Itt vannak a pontos számok: ennyi munkavállaló hagyta el idén a gyermekotthonokat
Az adatok szerint idén 1804 dolgozó távozott a gyermekotthonokból, de csak 1487 új dolgozó érkezett.
A Népszava szerint csak idén a gyermekvédelmi dolgozók egyharmada távozott a szakellátási intézményekből. Emellett 793 gyermekotthoni csoport bő 10 százalékát bezárták vagy esetleg összevonták. A Belügyminisztérium által közöl adatokból kiderült, hogy a munkavállalók mintegy 30 százaléka hagyta el a pályát, emellett 64 nevelőszülő esett ki a rendszerből.
Sok dolgozó távozott idén a gyermekotthonokból
A lap cikkéből kiderült, hogy a tárca a tájékoztatásában nem tért ki részletesebben az okokra. Ahogyan az sem derült ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány hatására bevezetett kifogástalan életvitel vizsgálat miatt. Emellett arról sem közöltek adatokat, hogy hány intézményi dolgozónak, gyámnak és nevelőszülőnek tart jelenleg is a felmondási ideje.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság még augusztusban azt a tájékoztatást adta, vizsgálatra kötelezett dolgozók 6 százaléka, 265 munkavállaló távozott a gyermekvédelemből, valamint 137-en nem töltötték ki a kifogástalan életvitelről szóló adatlapot, megtagadták azt. 128-an pedig maguktól kérték a jogviszonyuk megszüntetését.
A Belügyminisztérium közlése szerint a 1804 távozó helyére csak 1487 új dolgozó érkezett, de arra sem tértek ki, hogy az újonnan felvett munkavállalók meddig maradtak a rendszerben. Az viszont biztos, hogy jelenleg 317 távozó dolgozó helyére nem találtak senkit. Megjegyezték a Népszavának, hogy jelenleg is azon dolgoznak, hogy minden távozó helyére találjanak új munkavállalót.
Több gyermekotthont is összevontak
A Népszava cikke szerint az állami ellátórendszerben 793 gyermekotthoni csoport működik, közülük 84 érintett a bezárással, összevonással kapcsolatban. Egy előző, augusztusi tájékoztatás szerint, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem tervezi a csoportok megszüntetését. Igaz, akkor több budapesti gyermekotthont is átszerveztek, de arról adott közlést a Belügyminisztérium, hogy ezekről a változtatásokról még korábban döntöttek.
A lap informátora szerint havonta 300-400 férőhelyre lenne szükség a bekerülő gyerekeknek, de idén novemberben is csak 20 gyermeket tudtak elhelyezni, mivel nem volt elég hely. A Népszava a nevelőszülők száma iránt is érdeklődött, kiderült, hogy míg 2010-ben 5416-an voltak a rendszerben, addig ez a szám 2023-ban 5811-re emelkedett. Érdemben tehát nem nőtt a számuk, mivel 2010-ben 17 792, 2023-ban már 21 428 kiskorú élt állami gondozásban.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)