2010. augusztus 18., 14:19

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) idei költségvetéséből másfél milliárd forintot zárolt – spórolásként – a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. Az MMKA elnöke szerint a megszorítás a hazai filmgyártás megszűnéséhez vezethet. Bírálta a közalapítvány korábbi vezetését is: felelőtlen gazdálkodásuk miatt is került most csődközeli helyzetbe a filmes szakma. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2010. augusztus 18., 13:41

Pozsgay Imre alkotmányoz. A miniszterelnök mellett működő tanácsadó testület tagja úgy látja: eljött az idő. Haldokló alkotmányunk az ország kirablóinak s azoknak kedvez, akik személyes érvényesülésüket keresik. A stabil parlamenti többség, a megváltozott politikai környezet és a pénzügyi világválság új helyzetet teremtett.

2010. augusztus 18., 09:39

Hatszázötven választási ajánlószelvényt - kopogtatócédulát - és választási értesítőt vittek el egy postai kézbesítő kerékpárjával együtt tolvajok kedden, Kőbányán - írja a Független Hírügynökség.

2010. augusztus 18., 07:30

- Megállított egy ember, felmutatta a rendőrigazolványát, majd se szó, se beszéd, két hatalmas pofont adott, és közben ordított velem, hogy ki fog nyírni - mesélte a fiatalember a -nak.

2010. augusztus 18., 05:05

Állítólag a kopogtató cédulák miatt szólalkozott össze két képviselőjelölt kedden koraeste a Szabolcs megyei Vasmegyeren. A Független Hírügynökség úgy tudja, egyikük jelenleg is önkormányzati képviselő a faluban. A vitában, úgy tudni, egy gázpisztoly is előkerült, de lövés nem dördült - ezt a rendőrség is megerősítette.

2010. augusztus 17., 18:56

Megkezdődött a hétfői esti vihar utáni helyreállítás Mezőkövesden, ahol tornádószerű szél is pusztított - közölte a város önkormányzata kedden.

2010. augusztus 17., 16:06

Hat lakónak átmenetileg el kellett hagynia az otthonát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán, és Nyékládházán, mert a hétfő esti vihar megrongálta a házukat. A tűzoltók 200 riasztást kaptak néhány óra alatt, 55 településen okozott gondot a viharos erejű szél és az eső.

2010. augusztus 17., 15:22

Brutális távhődíjemelés várható az önkormányzati választások után - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

2010. augusztus 17., 14:32

Összesen 830 esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak a hétfői vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

2010. augusztus 17., 13:44

Gyenge földrengések voltak Baranyában és Borsodban kedd reggel, károkról egyelőre nem érkezett jelentés - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.