Viktor faluja
Kész a vadiúj faluház, éjjel-nappal épül a stadion. Reptér ugyan nem lesz, vasút viszont igen, és sanszos a hotel is. A polgármester sajtóelhárítása profi, a szocik helyi képviselője szerint pedig retteg mindenki. LAMPÉ ÁGNES riportja.
Sisa András jegyző két dokumentumot küldött: a faluházról készült összefoglalót és a repülőtérrel kapcsolatos sajtóközleményt. Hozzátette: „Polgármester úr több nyilatkozatot ezzel összefüggésben nem akar tenni, kérem megértését. (...) A Puskás Akadémia és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány beruházásairól az önkormányzatnak adatai nincsenek, ahogy a vasút helyreállítása is az ő beruházásuk, ennek engedélye a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál található.”
A papírokból kiderül, a faluház nettó 133 millió forintba került. „Felcsúton a hírekkel ellentétben nem épül nyilvános repülőtér. (...) A területen a tulajdonos Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a saját sportrepülőgépe részére saját használatú füves le- és felszállópályát hozott létre, melyre a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiforgalmi és Repülőtéri Főosztálya már korábban kiadta az engedélyt... Más repülőtér létesítését Felcsút önkormányzata nem hagyott jóvá és azt nem is tervezi.”
Hétfő.
– A polgármester úr nem lesz bent szerdán... Nem, kedden sem. Hívják inkább Bettit, ő a titkárnője a cégnél – kapjuk az instrukciót az önkormányzati ügyintézőtől, Katikától, amikor Mészáros Lőrinc után érdeklődünk.
Máris tárcsázzuk Bettit, a Mészáros és Mészáros Kft. főnöki segéderejét.
– Nincs itt, nem is tudom elérni. De visszahívom önt, amint beszéltem vele – szól az ígéret.
Semmi. Délután újabb próbát teszünk. Szó szerint a korábbi választ kapjuk.
Kedd.
– Sajnos nem tudtam elérni. Mondom, visszahívom, ha sikerül.
Betti azóta is hív.
Mobilján is keressük a polgármestert, nem veszi fel. SMS-ben jelezzük: megyünk; ráér tíz percre? Nincs reakció.
Szerda. Utazás.
– Nincs itt, nem is lesz – riad érkezésünkre Katika a polgármesteri előszobában.
Azt sem tudja, merre jár Mészáros úr, aki „amúgy sem nyilatkozik, nem érdemes erőlködni”. Jöjjünk vissza később, a jegyző úr talán szóba áll velünk, ha már így erőltetjük.
Kolbászból a kerítés
Két házzal odébb araszolunk, Mészáros úr cégéhez. Az iroda helyiségeiben polgármesteri vadásztrófeák, egy előtéri fotón elejtett medvével pózol együtt. Lássa csak, aki belép.
Például mi.
– Még mindig nem értem el, visszahívom, amint sikerül – darálja Betti faarccal.
Nekivágunk a felcsúti Fő utcának. Mindenfelé tábla jelzi, merre a Puskás Akadémia.
Mint Las Vegas a sivatagban, úgy emelkedik ki a gigastadion a falusi házak közül. Tíz méterre a kormányfő házától. Óriásdaruk mozaikolják sok négyzetméteres lemezekkel a tetőt, szállítóautók ki-be, munkáshadak pörögnek. Állítólag még éjszaka is dolgoznak. Áprilisra el kell készülni, az UEFA is ellenőrzi a beruházást.
„Közterületről”, azaz az utcáról fotózhatunk.
– A miniszterelnök úr is gyakran kilátogat – jegyzi meg a biztonsági őr.
Az akadémia épületében csönd honol, a srácok talán túrán vannak.
Benézünk a vadiúj faluházba, de a fotózáshoz jegyzői engedély kéne.
– Nálunk kolbászból van a kerítés – jegyzi meg egy helyi. – De nekünk attól nem lett jobb.
Varga Györgyhöz csengetünk be ezután, ő Felcsút korábbi polgármestere.
