2013. március 4., 06:03

Hozza nyilvánosságra a kormány a magyarországi ufóaktákat – ezt kéri a Magyar Ufókutató Szövetség Orbán Viktor miniszterelnöktől és Hende Csaba honvédelmi minisztertől. A földönkívüliekkel foglalkozó szervezet hét végi kongresszusán határozott erről, memorandumukat pedig a hét elején küldik el a kormánynak.

2013. március 3., 14:02

Dönthet úgy egy kormány, hogy a terhek döntő részét a nagyvállalatok és a bankok vállára teszi, de azoknak is van választásuk: ha úgy ítélik meg, hogy a környezet nem bizalomgerjesztő, csomagolnak. A korábban a Világbankban, az EU-ban is dolgozó, Európában komoly szaktekintélynek számító Timothy Ash hozzáteszi: az egyeztetések elmaradása, a kiszámíthatatlanság, az autokrata döntéshozatali folyamat eltántorítja a befektetőket. A Standard Banknak a feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető elemzőjét és igazgatóját a Hungarian Business Leaders Forum minapi pénzügyi csúcstalálkozóján LAMPÉ ÁGNES kérdezte.

2013. március 3., 10:18

Írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz Molnár Csaba (Demokratikus Koalíció) országgyűlési képviselő. Azt tudakolja: igaz-e, hogy a Terrorelhárító Központ védi állami pénzből Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadót, akit garázdaságért ítéltek el, mert tettlegesen bántalmazott az utcán egy idős házaspárt.

2013. március 2., 17:41

Rétvári Bence szerint a hittan és az erkölcstan oktatásának bevezetésével nagy hiányosságot pótol a kormányzat. Donáth László szerint az iskola nem a hitre nevelés területe, amikor az állam magához veszi a gyermek, a szülő, a család hitbéli formálásának kötelezettségét, kimondva kimondatlanul „bálványimádására” próbálja rávenni őket.

2013. március 2., 16:41

Az MSZP egykori oktatási és kulturális minisztere jelenleg a párt humánpolitikai kabinetjének vezetője. Mostanában gyakran felcsattan a parlamenti ülésteremben. Nemrég két kormánypárti államtitkár is kihozta a sodrából, Hoffmann Rózsa és Halász János. A szocialista politikus a diákok röghöz kötéséről, a tanítás szabadságáról és a demokratikus ellenzék felelősségéről is beszél a 168 Órának. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2013. március 2., 14:08

Aki a magyar sajtót olvassa, arctalan emberek országában érzi magát. Itt nincs gulág, nincs kínvallatás, mégis mindenki fél, épp úgy mint a berlini fal leomlása előtt. Olyan ország ez, ahol senki nem akarja a nevét nyomtatásban látni – mutat rá Névtelenségre kárhoztatott magyar ellenzék című írásában Florence La Bruyere. A francia baloldali Libération tudósítója a félelem által uralt közhangulatról készített pillanatfelvételt.

2013. március 2., 13:55

Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva intézkedjen annak érdekében, hogy az alapvető jogok biztosa megkeresésének a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara határidőben és teljes körűen tegyen eleget – közölte Szabó Máté hivatala az MTI-vel pénteken.

2013. március 2., 12:55

Lazítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésével kapcsolatos, a médiatörvény módosításához beterjesztett előírásokon a fideszes Cser-Palkovics András. A politikus a javaslathoz benyújtott kapcsolódó módosításában a kilencéves mandátuma után is újra kinevezhetővé tenné a hatóság elnökét.

2013. március 2., 11:58

A Hallgatói Hálózat bírálja, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Nagy Dávid részt vett a Felsőoktatási Kerekasztal pénteki ülésén, Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke pedig arról beszélt, hogy közeledtek az álláspontok, miközben „több egyetemről is tömegesen bocsátják el az oktatókat a felsőoktatási megszorítások miatt”.

2013. március 2., 10:33

Hihetetlen forráskivonást hajt végre a kormány, közben átlátszó módon próbálja szakmai érvek mögé bújtatni az iskolabezárásokat, a pedagógusok kirúgását – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Éppen ezért a PDSZ határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet és számít mindazok támogatására, akik számára fontos a minőségi oktatás.

2013. március 1., 22:30

A kivont karddal hadonászó szigorú erkölcsrendészek leginkább a magyar jobboldal politikai világából ismertek, s nem csoda, ha egy civil egyesület túllő a célon. Aligha ők voltak az utolsók, akik túlbuzgólkodják a keresztény-nemzeti Magyarországot teremteni próbáló politikusokat.