Nem vette át Pintértől a díjat az egyik kitüntetett fia

Átadták a Jad Vasem – „Világ Igaza” – kitüntetéseket Budapesten, a Belügyminisztériumban. A díjakat Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete és Pintér Sándor belügyminiszter adták át. Az egyik posztumusz díjazott fia nem volt hajlandó átvenni a Bátorságért érdemjelet Pintér Sándortól. Fekete Mihály az átadáskor úgy fogalmazott, meggyalázná az apja emlékét, ha az Orbán-kormány belügyminiszterétől átvenné ezt a díjat – írta a Klubrádió honlapja.

2014. február 20., 17:26

Az elmúlt hónapokban rengeteg kritika érte a kormányt 2014-es holokauszt-emlékév különböző projektjei miatt. Egyebek mellett a német megszállási emlékmű tervei, Szakály Sándor idegenrendészeti elszólása, illetve Schmidt Mária kinevezése a Sorsok Házának élére. A díjátadón ott volt Orbán Viktor felesége Lévai Anikó és több fideszes politikus.

Pintér Sándor belügyminiszter rövid beszédében megemlítette, hogy a kormány számára rendkívül fontos a holokauszt áldozataira való emlékezés, ezért is nyilvánították 2014-et holokauszt-emlékévvé. Pintér Sándor szerint már 2010-ben egyértelmű álláspontja volt a kormánynak, hogy a szélsőséges megnyilvánulásokat vissza kell szorítani, szerinte ezt nem csak szavak, hanem tettek is bizonyítják. A belügyminiszter azt mondta, összefogás kell ahhoz, hogy ne juthasson hatalomra rasszista párt az országban, ebben szerinte a többség egyetért.

Ilan Mor izraeli nagykövet arról beszélt, a holokauszt hetven évvel ezelőtt nem a haláltáborokkal, hanem az utcán elhangzó gyűlölködő szavakkal és a zsidótörvényekkel kezdődött. Szerinte a holokauszt áldozatait kétszer is meggyilkolták, először fizikailag, másodszor pedig most, amikor sorsuk emlékét eltorzítják és kitörlik. A nagykövet itt a holokauszttagadásra gondolt, amely szerinte az antiszemitizmus erkölcsi igazolása. Ennek kapcsán azt mondta, hogy a szólásszabadság nem szolgálhat mentségül a zsidók, cigányok, melegek vagy más csoportok elleni gyűlöletkeltésre.

A holokauszttagadás szerinte feléledőben van Magyarországon, ezért jobban oda kell figyelni a szélsőséges politikai és társadalmi csoportok efféle törekvéseire. Ilan Mor ezért is üdvözölte a holokauszt-emlékévet, és azt mondta, reméli, hogy a programok méltó módon szolgálják majd az emlékezés célját.

A nagykövet ezután idézte Navracsics Tibor tavalyi nyilatkozatát, melyben a miniszter a magyar állam felelősségéről beszélt.

„Tudjuk, hogy felelősek vagyunk a holokausztért. És tudjuk azt is, hogy a magyar állami intézmények voltak felelősek a holokausztért” – jelentette ki Navracsics Tibor. Ilan Mor ennek kapcsán azt mondta, reméli, a lehető legtöbb magyar megérti és a magáénak érzi ezeket a szavakat.

A beszédek után átadták a díjakat, a legtöbb kitüntetett már korábban elhunyt, ezért fiatalabb családtagok vették át a nevükben. Az egyik posztumusz díjazott, Fekete Nagy Béla fia, Fekete Mihály – akit szinte minden ellenzéki tüntetésen látni lehet – kisebb közjátékot rendezett az amúgy nagyon emelkedett hangulatú rendezvényen. Miután kezet fogott a nagykövettel, megállt Pintér Sándor előtt, és felolvasott egy szöveget, amit nehezen lehetett hallani, de nagyjából annyit mondott, hogy meggyalázná az apja emlékét, ha az Orbán-kormány belügyminiszterétől átvenné ezt a díjat. Miközben olvasott, az izraeli nagykövet kedvesen megpróbálta leállítani, ennek ellenére befejezte mondandóját. Miután leült, Pintér Sándor még visszaszólt valamit, de abból már egy szót sem lehetett érteni.

A Világ Igaza-díjat Magyarországon 1995 óta adják át minden évben azoknak, akik zsidók életét mentették meg a második világháború vészkorszakában – írja a Klubrádió.hu.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.