Hatalmi rögpolitika

- Szokatlan öntől a harci hang.

– Dühít az ostobaság. Halász János még parlamenti államtitkárként megjegyezte: ami nekem rög, az neki a hazája. Felhorgadtam, senki ne oktasson ki hazaszeretetből, hazaféltésből. Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár asszony pedig az „elődpárt módszereit” emlegette, a szocialistákat akarta sértegetni, hát emlékeztetnem kellett: ő is igazán sokat tudhat arról az időről az MSZMP egykori tagjaként. Nincs szakmai érvük, s ettől indulatos leszek, kétségtelen.

– Mindenesetre Orbán Viktor elvette Hoffmann Rózsától a felsőoktatást, és új államtitkári posztot kreált Klinghammer Istvánnak, az ELTE volt rektorának. Aki rögtön kiosztotta a tüntető diákokat, éretlennek minősítette őket, a tiltakozó akciójukat pedig gyermekded felvonulásnak.

– Úgyhogy ne legyenek kétségeink: a személycsere nem koncepcióváltás. Inkább megerősítette a miniszterelnök: ragaszkodik az önfinanszírozó felsőoktatás rögeszméjéhez. Nincs ilyen máshol Európában. Nem is volt.

– Klinghammer azt is mondta, a hallgatói szerződés, a röghöz kötés – morális kérdés. Elég különösen értelmezi a morált az új felsőoktatási államtitkár: átverték a hallgatókat, és kitrükközték az Alkotmánybíróságot.

– Olyankor sincs morális megfontolásuk, amikor az Európai Unió szabályait akarják felülírni. Orbán Viktor büszkélkedett, hogy Magyarország több pénzt kapott uniós forrásból, mint amennyit befizettünk a közös kasszába. De ez az összeg nem az égből pottyant! Az E- tagjaként vállaltunk közös normákat, amelyeket be kell tartanunk, ezért is jutunk uniós támogatáshoz. Márpedig a hallgatói szerződés ellentétes a unió egyik alapelvével, a munkaerő szabad áramlásával. Másfelől: páratlan a hazai jogtörténetben, hogy ezt a szabályozást az alkotmány szintjére emelik.

– Azaz: az állampolgárokat az állam a saját tulajdonának tekintené?

– Igen. Abszurdnak mondanám, ha nem lenne magyar valóság: a Fidesz a röghöz kötést az állampolgári alapjogok közé sorolja. Felháborító cinizmus!

– Az ilyen állami túlhatalom a diktatúrák jellegzetessége.

– Igaza van, de azért rafináltabb a hatalom: előre megmondja, mikor szabadulhat az ember a rög kötelékéből. Ha megszerezte a diplomát valamely államilag finanszírozott helyen, a tanulmányi idő kétszeresét kell ledolgoznia magyarországi munkavállalónál. Egy 18-19 éves fiatalnak – aki éppen az érettségijére készül – most kell aláírnia azt a szerződést, amely hosszú esztendőkre meghatározza az életét. Tudja, mi ez? Kényszer. Ráadásul a Fidesz felsőoktatása csak mélyíti a szociális különbségeket. Az alaptörvényben rögzítik a szabadság béklyóit, ám ha valakinek pénze van – apuka, anyuka befizeti például az orvosi egyetemen a majdnem egymillió forintot szemeszterenként –, megválthatja előre a röghöz kötést. Sőt, még azt is megengedheti magának, hogy gyengébben teljesítsen. Nekem aztán ne magyarázza a kormány, hogy ez egy sajátos formája a tehetséggondozásnak!

– Szerintem a felsőoktatás centralizációjával is ugyanaz a hatalompolitikai szándék: a saját középosztályuk, a „kiválasztott új elit” megteremtése, amely hatalomban tarthatja Orbán Viktort és a Fideszt.

– Egyetértek: ez nem oktatásügy, ez hatalmi politika. Csakhogy ellenkező hatást érnek el vele. Többen eleve nem magyar felsőoktatási intézménybe jelentkeznek majd. És virágzó üzletág lehet a röghöz kötött diplomások formális munkavállalói bejelentése például egy bt.-be, akár 15 százalékos jutalékért, és a fiatal majd elmegy dolgozni Hollandiába vagy Ausztriába. Az elmúlt tíz év egyik legsúlyosabb társadalmi látlelete a Tárki új kutatása: 2012-ben a felnőtt magyarok 19 százaléka tervezett kivándorlást, a 18 éven felüli diákoknak pedig több mint a fele nem itthon képzeli el a jövőjét. Ám a kormány – tartalmi megoldás helyett – adminisztratív jogkorlátozással „kezeli” a valós társadalmi problémákat. Ha a tudást akadályozza a hatalom, akkor korlátozza az érvényesülést is a modern világban.

