Egy erkölcstanos éjszaka

A hónap hőse 2013 februárjában az erős verseny ellenére is Keszei Sándor lehet, aki a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének képviseletében előbb erős kritériumokat fogalmazott meg az erkölcstan tantárgy majdani oktatóival szemben, azután az egészet visszavonta az ATV stúdiójában, Kálmán Olga mikrofonja előtt. Utóbbi kevéssé meglepő, hiszen a rámenős műsorvezető Keszei Sándornál nagyobb formátumú személyiségeket is zavarba hozott már, de ettől még ne vitassuk el a szülőszervezet-vezető érdemeit: végül is nem túl gyakori a mai magyar közéletben, hogy nyilvánosan visszavonnak bármilyen elképesztő ötletet is.

Az MSZOE azt indítványozta ugyanis, hogy az erkölcstant „csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot folytató” pedagógus taníthasson, aki példás (első és egyetlen) házasságban (nem élettársi kapcsolatban) él, legalább egy gyermeket nevel, nem dohányzik, sőt otthonában sem néz szexfilmeket. A szülőszervezet még azt is javasolta: az erkölcstantanítók életviteléről „alapos környezettanulmány” készüljön. Mondom ismét, dicséretes, ahogy Keszei úr kijelentette: „Nagyot hibáztunk, és visszaszívjuk az egészet.” De ez a történet nem azért kívánkozik tollhegyre, mert javaslataikból egyelőre nem lett valóság, hanem azért, mert egyáltalán megfogalmazódhattak. A Keszei-történet mindennél világosabban mutatja, milyenek lehetnek a kilátásaink.

A kivont karddal hadonászó szigorú erkölcsrendészek leginkább a magyar jobboldal politikai világából ismertek, s nem csoda, ha egy civil egyesület túllő a célon. Aligha ők voltak az utolsók, akik túlbuzgólkodják a keresztény-nemzeti Magyarországot teremteni próbáló politikusokat. Javaslataik mögött az a mind természetesebb igénnyel megfogalmazódó, ám ettől még szörnyű megközelítés áll, miszerint az államnak vagy az azt képviselő bármely testületnek küldetéséből fakadó joga, hogy mindent ellenőrizzen. Az erkölcstantanár esetében nem elég a megfelelés a képzettséggel és a tanári mesterséggel szemben támasztható általános követelményeknek. Csak akkor érhető el a cél – vagyis az erkölcsös ifjúság kinevelése –, ha a tanárnak „odafentről” beleláthatnak a magánéletébe, a hálószobájába, a távkapcsolójába, számítógépébe. Ha ez mint javaslat bárkinek eszébe juthat, akkor a polgári világnak már régen vége. (A magánszféra már nem szentség, hanem az államra nézve potenciális veszélyforrás.) Másrészt pedig nem nehéz kitalálni: az erkölcstantanárokat csak elsőként vegzálják, előbb-utóbb mindenkire sor kerül.

Szögezzük le: nem az a probléma, hogy egy tanárnak nem pusztán tanítania kell, hanem személyes példamutatásával nevelnie is. Ez magától értetődő, fontos és rendszerfüggetlen előírás. Viszont ez a közoktatás minden szereplőjét érintő követelmény, a matematika-, a történelem- és a rajztanárra ugyanúgy vonatkozik.

A hit- és erkölcstan oktatását a kereszténykedő jobboldal épp azért iktatta – álságos érveléssel – az órarendbe, mert úgy vélte: ezek ugyanolyan tantárgyak, mint más közismeretek, ugyanúgy szükségesek a sokoldalú tájékozottsághoz és érett személyiség megalapozásához. Ha pedig ezt komolyan is gondolják, az erkölcstanár ugyanolyan tanár, mint más; ugyanolyan feltételeknek kell megfelelnie, és, mondjuk, a fizikatanártól elvárható erkölcsös életet lehet tőle is megkövetelni, mást nem. (Más volna a helyzet, ha például a hittan az iskolai oktatás rendszerén kívül nyújtható szolgáltatás volna.) Hogy mindezt saját logikájukból vett példával érzékeltessem: mit szólnának erkölcsrendészeink olyan felvetéshez, amely a családi háttérre és szexuális szokásokra is kiterjedő alaposságú „környezettanulmányt” például a hittant oktató papoknál is megkövetelné? Na, látják.

A logikai bukfencnek vannak még elemei. A szülői szervezet felvetése ugyanis nem pusztán a kirívó, a tanári pályafutást eleve kizáró erkölcstelenséget tiltaná meg a nemzet etikát oktató napszámosainak, hanem például a válást vagy az élettársi kapcsolatot is. Ez már nyilván a politikai álkereszténység iskolapéldája, ugyanis a házasság külsődleges intézményéhez, formai feltételéhez egyértelmű tartalmi következményt társít. Ha gondolat- és erkölcsrendészeink kinyitnák a szemüket, talán maguk is látnák, hogy az elmúlt évszázadok bizonyították: az ember élhet tisztességes, értékes és példamutató életet, ha zátonyra futott egy házassága, vagy ha élettársa van. Fordítva is igaz: egy házasságkötést követő együttélés is lehet szörnyű a benne élők számára, hiába teljesültek egykor a formai feltételei, sőt akár kényszer hatására is létrejöhet. Persze az idilli és a kívánatos az volna, hogy boldog házasságok rendszerére épüljön a társadalom. De a világ jóval bonyolultabb annál, mint hogy ezt elő lehessen írni, s nem is fog egyszerűsödni, bármilyen állami kényszer hatására sem.

Az ilyen indítvány felvetői számára nem az a fontos, mennyire alkalmas bárki is feladatának, hivatásának ellátására, hanem hogy megfeleljen egy öncélú, egyébként tökéletesen betarthatatlan szempontrendszernek.

A magánéletünkben kutakodó rendszerek a történelem folyamán soha nem érezték magukat elég tökéletesnek. Ha húsz év múlva nem lesz a magyarság nagyságrenddel erkölcsösebb, mint most (van rá esély), akkor mindig lehet újabb és újabb tanárt találni, aki ifjúkorában pornófilmet nézett, és rá lehet fogni: miatta nem teljesülnek nemzetünk magasztos céljai. Ahogy a nacionalisták szerint sem lehetünk soha eléggé „magyarok” stb.

Olyan dolgokat követelnek meg a magasabb rendű erkölcsök érdekében, amelyeket jó eséllyel az indítványozók sem tartottak vagy tartanak meg. Felidéznék egy bibliai történetet, már csak azért is, mert sok inkvizítorhajlamú újkeresztény alighanem ennél hiányzott a hitoktatásról. Egy házasságtörő nőt vittek Jézus elé, hogy megkövezzék, mire ő csak annyit mondott: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” A féltéglányi szikladarabokkal hadonászó, majd lelkiismeret-furdalástól gyötörten eloldalgó farizeusok az akkori mózesi törvényt akarták betartatni. Viszont azzal szembesültek, hogy ők sem tartják meg. A rigorózusan követelt „törvényesség” mögött gyakran a törvény őreinek gyengesége vagy épp törvénytelensége húzódik meg. (Arról nem is beszélve: nem minden házasságtörő nőnek volt Jézus korában ilyen szerencséje.)

Makk Károly filmjében a Mutter bordélyháza attól még nem lett úrilánypanzió, hogy egy erkölcsös éjszakára megpróbálták átalakítani.