Habonyék szerint a tettlegességet nem látta bizonyítva a bíróság

A Magyar Narancs legújabb számának címlapsztorija szerint Habony Árpádot, a miniszterelnök tanácsadóját másfél éve jogerősen elítélték garázdaság vétsége miatt.

2013. február 27., 16:20

A tanácsadó ügyvédje az

Index szel azt közölte, hogy a bíróság végül sem a testi sértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott. Az ügyben a 2010. 04. 09-én született meg az elsőfokú ítélet, amit a másodfok változtatás nélkül jóváhagyott.

Az ügyvéd által említett intézkedés volt a két éves próbára bocsátás, amely most május 4-én jár majd le. Szintén az ügyvédtől származik az az állítás, amely szerint Habony bírósági perével párhuzamosan zajlott egy másik eljárás is a Fővárosi Bíróságon, amelyben az érintett házaspár alperesként szerepelt, mert egy másik autóssal is összetűzésbe keveredtek, és ott ők bántalmazták az autó vezetőjét, egy fiatal nőt.