Timothy Ash: A magyar megoldás sem működik

- A kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: a magyar gazdaságpolitikát ötös skálán akár ötösre is lehetne értékelni, miközben a többi résztvevő egyest és kettest adott. Komolyan beszélt?

– Félig-meddig. Ilyen az angol szarkazmus. Azt szerettem volna kifejezni: értékelem, hogy Magyarország legalább a problémák mélyére néz. A régióban minden ország ugyanazokkal a gondokkal küzd: nincs növekedés, alacsony a hatékonyság, le kell építeni a közszférát, sok a nyugdíjas, öregszik a társadalom, fogy az aktív munkaerő. A magyar kormány legalább felismerte a radikális változtatás szükségességét, és azonnal reagált.

– Szóval örüljünk?

– A gond az, hogy a magyar megoldás sem működik.

– Miért?

– Magyarországnak újra kellene értelmeznie a bevezetett reformokat és hatékonyságukat. Az igazi probléma az üzleti környezettel van. A reformprogram talán túl ambiciózus, gyorsan akar túl sokat, sokkolta a gazdaságot, és aláásta a bizalmat. Emlékezzen csak vissza a 2010. májusi Orbán–Barroso-találkozóra. Orbán bejelentette a pénzügypolitika átalakítását, amit Barroso gyakorlatilag megtiltott. Orbán ennek ellenére strukturális reformról és növekedési programról beszélt, aminek az árát végül az emberekkel és a külföldi vállalkozásokkal fizettette meg. Az persze jó, ha a deficit három százalék alatt tartható, de legalább ennyire fontos, hogy ezt milyen módon érik el.

– Sorra kötik a stratégiai megállapodásokat az itt lévő külföldi nagyvállalatokkal.

– A kormány különbözőképpen viselkedik az egyes befektetőkkel. Azon múlik a hangnem, hogy melyik tud gyorsan kivonulni az országból, ha épp úgy adódik. Ezért az autógyárak érinthetetlennek tűnnek. Ők a jó fiúk. A közműcégek, a telekommunikációs vállalatok és a bankok sokkal kevésbé konstruktív hozzáállást tapasztalnak. A kormány talán úgy véli: őket az ügyfélkörük ideköti, így kevésbé mobilak, ezért jobban adóztathatók.

– A konferencián azt állította, a magyar bankadó mértéke az ukrajnaihoz hasonló. Az itteni pénzintézetek mégis engedelmesen fizetnek.

– Talán azért nem tiltakoznak, mert azt gondolják, az úgysem segít rajtuk. De a kintlévőségeikről szóló adatokból egyértelmű, hogy szép lassan kivonulnak a magyar piacról. Pedig hitel nélkül nagyon keveseknek sikerült a fellendülés. Ráadásul Európában a külföldi nagybankok számára vége a terjeszkedésnek. Most azt mérlegelik, Kelet-Európában hol erősítsenek. Figyelik, hol milyenek a növekedési kilátások, a hitelkockázatok és a politikai környezet. Magyarország a hitelkockázat szempontjából ugyan összehasonlítható másokkal, de alacsony növekedésű, ráadásul a politikai környezet itt a legrosszabb. Lengyelországban, Csehországban vagy akár Törökországban is komoly növekedési potenciál van, és nem mellesleg bankbarát a kormány. Nem meglepő, hogy több nyugat-európai bank fontolgatja, elhagyja Romániát, Ukrajnát és talán Magyarországot is. Csakhogy nincs vevő a hálózatukra.

– Mi lehet a célja az unortodox gazdaságpolitikának?

– A konferencián Cséfalvay államtitkár úr átütő eredményekről beszélt. Kifejtette: a sikernek többféle útja is elképzelhető, s a magyar kormány úgy döntött, a terhek döntő részét a nagyvállalatok és a bankok vállára teszi. Nincs ezzel baj, de egyúttal meg kell érteni, hogy a komoly játékosoknak is van választásuk: ha úgy ítélik meg, hogy a környezet nem bizalomgerjesztő, magasak a költségek, csomagolnak, és elmennek máshová. Most túl sok teher került rájuk és a bankokra, ezért nem itt fektetnek be.

– Az épp veszni látszó IMF-megállapodás segítene a helyzeten?

