Pozsgay Imre alkotmányoz

Pozsgay Imre alkotmányoz. A miniszterelnök mellett működő tanácsadó testület tagja úgy látja: eljött az idő. Haldokló alkotmányunk az ország kirablóinak s azoknak kedvez, akik személyes érvényesülésüket keresik. A stabil parlamenti többség, a megváltozott politikai környezet és a pénzügyi világválság új helyzetet teremtett.

2010. augusztus 18., 13:41

Hősünk 1957-től 1991-ig mindig pontosan felismerte az adódó lehetőségeket. Mit rontott el Pozsgay Imre, a rendszerváltás motorja 1989-ben? Mit kíván korrigálni?

Pozsgayt nemzeti vátesszé avatták. Pozsgay ma is készen áll. Azzal, hogy 2006-ban részt vett Orbán „nemzeti konzultációs” kampányában, kimondatlanul jelezte: politikai aprópénzt is elfogad.

Új alkotmányunk bonyolult mű lesz. A nemzeti váteszbizottság a miniszterelnök gondolatait is felhasználja. A magyar értelmiség legkiválóbbjai képviseltetik magukat benne. Egy energikus EP-képviselő, az Akadémia elnöke, egy tekintélyes emigráns, egy politológus-vállalkozó üzletember, egy volt miniszterelnök a vendéglátóiparból. És persze Pozsgay. Az egyik résztvevő a Szent Korona-tant újítaná meg, a másik a közvetlen demokrácia túlzásaitól óvna, a harmadik a nemzet kirablóitól.

A teljes cikket a

168 Óra digitális változatábanolvashatja.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.