2013. február 28., 11:44

A kormányváltás óta még nem csökkent annyival a munkahelyek száma, mint most: csaknem 54 ezerrel kevesebb embernek volt állása, mint egy hónappal korábban. Éves szinten maradt még egy csekély növekedés, de közmunka nélkül csak annyi munkahely lenne, mint 2010 őszén.

2013. február 28., 11:20

2013. február 28., 09:51

Régi előfizetője vagyok a 168 Órának, mert céljaival, hangvételével és szakmai színvonalával leginkább elégedett vagyok.

2013. február 27., 22:06

A címlapon Bajnai Gordon, aki 168 Órában értékeli Orbán évértékelését, beszél, arról, hogy milyen a viszonya az MSZP-vel, a Millával és milyennek látja a demokratikus ellenzék összefogásának esélyeit. Azt mondja, hogy széles összefogást kell létrehozni, időben kell megállapodni. „Bő hat hónappal a választások előtt már kellenek közös egyéni jelöltek ahhoz, hogy legyen idő kampányolni.” Az interjú címe: Egyedül nem megy. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2013. február 27., 19:07

Az antiszemitizmus kérdésében világos demarkációs vonal húzódik a Jobbik, illetve a jobbközép kormány és a magyar politikai fősodor többi pártja között – jelentette ki szerdán Washingtonban Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter, aki tanúként szólalt fel az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egyik albizottságának az európai antiszemitizmusról és a politikai iszlámról tartott meghallgatásán.

2013. február 27., 18:38

Életének 77. évében elhunyt E. Fehér Pál, a Népszabadság volt kulturális rovatvezetője – közölte a napilap szerdán az MTI-vel.

2013. február 27., 13:38

Életének 91. évében rövid betegség után kedden elhunyt Tarczai Béla fotóművész – tudatta a Magyar Fotóművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel.

2013. február 27., 13:25

A címlapon Bajnai Gordon, aki 168 Órában értékeli Orbán évértékelését, beszél, arról, hogy milyen a viszonya az MSZP-vel, a Millával és milyennek látja a demokratikus ellenzék összefogásának esélyeit. Azt mondja, hogy széles összefogást kell létrehozni, időben kell megállapodni. „Bő hat hónappal a választások előtt már kellenek közös egyéni jelöltek ahhoz, hogy legyen idő kampányolni.” Az interjú címe: Egyedül nem megy. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2013. február 27., 12:56

2013. február 27., 10:02

A Zsiga Marcell-ügy egyre nagyobb botrányba torkollik az MSZP szerint. Úgy látják: a fideszes képviselő a mai napig nem tudta megmagyarázni nyilvánosan látványos meggazdagodását, 40 milliós házának megvételét. A szocialisták szerint Szijjártó Péter vagyonnyilatkozata is „izgalmas".