Kis háttér: a 2010-es választásokon Flier Jánosné, a Fidesz felcsúti elnöke is indult a polgármesteri székért. Sajátos versenyelőnye, hogy férje műveli Lévai Anikó földjeit, aki a pár hónapja kiugrott fideszes, Ángyán József szerint „az egyik nagy helyi oligarcha”. Varga úr viszont függetlenként legyőzte a feleséget – immár harmadik ciklusát kezdve. Pár hónappal később, 2010 decemberében azonban elfogadták a lex Vargaként emlegetett önkormányzati törvénymódosítást, amelynek értelmében a köztartozás összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel. Varga úr APEH-tartozását részletekben fizette. Ami fennmaradt, azt egy összegben teljesítette. Adóügyben nem is vonták felelősségre, hivatalát mégis gyorsan elveszítette. Úgy tudni, ő az egyetlen, akire alkalmazták a paragrafust.
Hogy mi is volt a baj Vargával?
Szembeszállt a futballakadémiával, ami a Felcsút Labdarúgó Klub pályáját akarta megszerezni. A terület ugyanis az önkormányzaté volt, egy független értékbecslő 184 millió forintra taksálta a föld értékét, ám az akadémia mindössze húszmilliót kínált érte. Varga kötötte az ebet a karóhoz – és repült. Utódja, Mészáros Lőrinc végül 120 millióért hozta össze az üzletet.
Varga György amúgy növénytermesztő gépész, majd tűzoltó, később teherfuvarozó kisiparos, 2002–2011 között polgármester. A nappalijában ülünk. Kéri, diktafont ne használjunk, jegyzetelni is csak módjával. Sosem volt tagja semmilyen pártnak. Sem annak idején az MSZMP-nek, sem később a Fidesznek. Most viszont nagy döntést hozott: belépett az LMP-be, a zöldek megyei jelöltje lesz.
Rendes kis birtok
Épp ott tart, hogy „a faluban mindenki tudja, ki hová tartozik, borzasztó nagy a megosztottság”, amikor megcsörren a telefonja.
– Igen, itt vannak – mondja. – Csak a település életéről beszélgetünk, ami a kereteken belül van... Nem, párthovatartozásról nem volt szó.
Aztán hallgatja azt a valakit a vonal másik végén.
Ki volt az?
– Áh, csak az egyik helyi lakos. Látta magukat, ahogy bejöttek a házba.
Vissza hát a témánkhoz.
– A Puskás Akadémia is gyönyörű, igaz, kicsit zsúfolt. Szép a faluház is, de mindezzel az itteniek élete, néhány kivételtől eltekintve, nem változott. A stadionépítésről a lakosokat senki nem kérdezte meg. Én tizenöt éven át lengettem Viktornak a zászlót, ismerem személyesen. Az erdélyi beszéde alatt a tűző napon másfél óráig tartottuk a Felcsút táblát. De mostanra nagyon megváltozott.
Kérdezzük a faluszéli repülőtérről is.
– Arról annyit tudok, hogy Besenyei Péter magánreptere, füves pálya, felszáll-leszáll, örömmel integetünk neki, köszönésképp megbillenti a szárnyait.
Varga úr igencsak békés.
– Teréz anya mondásában hiszek: háború elleni tüntetésen nem veszek részt, mert azzal csak erősítem a viszályt. De a béke melletti felvonulásra bármikor elmegyek.
Visszasétálunk az önkormányzathoz, hátha ráér már a jegyző úr. De sajnos épp értekezletre siet. Futtában a reptérről kérdezzük.
– Ezt és az összes ügyet felfújták. Ne vegye, amit mondok, majd egyeztetek polgármester úrral. És e-mailben elküldöm a beruházásokkal kapcsolatos adatokat.
Folytatjuk a túrát.
Horváth András, az MSZP Fejér megyei elnöke, országgyűlési képviselő vár ránk. 2007 óta elnök, 2006-tól a megyei önkormányzat frakcióvezetője, megyei képviselő. Hozzá tartozik Felcsút is. Az önkormányzati parkolóba „inkább nem áll be”, mondja, a fekete BMW-jéről úgyis mindenki tudja, hogy itt van. Beülünk mellé, úgy járjuk be a környéket.
– Hatalmas választókerületet csináltak ebből a területből, igaz, régen sem volt kicsi, de most az M1-es tetejétől ide tartoznak a Bicskén túli települések, Mány, Óbarok, Csapdi, közte a teljes Velencei-tó és a Vértes nagy része – magyarázza Horváth.