– A Fidesz–KDNP a közoktatásban is tudatosan szűkíti a hozzáférést a tudáshoz. Vekerdy Tamást idézve: az oktatás új rendje – nemzeti katasztrófa.

– Merénylet a magyar társadalom ellen. Kitűnő magyar oktatáskutatók, Pehr Erika és Benedek András azt mondják: azzal, hogy a kormány csökkentette a tankötelezettség korhatárát, évente kisvárosnyian – 12-15 ezer magyar fiatal – kiesnek az oktatási rendszerből. A legszegényebb családok gyerekeit teszik utcára – adminisztratívan! Vagyis ugyanaz a hatalmi eszköztár különböző élethelyzetekben, különböző területeken. Az oktatásban lényegében minden szereplőt az állami ideológia közvetítői szerepére kárhoztattak. Ezért kötik meg a tananyagot 90 százalékban, amire nem volt példa évtizedek óta. A tanítás szabadságát annak idején nem a politika vívta ki a pedagógiának. Ezt a pedagógusok harcolták ki – a társadalomnak. Magyarországon a pedagógiai rendszerváltás előbb volt, mint a politikai. Megértette a politikával a pedagógustársadalom: a szakmai bizalom közös érdek. Ugyanis hozhat bármilyen törvényt a hatalom, írhat Nyirő József-es Nemzeti alaptantervet is, a tanár az osztályteremben, zárt ajtók mögött úgyis visszanyeri a szakmai szabadságot.

– Gondolja, bátrabb ma egy tanár a zárt ajtók mögött? Vekerdy például úgy véli: „Az a pedagógus nyerhet megerősítést, aki nem a gyereket, nem is az ember és a világ nyílt megismerését tekinti elsődlegesnek, hanem a felülről jött utasítás végrehajtását.”

– Az bizonyos: a mostani oktatási rendszerben kialakulatlanok a felelősségi viszonyok. Az igazgató nem munkáltatója a saját munkatársainak, nem dönthet arról, kivel akar dolgozni. Pénz sincsen. A pedagógusok erre azt mondják: ha nem adjátok meg a jogot, hogy mi döntsünk, akkor mutogatunk felfelé, oldja meg a problémákat a Klebelsberg „isteni” központ. Amely viszont képtelen erre. Hiába mondja Hoffmann Rózsa, hogy minden átállásnál előfordulnak kisebb-nagyobb döccenők. Itt nem a hepehupákkal van baj. Maga a szisztéma hibás. Nyilvánvaló: olyan iskolarendszert kell létrehozni, amelyben nyitott ajtóknál is szabad a tanítás, szabad a gondolkodás.

– De vajon mennyi mozgástér marad – egy esetleges kormányváltásnál? Ugyanis már rég nem számítanak a szakmai szabályok: Orbán Viktor rendszerét az alaptörvény működteti. Minden ebből következik, a szociális, az oktatási, a kulturális politika is.

– Tény: az alaptörvény az Orbán-rendszer hatalmi kódexe. Azokat a jogokat rögzítik benne, amelyek hosszú távon is hatalomban tarthatják őket. Alkotmányosan felülírták a közoktatási és a felsőoktatási törvényt is. Kodifikálták a Magyar Művészeti Akadémia hatalmi szerepét ugyancsak. És még sorolhatnám a többit. De a lényeg: ezt a totális rendszert egy széttöredezett demokratikus ellenzék nem tudja megdönteni. Minden egyes demokratikus politikai erőnek – nem holnap, hanem még ma – végig kell gondolnia a saját felelősségét. El kellene fogadni: a demokratikus oldalon belül az MSZP a legnagyobb párt, s ez így lesz 2014-ben is. A szocialistáknak pedig bízniuk kell abban, hogy tőlük már nem tudják elvenni ezt a pozíciót mások. A demokratikus ellenzéki együttműködés nem lehet konkurenciaharc. Aki ezt még mindig nem érti, az becsapja a változást sürgetőket, mert lemond a 2014-es váltás esélyéről.