Francia diákok verték meg a tanárt Budapesten

Francia diákcsoport tagjai bántalmazták a kísérő tanárukat, állítólag azért, mert pedofil képeket találtak a telefonján. A francia férfi könnyű sérülést szenvedett.

2010. augusztus 17., 17:49

2010. augusztus 16-án bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságára, mely szerint egy férfit fiatalok bántalmaznak a Budapest I., Döbrentei térnél. A kerületi járőrök a helyszínre érve megállapították, hogy egy francia diákcsoport három tagja bántalmazta a kísérő tanárukat, melynek következtében a francia férfi könnyű sérülést szenvedett – közölte a BRFK kommunikációs osztálya. Három francia állampolgárságú fiút előállítottak a kerületi kapitányságra, ahol a követség egyik munkatársának jelenlétében garázdaság bűncselekmény elkövetése megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket. A fiúk a kihallgatás után szabadon távozhattak, a tanárt rövid kórházi ellátást követően szintén hazaengedték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügy iratait a Nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabály alapján a továbbiakban megküldi az I-XII. Kerületi Ügyészség részére, a büntetőeljárás átadása céljából, tekintettel arra, hogy az ügy érintettjei valamennyien francia állampolgárok.

A diákok azért támadtak tanárukra, mert állítólag pedofil képeket találtak a férfi telefonján – írta az Index.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.