Rengetegen mondtak fel egy gyermekotthonban

A dolgozóknak egy júniusban közzétett rendelet szerint átfogó alkalmassági vizsgán kell átesniük.

2024. augusztus 27., 12:40

Szerző:

A budapesti Cseppkő Gyermekotthon vezetőségének nagy része és több munkatárs is felmondott, ezért az intézményt múlt szerda óta megbízott igazgató vezeti – értesült a 24.hu. A lap szerint a felmondás hátterében az áll, hogy többen nem voltak hajlandóak kitölteni a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozatot. Ezt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is megerősítette. 

Mint ismert, a gyermekvédelemben dolgozóknak egy júniusban közzétett rendelet szerint átfogó alkalmassági vizsgán kell átesniük. Ennek része egy ötszáz kérdésből álló tesztet is, amiben arra is kell válaszolniuk például, hogy a dolgozók félnek-e a sötétben. És szerepel benne olyan kérdés is, hogy hogy mi a családi állapotuk, kivel élnek együtt, és mióta, valamint adatokat kell megadni a hozzátartozóikról is. A gyermekvédelmi dolgozóknak pedig nemi életükről és irányultságukról is nyilatkozniuk kell egy szakpszichológusnak.

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megerősítette, hogy a feddhetetlenségi nyilatkozat áll a felmondások hátterében:

„A Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatójának 2024. augusztus 21-én a jogszabály erejénél fogva azonnali hatállyal szűnt meg a munkaviszonya, mert a kifogástalan életvitel ellenőrzést ellehetetlenítette azzal, hogy az ellenőrzés alapjául szolgáló adatlapot nem írta alá. A Cseppkő Gyermekotthoni Központban (Budapest) válaszadásunkig 18 főnek, a munkavállalók 16,3 százalékának szűnt meg a munkaviszonya közös megegyezéssel, amit a munkavállalók kezdeményeztek a kifogástalan életvitel ellenőrzés miatt”

 – írták.

A 24.hu-nak a Cseppkő Gyermekotthon korábbi vezetője, Herczeg Krisztián azt írta, hogy

„A 14 évnyi gyermekotthoni igazgatói poszttól fájó szívvel és saját döntésem alapján búcsúztam el. Ennek oka az volt, hogy a gyermekek szeretete ellenére olyan feltételeket kellett volna elfogadnom, amelyek sem szakmailag, sem emberileg nem voltak már vállalhatók számomra”.

 

A gyermekvédelmi dolgozók felháborítónak tartják a kérdéseket

A gyerekotthonok vezetőinek átvilágítását a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Belügyminisztérium végzi el, a hvg.hu szerint egy kormányhatározat 1,7 milliárd forintot utalt ki arra, hogy a gyermekvédelmi intézményekben vezetőként és szakmai munkakörben foglalkoztatottak pszichológiai alkalmassági vizsgálata és „kifogástalan életvitelének” ellenőrzése megtörténjen. A pénzből körülbelül 1,4 milliárd forint a bérekre megy.

 

A jogász szerint is problémás a kérdések egy része

„Nem ördögtől való a gondolat, hogy a pszichológiai alkalmasság mellett a kifogástalan életvitel is alkalmazási feltétel legyen a gyermekvédelmi szakemberek esetében” – mondta Sziklai Tamás jogász, a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnökségi tagja. Nem példa nélküli, hogy egy munkahelyen ellenőrzik a munkavállalók kifogástalan életvitelét. Például így van ez a rendőrségi dolgozók esetében is, több hivatali munkakörben szigorú feltételekhez kötik a pályaalkalmasságot. A rendőröknek nem csak felvételük idején kell kitölteniük egy adatlapot, később is bármikor ellenőrizhetik az életvitelüket.

A jogász szerint más kérdés, hogy a gyermekvédelmi szakemberek esetében mit és hogyan lehet szűrni a szigorúbb ellenőrzéssel. Sziklai Tamás szerint itt fontos a szakember megnevezés, ugyanis ezek a rendelkezések a szakmai munkakörben foglalkoztatottakra vonatkoznak, tehát például a gyermekvédelmi intézményekben dolgozó takarítókat nem lehet majd kötelezni az életvitelük ellenőrzésére.

Sziklai Tamás azt viszont nem érti, mi köze van a kifogástalan életvitelhez a jelentkező gazdasági érdekeltségeinek és jövedelmi, vagyoni viszonyainak.

Az adatlap V. és VI. pontja ezekre is rákérdez. „Én ezeket nem érzem idevalónak, azt gondolom, inkább lehetnek adekvátok azok a kérdések, amik a munkavállaló környezetét mérik fel, mint amik a vagyoni helyzetét” – mondta Sziklai Tamás. Miután a kifogástalan életvitel ellenőrzése az alkalmazás feltétele lesz, mindenkinek kötelező kitöltenie az adatlapot. A tervezet világosan fogalmaz: azt a munkavállalót, aki nem tölti ki a nyilatkozatot, nem lehet alkalmazni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)