdőjelezték a jövőre vonatkozó aggodalmakat: egyes szakemberek szerint felesleges óriási pénzeket költeni nem létező veszélyek elhárítására s ezzel tovább terhelni a lakosságot is.
2010. május 9., 12:56
Elfogták a hetedik szökött afgán őrizetest, aki kilenc honfitársával együtt szombaton tört ki a határrendészet nyírbátori közösségi szállásáról – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hatot egy órán belül elfogtak. A hetedik, szökésben lévő afgán állampolgárt szombat este a közösségi szálláson dolgozó, egyik szabadnapos határrendész ismerte fel Nyírbátorban az utcán, s a helyszínen tartotta a férfit, miközben értesítette kollégáit. Két afgán állampolgárt még keresnek a rendőrök.
2010. május 9., 11:12
Több mint egy évtizede rendezték az első kerékpáros-demonstrációt, a Critical Masst Budapesten. Statisztikák szerint azóta egyre nő nálunk a kerékpárosok száma. Európai uniós forrásoknak köszönhetően pedig mostanában már a kerékpárút-hálózat is rohamosan bővül.
2010. május 9., 08:04
Rettenetesen sajnálom, ami történt, és nagyon szégyellem magam - mondta Stohl András, a hajnalban Fót közelében közúti balesetet okozó színész-műsorvezető szombaton késő délután az MTI telefonos megkeresésére.
2010. május 8., 19:59
Ez az év jól kezdődött Ortutay Gyula számára. Ugyanis hívatta Biszku Béla, hogy átadja neki az új párttagsági könyvét. Ebben a párttagság kelte: 1945. A korábban kisgazdára maszkírozott értelmiségi kiléphet tehát az álarc mögül: kriptokommunistából valódira válthat. 1967 januárját írtuk.
2010. május 8., 16:39
Levédés alatt álló, környezetbarát eljárást dolgoztak ki szegedi és gyulai környezetgazdálkodási szakemberek a kullancsok számának csökkentésére. A kísérleti jellegű, vegyszermentes technológia alkalmazásával szegedi óvodák, bölcsődék környékéről és egyéb közterületről távolítható el a kifejlett élősködők 95%-a. Az eljárást ugyan kéthetente meg kell ismételni, de rendszeres alkalmazásával elviselhető mértékűre lehet csökkenteni a kullancsok számát.
2010. május 8., 15:37
Nyugat felől elvékonyodik, csökken a felhőzet.
2010. május 8., 14:00
A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki az újonnan megalakuló kormányban általános miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikai kérdésekért is felel - a Hír TV Péntek 8 című műsorában erről szólva azt is elmondta, hogy az állampolgárság szabályozása mindenben megfelel majd az európai jognak.
2010. május 8., 10:51
Szándéka a nagy múltú, sok szakosztályos egyesület fejlesztése – magyarázta Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, az MTK leendő elnöke.
2010. május 8., 09:27
A távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből a Fidesz szerint.
2010. május 8., 07:15
Megtámadta a Bors újságíróját és elvette fényképezőgépét az almamelléki iskola igazgatója, annak az intézménynek a vezetője, ahol egy pedagógust folyamatosan terrorizált egy 11 éves gyerek, amiről a tanár felettese is tudott - értesült az MTI.
2010. május 8., 05:04
Megnövekszik a felhőzet zápor, zivatar is előfordulhat.
2010. május 7., 21:34
Egyetértenek a szocialisták. Legalábbis abban, hogy meg kell újítaniuk politikájukat, szervezetüket, különben elvesznek. Csakhogy a megújulást egyesek Mesterházyval, mások meg Gyurcsánnyal képzelik el. Vannak, akik gyűjtőpárttá alakítanák át az MSZP-t, a többiek pedig szövetségi rendszerben gondolkodnak. Egy részük a rapid tisztújítás híve, mások viszont őszre halasztanák a személyi döntéseket. Az MSZP prominenseivel PUNGOR ANDRÁS beszélgetett.
2010. május 7., 20:04
Átlagosan 51 óra a pedagógusok heti munkaterhelése egy friss felmérés szerint. Lannert Judit, a vizsgálatot végző TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: ez a szám nemzetközi összehasonlításban a középmezőnybe tartozik, ugyanakkor más országokban több segítő is dolgozik a tanárok mellett. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár szerint az óraszám-szabályozás rendben van, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete viszont azonnali csökkentést kezdeményez.