Klímaváltozás: hatalmas tornádók jöhetnek nálunk is
Sok vihart látott már az egyik sarudi üdülőhely vezetője, ám mint mondja: amit hétfőn átélt, az minden korábbit felülmúlt - írja a .
- Az évek során sok vihart átéltünk már, de ezekből egyik sem közelítette meg a hétfőit, ami mindent felülmúlt - magyarázta Gyöngy András, az Eurostrand Camping és Ifjúsági Tábor vezetője. Mint mondta, különösen megdöbbentő volt, hogy az egyik, 2,2 tonna súlyú, konténer-apartmanjukat 30 centiméterrel odébb vitte a szél, míg a fémvázas színpad tetejének egy része 45 fokos szögben hajlott meg a természeti erő hatására, amely körmozgást végezve nem egyszerűen kidöntötte, sokkal inkább kicsavarta a fákat, például a teljes fűzfa-sort.
Két nap alatt két tornádót is észleltek Heves megyében, de a szomszédos Borsodban lévő Mezőkövesden is láttak ilyen jelenséget. Magyar Attila pv. alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: korábban sem a megyében, sem hazánk más területein nem voltak jellemzőek a tornádók, s ha elvétve mégis előfordultak, kisebbek voltak. A klíma változásainak hatására azonban a jövőben vélhetően gyakrabban fognak felbukkanni.