Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
A magyarok egyik kedvenc élelmiszere hamarosan akár el is tűnhet a boltok polcairól.
2014. február 20., 20:51
Hiányolták az érdemi válaszokat Orbán Viktor udvarias leveléből. Hivatalosan pénteken hozza meg a döntést a zsidó szervezet vezetősége. A Mazsihisz ügyvezetője elkeserítőnek tartja, hogy mégiscsak meglesz a német megszállási emlékmű, még ha később is.
2014. február 20., 19:33
Mesze túllépi az országgyűlési képviselői kampányra törvényesen elkölthető egymillió forintot a fideszes Kucsák László a szocialisták szerint, akik arra figyelmeztetnek: a kormánypárti többség Pestlőrincen egy 1990 óta meglévő egyezséget rúgott fel, amikor egyetlen ellenzék által javasolt tagot sem engedett be a XVIII. kerületi választási bizottságba.
2014. február 20., 17:26
Átadták a Jad Vasem – „Világ Igaza” – kitüntetéseket Budapesten, a Belügyminisztériumban. A díjakat Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Pintér Sándor belügyminiszter adták át. Az egyik posztumusz díjazott fia nem volt hajlandó átvenni a Bátorságért érdemjelet Pintér Sándortól. Fekete Mihály az átadáskor úgy fogalmazott, meggyalázná az apja emlékét, ha az Orbán-kormány belügyminiszterétől átvenné ezt a díjat – írta a Klubrádió honlapja.
2014. február 20., 16:37
Fischer Iván, a világhírű karmester budapesti Lakásszínházában mutatják be február 22-én este 7-kor Koltai Róbert Móricz-estjét Napló-szilánkok címmel. A Móricz Zsigmond 1924–1925 közötti naplóbejegyzéseiből készült előadás egyetlen történetre, az író Simonyi Mária iránt fellobbant szerelmére koncentrál – mely szenvedély végül családi tragédiához vezetett. A monodráma-változatot B. Török Fruzsina készítette. Koltai Róberttel Sztankay Ádám beszélgetett.
2014. február 20., 16:35
Még 135 ezer van hátra abból a 200 ezer megváltozott munkaképességű emberből, akiket 2012 óta embertelen, megalázó módon felülvizsgálatra kötelezett a kormány. Miközben a többség még mindig az orvosi behívójára vár, a felülvizsgáltak több mint felénél kiderült, hogy nem csökkent, hanem nőtt az egészségkárosodás mértéke.
2014. február 20., 15:09
Kész a vadiúj faluház, éjjel-nappal épül a stadion. Reptér ugyan nem lesz, vasút viszont igen, és sanszos a hotel is. A polgármester sajtóelhárítása profi, a szocik helyi képviselője szerint pedig retteg mindenki. LAMPÉ ÁGNES riportja.
2014. február 20., 12:48
Éppen hetven esztendeje szállta meg a Margaréta-terv alapján hazánkat a Wehrmacht. Csapatainak szétrajzása előtt azonban különös dolgok történtek az országban. Évtizedekkel később mesélt ezekről az ORF kamerája előtt a hajdani SS-főilletékes. BOKOR LÁSZLÓ tudósítása.
2014. február 20., 12:07
Kevesebb gyerek született tavaly, és kevesebben is haltak meg, mint egy évvel korábban, így 38 100 fő volt a természetes fogyás 2013-ban Magyarországon. A KSH jelentése szerint ez körülbelül ezer fővel kevesebb, mint a 2012-es adat, tavaly 88 700 születésre 126 800 halál jutott. Tavaly 88 700 gyermek született. Egy évvel korábban, 2012-ben 90 300. (Sokatmondó, hogy ez a szám 2001-ben még 97 047 volt.)
2014. február 20., 10:20
A 168 Óra címlapján Rónai Egon, az ATV műsorvezetője, aki televíziós munkájáról azt mondja: nehéz terep ez. Kollégánk szerint a sajtó egy része gyanúsan jól tájékozott: ügyészségi, rendőrségi, adóhatósági információk szivárognak a kormánypárti sajtónak a baloldal politikusairól, de – mint Rónai mondja – kérdezni kell mindkét oldal szereplőit. „Olyankor is, amikor nyilvánvaló a politikai manipuláció a háttérben. A nézőnek éreznie kell: értjük a helyzetet.” Nézőként hozzáteszem: érti ezt, aki érteni akarja. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2014. február 20., 09:58
„Február 15-én a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak” – fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölt.
2014. február 20., 09:18
A Fidesz kezdetektől az erő politikáját képviseli, s bár az embereknek komoly ellenérzésük van az önkényeskedő hatalommal szemben, úgy látják, legalább van zsebben kitapintható haszna. Orbán Viktor a hétvégén tartotta tizenhatodik évértékelőjét. Krekó Pétert, a Political Capital igazgatóját nemcsak a beszédről, de a Fidesz „második rendszerváltásáról” is kérdezte KRUG EMÍLIA.
2014. február 20., 06:02
Dalos György szerint csúcsra ért a kommunista időkből származó utca- és intézménynevek átkeresztelésének kampánya, amikor Rétvári Bence a Corvinus Egyetemen lévő Marx-szobor eltávolítását követelte – írja a Neue Zürcher Zeitung.
2014. február 19., 21:32
Szabad, de valószínűleg nem korrekt választás előtt áll Magyarország – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a bne régiós hírportálon, amely szerint Orbán Viktor kormányfő rendkívüli teljesítménye, hogy bár óriási politikai botrányok rázták meg az országot, és a gazdaság vergődik, ő áll nyerésre.
2014. február 19., 21:08
Május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerda este közzétett számában jelent meg.
2014. február 19., 20:45
Az előző héthez képest 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán az MTI-vel.
2014. február 19., 19:52
Nyílt levélben kérdezi Mesterházy Attila MSZP-elnök Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét arról, hogy fizet-e a kormánypárt a Magyar Csapat elnevezés használatáért.
2014. február 19., 19:47
A DK elnöke szerint mindenki számára fontos lenne tudni a Simon Gábor volt szocialista politikus ausztriai számláján talált mintegy 240 millió forint eredetét. Gyurcsány Ferenc szerdán, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: mivel Simon Gábor vezető politikus volt, nem ért egyet azzal, hogy a kérdés magánügy.
2014. február 19., 18:57
A Nemzeti alaptanterv „nácitlanítását” ígérte kormányra jutásuk esetére Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.