A kormány lemondani látszik az orosz kémbank 26 milliárd forintjáról

A cseh kormány keresi a jogi megoldást.

2024. július 30., 09:21

Szerző:

A kormány egyelőre hiába kommunikálja azt, hogy vissza akarja szerezni az orosz kémbankban ragadt pénzt, egyelőre nincs nyoma a cégnyilvántartásban a csőd- vagy felszámolási eljárásnak. Erről korábban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter többször is említést tett az orosz „kémbank” kapcsán – írja a Népszava.

Az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) állítólag 74 millió dollárral, azaz körülbelül 26 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak, azonban egyelőre nincs látható jele annak, hogy a kabinet futna a pénz után. Ez az a pénzintézet, amiből Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete után sorra szálltak ki az európai tagok. Szlovákia és Csehország után Románia, majd Bulgária, Magyarország pedig utolsóként lépett ki.

A kiszállás gyorsan ment a kormánynak, a válás nem

A Népszava kérdésére nem válaszolt a kormány az ügyben, pedig Gulyás Gergely többször is említett a bankkal szemben csőd- vagy felszámolási eljárást. Tavaly novemberben a miniszter azt mondta a kormányinfón:

„Amennyire az eljárás részleteit ismerem itt van egy tartozás a magyar állam felé, és van egy eljárás a bankkal szemben, hogy ez az eljárás átfordult-e csőd vagy végelszámolási eljárásba, azt hiszem, talán még nem, de várható, hogy átfordulhat és akkor a csőd- vagy felszámolási eljárás szabályai szerint az állam érvényesíti valamennyi igényét a hitelezővel szemben.”

Egész biztos, hátha

Idén májusban pedig Gulyás Gergely már úgy tudta, hogy el is indult a felszámolás, ám ennek azóta sincs nyoma. Amikor a lap erre rákérdezett, azt mondta:

„Ugye a bankkal szemben folyik – azt hiszem – egy felszámolási eljárás.”

Amikor visszakérdeztek, hogy ebben biztos-e, azt mondta:

„Úgy emlékszem”.

Aztán hozzátette:

„Amit tényszerűen tudok: itt egy nagyobb értékű ingatlan van a bank tulajdonában. Nyilván nekünk az az érdekünk, hogy bármilyen felszámolási eljárás során az az ingatlan a mi tulajdonunkba kerüljön, a magyar állam hitelezői igényét az tudja kielégíteni.”

A többi kormány is fut a pénze után, de legalább próbálkoznak

Az egykori tagországoknak rengeteg pénzük ragadt az IIB-ben, amely egyébként egy fővárosi, exkluzív, Duna-parti ingatlant, a Lánchíd Palotát kapta székhelyéül.

Közben a lapnak nyilatkozott a cseh pénzügyminisztérium, amely azt közölte, hogy minden jogi lépést igyekeznek megtenni, hogy visszaszerezzék az orosz bankban ragadt cseh pénzeket.

Már hivatalosan sem a budapesti címén működik az orosz kémbank holott fél évvel korábban ez még nem így volt. A pénzintézet nagyjából éppen egy éve jelentette be, hogy már nincs dolguk az Európai Unióban és az amerikai szankciók miatt korlátozottak a lehetőségeik, ezért áthelyezik a székhelyüket Magyarországból Oroszországba. A költözéshez egy év kellett, eddig a budapesti, Fő utca 1. szám alatti Lánchíd Palota szerepelt a kémbank papírjain. 

(Egységben Magyarországért tüntetést szervezett az orosz kémbank (International Investment Bank) és Putyin ellen a Clark Ádám téren. Budapest 2022. március 1-jén. Fotó: Ladóczki Balázs / 168.hu)