Siratják az elhunyt rendőrt: baj volt a szolgálati motorral?

Sírtak, zokogtak, némaságba menekültek. Így emlékeztek a tatai Telegdi Zsolt rendőr főtörzsőrmesterre szerda délelőtt halálának helyszínén az M1-es autópálya 63. kilométerkövénél. Szerettei, munkatársai, barátai - írja a . A portál egyes informátorai úgy tudják: gond volt a halálos balesetet szenvedett rendőr motorjával.

2010. augusztus 18., 17:53

Míg érkeztek a többiek, a kemma.hu újságírója megpróbálta szóra bírni Gorgosilits Fábián dandártábornokot, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság főkapitányát, de nem nyilatkozott. Elcsukló hangon csak annyit mondott, hogy a belső szabályok értelmében nem adhat ki információkat, arra csak az ORFK illetékesei jogosultak.

A fiatalon özveggyé vált feleség, a szíve alatt második fiát hordozó kismama hősiesen bírta ezt a megpróbáltatást is, pedig mindenki közül az ő terhe a legnehezebb. Természetesen másoknak sem könnyű. A virágok és mécsesek elhelyezése után a bekapcsolt rendőrszirénák sem tudták messzire röpíteni azt a fájdalmat, ami ott és akkor töményen koncentrálódott az autópálya szélén - számol be a kemma.hu munkatársa.

Közben máshol, mások azért szólaltak meg, hogy ne fordulhasson elő hasonló tragédia. A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) országos vezetői például a Magyar Távirati Irodán keresztül hozták nyilvánosságra közleményüket, miszerint tényfeltáró vizsgálatot kérnek. Megbízható forrásból származó információink szerint nyitott kapukat döngetnek, mert ezt – Telegdi Zsolt szolgálati halottá nyilvánításával együtt, amit az országos rendőrfőkapitány is támogat – már kezdeményezte, illetve el is rendelte megyénk rendőrfőkapitánya. Az ő belső, mindenre kiterjedő tényfeltárásuk párhuzamosan történik a balesetet vizsgáló Fejér megyei kollégáik munkájával.

A hétfőn elhunyt tatai rendőr a baleset előtt jelentette elöljárójának, hogy motorkerékpárjának állapota és a kopott gumik miatt a parancs ellenére nem tud elmenni Budapestre; a következő utasításban Tatabányára vezényelték, azonban a felhőszakadásban a járművel megcsúszott és a helyszínen életét vesztette - írta szerdai számában a

24 Óra.

A lap névtelen, de megbízhatónak nevezett forrásaira támaszkodva állítja, hogy a 33 éves főtörzsőrmestert közvetlen felettese rádión Budapestre küldte. A járőr közölte, hogy járműve alkalmatlan az út megtételére, ekkor azt utasítást kapta, hogy menjenek be Tatabányára, onnan pedig autóval utazzanak a fővárosba. Járőrtársával az autópályán elindult a megyeszékhelyre, de a 63. kilométernél a hirtelen kitörő viharban halálos balesetet szenvedett.


Javítás előtt is gond volt a motorgumikkal

Pongó Géza az FRSZ főtitkára szerint a főtörzsőrmester motorkerékpárja a balesetet megelőzően nem sokkal szervizben volt. Ez olyannyira igaz, hogy a kemma.hu legmegbízhatóbb informátora a pontos napot is megnevezte. Eszerint ma van egy hete, hogy civil szakemberek javították a kétkerekű járművet hivatalos megbízás alapján. Csakhogy már ezt megelőzően is kifogásolta Telegdi Zsolt a gumiabroncsok állapotát. Azt már Molnár János, az FRSZ általános ügyvezetője mondta el szerdán a kora délutáni órákban, hogy nem csak a tragikus halál reggelén, szolgálatának kezdetén, hanem már jóval korábban is jelezte a főtörzsőrmester, hogy rosszak motorkerékpárjának a gumijai, mégis kiküldték őt járőrtársával az autópályára. Egyelőre nem tudni, hogy ennek a döntésnek és a tragédiának van e közvetlenül is köze egymáshoz.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.