Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2021. március 9., 16:38
A szakszervezet az első ajtós felszállás felfüggesztését kéri a harmadik hullám idejére.
2021. március 9., 16:31
A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltották be a házelnököt.
2021. március 9., 16:03
Nagyrészt a regisztrált idősek oltásához használják fel a most érkezett oltóanyagokat.
2021. március 9., 15:41
A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt a tatabányai kórházba irányították át a szakorvosokat.
2021. március 9., 14:51
Az üzeneteket ugyanazok a 60 év alatti krónikus betegek kapják, akiket a hétvégén elmaradt szervezett tömeges oltásra is behívtak.
2021. március 9., 14:33
Tolatva kellett elhagynia egy beteghez siető mentőautónak a Markó utcai „mentőpalotát”. A kijáratot egy építkezés miatt zárták le, de az Országos Mentőszolgálatot nem értesítették.
2021. március 9., 14:15
Ausztria több más európai országgal együtt Magyarországot is a magas fertőzöttségű országok kategóriájába sorolta. Az osztrák-magyar határszakaszon vizsgálják a Németországba való továbbutazás feltételeit is.
2021. március 9., 13:38
Megdőlt a kórházban ápolt betegek számának decemberi rekordja és ugyanez a helyzet a gépi lélegeztetésre szorulók számát tekintve is. Még a héten pótolják a múlt hétvégén elhalasztott oltásokat, valamint megkezdődik a rendvédelmisek és a katonák oltása.
2021. március 9., 13:21
A vállalatnak rosszulesett, hogy az Európai Gyógyszerügynökség vezetője korábban az orosz ruletthez hasonlította az oltóanyag rendkívüli esetben való alkalmazását.
2021. március 9., 12:38
A járőrök főként ukrán, bolgár, román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, s 20 és 50 euró közötti összegért a szükséges intézkedések megtétele nélkül továbbengedték őket.
2021. március 9., 12:35
Az országjárását a koronavírus-fertőzés miatt felfüggesztő DK-s politikus a következő egy-két hetet még biztosan otthon tölti.
2021. március 9., 12:34
Egy párbeszédes politikus kilépett az ellenzéki összefogásból, hogy függetlenként folytassa, az ellenzék viszont attól tart, a fideszes városvezetéssel működik majd együtt.
2021. március 9., 11:00
A szakemberek szerint áprilisban tetőzhet a járvány, amelynek júliusig több mint negyvenezer halálos áldozata lehet itthon.
2021. március 9., 10:36
A beoltottak száma meghaladja az egymilliót, 314 ezren már a második adag vakcinát is megkapták.
2021. március 9., 10:12
A bíróság elsőfokon másfél év - 3 év próbaidőre - felfüggesztett börtönre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a politikust.
2021. március 9., 09:59
A virágboltoknak ugyan be kellett zárniuk a védelmi intézkedések szigorítása miatt, de a piaci virágos standok továbbra is nyitva tarthatnak.
2021. március 9., 09:49
A többszörös visszaeső tolvaj korábban sportszerben, whiskey-ben és mosóporkapszulában utazott.
2021. március 9., 09:20
Maruzsa Zoltán felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer.