MSZP: Öt éve nem látott mértékben nőtt a munkanélküliség

Öt éve példátlan mértékben nőtt a munkanélküliség az előző három hónapos időszakhoz képest – mondta Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón.

2013. február 27., 20:05

A parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a munkanélküliségi ráta 11,2 százalék volt 2012 november és 2013 január között, 0,5 százalékkal több mint az előző időszakban. Ennek egyik oka a közfoglalkoztatás szezonalitása, ám a kormány eddig tagadni próbálta, hogy a közmunkások száma javítja a foglalkoztatási adatokat – jegyezte meg az MTI szerint.

Az MSZP-s politikus kiemelte, hogy a regisztrált álláskeresők száma 648 ezer, 79 ezerrel több az előző hónapban mértnél. Közülük – fűzte hozzá – csak 11 százalék kap álláskeresési támogatást, nagyjából 33 százalék pedig 22 800 forintos segélyt. Gúr Nándor kitért arra, hogy a 15 és 24 év közötti fiataloknál 28,4 százalék a munkanélküliség.

Azzal kapcsolatban, hogy a KSH jelentése szerint 39 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt, az MSZP alelnöke azt mondta: mindig van olyan viszonyítási pont, amihez képest kedvezőnek tűnnek a friss adatok, de valójában ma 3 millió 855 ezren dolgoznak, alig 33 ezerrel többen mint a 2010-es kormányváltás utáni első hónapokban, pedig a Fidesz tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért. Eközben pedig – hangsúlyozta – nőtt a közmunkások, a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, és azoké is, akik külföldön vállalnak munkát.