2010. augusztus 19., 12:32

A novemberben kezdődő kínai népszámlálásra történő felkészülés jegyében felmérik a pekingi állandó lakosság létszámát. A 100 ezer kérdezőbiztos a lekérdezés során a fővárosban élő külföldieket, hongkongiakat, makaóiakat és tajvaniakat is felkeresi a következő egy hónapban.

2010. augusztus 19., 11:21

Megerősített egészségügyi készültség lesz az augusztus 20-i tűzijáték alatt a fővárosban. Az Országos Mentőszolgálat 27-el több autóval és plusz 100 egészségügyi dolgozóval készül, a Magyar Vöröskereszt 20 elsősegélynyújtó önkéntese pedig a tömegben fog elvegyülni. A kormány központi bázist hozott létre, ahonnan a biztonságot felügyelik, és ha kell, fél óra alatt kiürítik a rakpartot.

2010. augusztus 19., 09:34

Tényfeltáró vizsgálatot követel a Független Rendőr Szakszervezet a hétfőn balesetben meghalt motoros rendőr ügyében. A szakszervezet úgy tudja, a rendőr előre jelezte, hogy kopott a motor gumija. Ezután szenvedett balesetet az M1-es autópályán az esős időben. Kertész Ádám információi.

2010. augusztus 19., 09:14

Állítólag a kopogtató cédulák miatt szólalkozott össze két képviselőjelölt kedden koraeste a Szabolcs megyei Vasmegyeren. A Független Hírügynökség úgy tudja, egyikük jelenleg is önkormányzati képviselő a faluban. A vitában, úgy tudni, egy gázpisztoly is előkerült, de lövés nem dördült - ezt a rendőrség is megerősítette.

2010. augusztus 19., 08:34

Az MSZP azt várja a kormánytól és Orbán Viktortól, hogy álljon ki a nyilvánosság elé és még az önkormányzati választások előtt mondja ki, hogy nem lesz távhőáremelés, vagy vallja be, hogy elrontott gazdaságpolitikája miatt a jövő hónaptól egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakásban élő magyar polgár 20 ezer forinttal fog többet fizetni a fűtésért. A szocialista párt közleményében úgy fogalmazott: ha a miniszterelnök sem erre, sem arra nem képes, akkor inkább mondjon le. "Az MSZP távhőügyben is őszinte politikát vár a Fidesztől, a kormánytól pedig elvárja, hogy több mint két hónappal a hivatalba lépése után vegye végre észre, hogy immár ő irányítja az országot, s a döntéseiért vállalnia kell a felelősséget" - írták.

2010. augusztus 19., 07:50

Piszok, bűz és rendetlenség. A főváros frekventált részeinek több utcájában is szemetet, kutyapiszkot és emberi ürüléket találnak a járókelők. Az ÁNTSZ szerint sem feladatuk, sem felelősségük nincsen ebben az ügyben. A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint a közterületek kezelésének szervezése a városvezetés feladata, a közegészségügyi hivatalt csak rendkívüli esetben lehet kihívni. A megoldást a jogszabályok változtatása jelentené, amely a civil szervezet információi szerint már készülőben van. A Menhely Alapítvány szerint a probléma rövid távú kezeléseként több ingyenes nyilvános vécére van szükség Budapesten, hosszú távon pedig elengedhetetlen a hajléktalanok mostaninál hatékonyabb segítése.

2010. augusztus 19., 07:39

Ismeretlen tettesek megtámadták, majd késsel megszúrták a Fidesz ajánlószelvényeket gyűjtő aktivistáit kedd este a XIII. kerületi Angyalföldi úton - közölte Harrach Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke szerdán.

2010. augusztus 19., 06:31

Visszamenőleges szabályt alkot a kormány a kétéves gyes háromévesre történő emelésénél. A törvényjavaslatot ősszel tárgyalja az Országgyűlés.

2010. augusztus 19., 05:21

"Nem mindegy hogy hogyan jönnek ki hozzánk. Azt örömmel fogadjuk, ha látogatóként szórakozni jönnek, vagy valamelyik program résztvevői, meghívottai. De az nem jó, ha a Szigetből próbálnak politikai tőkét kovácsolni" – fogalmazott a 168ora.hu-nak adott interjújában Gerendai Károly. A Sziget "atyja" 13+1 kérdésre válaszolva vonta meg az idei fesztivál mérlegét.

2010. augusztus 19., 04:41

Szerda éjszaka nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, melyből a Dunántúl északi részén számíthatunk esőre, záporesőre. A kevésbé felhős, szélvédett helyeken párássá válhat a levegő, köd is képződhet. Az északias szél főként a a középső országrészben megélénkül, másutt gyenge lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet 13 és 17 fok között alakul, de néhol ennél kissé hűvösebb is lehet a hajnal - írta a .

2010. augusztus 18., 22:11

Kedves olvasóink, mint már bizonyára elérkezett önökhöz a hír: megszületett és előfizethető a 168 Óra digitális változata. Néhány napja az egyik első belföldi előfizetőként Kuncze Gábort, az SZDSZ volt elnökét faggattuk, most pedig megismerhetik az első külföldi előfizetőnket is.

2010. augusztus 18., 20:00

Kedden késő este ismét rengett a föld Sellyén; a Baranya megyei településen 22 óra 10 perckor a Richter-skála szerint 3,5 magnitúdójú rengés volt - írja a bama.hu.

2010. augusztus 18., 18:32

Nem csupán kábelt, hanem esetenként bútorokat, autóbelsőt is égettek az iváni romák. A kisebbségi önkormányzat szerint megélhetésből teszik ezt - írja a .

2010. augusztus 18., 17:53

Sírtak, zokogtak, némaságba menekültek. Így emlékeztek a tatai Telegdi Zsolt rendőr főtörzsőrmesterre szerda délelőtt halálának helyszínén az M1-es autópálya 63. kilométerkövénél. Szerettei, munkatársai, barátai - írja a . A portál egyes informátorai úgy tudják: gond volt a halálos balesetet szenvedett rendőr motorjával.