– Magyarországnak jó ideje nincs szüksége IMF-pénzre. Az utóbbi pár évben már tudta magát finanszírozni a piacokról. Az Orbán-kormány a hatalomra kerülése után egy darabig azt kommunikálta, felveszi az IMF-hitelt, talán csak azért, hogy a gazdasági szereplők nagyobb bizalommal tervezhessenek, és minél pozitívabb befektetői környezet alakuljon ki.

– Szóval ma már nem is lenne értelme megegyeznünk a valutaalappal?

– Dehogynem. Egy magyarországi IMF-program pozitív üzenetet küldene az üzleti köröknek, a bankoknak, a külföldi nagybefektetőknek arról, hogy a kormány politikai hozzáállása konstruktívabbá vált.

– Orbán a minap büszkén újságolta, hogy kiváló egyezséget kötött Brüsszelben az unió következő hétéves ciklusára.

– Az EU-ban nagy a harc a nemzeti érdekek képviseletéért, s Magyarország megítélése az utóbbi fél évben sokat javult.

– Minek köszönhetően?

– Talán a folyamatos pénzügyi és banki egyeztetések miatt.

– Ön az imént még komoly bizalomvesztésről beszélt.

– Nincs összefüggés az E- Magyarországnak szánt pénzei, a kohéziós alapok és az üzleti befektetők között. Ráadásul utóbbiak most kivárnak. Jövőre választások lesznek Magyarországon, ami befolyásolhatja nemcsak a politikai, hanem a jogi környezetet is. Kiderül például, kell-e több terhet vállalniuk, bankadót fizetniük. Nagyon nem szeretik a sok változást, az állandóan módosítgatott költségvetést, biztonságos, stabil pénzügyi környezetre vágynak. Most meg azt látják, folyton minden változik. A közelmúltban épp a rezsicsökkentés zaklatta fel őket. Ez az intézkedés a választások előtt politikai kommunikációs szempontból remek ötlet: nyilván minden magyar örül, hogy kisebb lesz a gázszámlája. De egy nagy energiavállalat biztosan nem lelkesedik az ötletért. És amikor arról döntenek, hova fektessék be a pénzüket, és hol teremtsenek munkahelyeket, nem Magyarország fog az eszükbe jutni. Ennek pedig már hosszú távú következménye van. Tényleg ez az ország érdeke?!

– Ön szerint?

– Rendkívül sok múlik a tónuson. Kétségtelen, hogy az elmúlt években Magyarország jobbra tolódott, sok a karakteresen szélsőséges hang, erős a külföldi befektetők elleni hangulat. Leginkább persze azért, mert az ország öt-hat éve gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetbe került. Így akár még érthető is lenne, hogy a külföldiek vállalják a nagyobb terhet. De az egyeztetések elmaradása, a kiszámíthatatlanság, az autokrata döntéshozatali folyamat eltántorítja a befektetőket, és mindent a visszájára fordít.

– Némelyek szerint a Nyugat egész egyszerűen belefáradt az Orbán elleni küzdelembe.

– Talán. A cégek csomagolhatnak, de az EU-nak nincs más választása, maradnia kell. A korábban nyitott Magyarországon felerősödtek a nacionalista hangok, pedig annak idején mindenki örömmel üzletelt itt. Az ország sikerei és számos befektetés is ennek volt köszönhető. Persze a régióban máshol is van domináns, autokrata vezető, hatalomkoncentráció, másutt is fontos a nemzeti érdek. Orbán ebből a szempontból hasonlít Putyinhoz és a török miniszterelnökhöz, Erdoganhoz – utóbbi mellesleg szintén focista volt. Mivel Magyarország komoly gondokkal küszködik, radikális változtatásokra van szükség. A Fidesz 2010-es kétharmados győzelme komoly lehetőséget jelentett. Orbánnak van víziója, ez akár jól is elsülhet. Majdnem thatcheri a látásmódja: a volt brit miniszterelnök asszony is komoly többséggel kormányzott, hasonlóan erős egyéniség, ám ő egyúttal üzletbarát volt, a befektetők bíztak benne.

– Ön találkozott már Orbánnal?

– Nem. Ő valószínűleg csak fontos emberekkel tárgyal, és ezek szerint én nem vagyok az.