A „felcsúti villasorra” kanyarodunk.
– Azért ez mutat valamit. A dombtetőn kis patak, erdő, minden van. Itt vette meg legutóbbi csodavilláját földdel, fedett lovardával Mészáros Lőrinc, illetve a Mészáros és Mészáros Kft. A birodalom legújabb darabja rendes kis birtok. Úgy tudni, 260 millióért hirdették, de végül 98 millióért szerezte meg.
Új szárnyvonal
Hogy lett belőle polgármester?
– Eredetileg csőszerelő, kétkezi munkás, Karcagról települt ide. Megbízható, nem kérdez. A Búzakalász 66 Kft., Felcsút, valamint a Mészáros és Mészáros Kft. fejlődése maga a csoda. Előbbi telephelyén a malomtól kezdve minden van, már multik áruházaiban is kapni az ott őrölt lisztet. A cége pedig építi a stadiont... Na, ez itt meg az akadémia harminchat autóból álló flottája, tartós bérlet – mutat az egyik cég telephelyén sorakozó autókra.
Horváth szerint „retteg itt mindenki”.
– Sokan el is költöznének, még sincsenek eladó táblák a házakon, mert azt valaki leszedette. De ha felmegy egy Fejér megyei ingatlanos portálra, van jópár eladó felcsúti ingatlan.
Alcsútra érünk.
– A korábbi Bicske–Fehérvár vasútvonal megszűnt, a síneket is felszedték. Most új szárnyvonal épül Viktor falujához, ide, az alcsúti arborétum mögötti hotelhez és a vadászházhoz fut ki. A felcsúti szakasz hat kilométer, az egész huszonöt. Minden más híresztelés ellenére nem kisvasút lesz, hanem teljes nyomtávú, rendes vasútvonal. Mint a Bécs–Budapest. Jelentős töltésépítéssel, amihez bányából kell szállítani az anyagot. Vajon honnan?
Mi sem tudjuk. Nem is találgatunk, pert nem kockáztatunk.
A repülőleszálló-pályához érkezünk.
– Ehhez egyelőre nincs közük. Besenyei Péter vállalkozása, 2012 áprilisa óta működik. Besenyei azt tervezi, idecsábítja a környék hobbirepülőseit.
Mi ezzel a baj?
– Az tényleg nem újság, hogy az elfogadott új településszerkezeti tervben a leszállópálya területe helyrajzi szám szerint Felcsúthoz tartozik. De ha a füves leszállópálya helyén hirtelen betonos épül, nő a környező földek értéke. Pont úgy, ahogy annak a stadion körüli hat hektárnak, amit termőföldáron szerzett meg Lévai Anikó, aztán, mivel szállodaépítésre alkalmas területnek minősítették át, ha kivonják a termelésből, az értéke többszörösére nő.
Horváth azt mondja, sok ősfelcsúti a községen kívül nem vallja be, hol is él, mert szégyelli a faluját.
– És persze van, aki büszke rá. Mészáros cégeinek terjeszkedése maga a varázslat, ő a legnagyobb munkáltató a környéken. Sokak megélhetése függ tőle. Innen ered a félelem. A járási székhely Bicskéről visznek el mindent. Ott volt a leghíresebb postaforgalmi szakközépiskola, egész Dunántúlról odajártak, de egyre inkább leépül, ahogy a zeneiskola is. Miközben már kész az új szakközépiskola Felcsúton.
Dedikált emléklap
Köszönjük a kalauzolást, kiszállunk a fekete autóból. Idős asszonyt szólítunk meg.
– Szeretünk itt lakni, csodálatos az új faluház, sok embernek adnak munkát az építkezések. Mi nem foglalkozunk politikával, a polgármesterről meg miniszterelnök úrról szóló sok negatívummal. Mészáros úr támogatja a falut, a nyugdíjasklubot is – mondja Schmidt Istvánné.
Orbán Viktort gyerekkora óta ismeri.
– Csak pozitívumot tudok róla mondani. A faluházavatón elmesélte, annak idején a kultúrban szavalt. Tetszett, hogy azt mondta: minőségi életet csak vidéken lehet élni. Még dedikálta is nekünk az emléklapot. Barátságos, kedves. Nagyon büszke vagyok rá.