Távhő: egymást izzítják a politikusok

Az MSZP azt várja a kormánytól és Orbán Viktortól, hogy álljon ki a nyilvánosság elé és még az önkormányzati választások előtt mondja ki, hogy nem lesz távhőáremelés, vagy vallja be, hogy elrontott gazdaságpolitikája miatt a jövő hónaptól egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakásban élő magyar polgár 20 ezer forinttal fog többet fizetni a fűtésért. A szocialista párt közleményében úgy fogalmazott: ha a miniszterelnök sem erre, sem arra nem képes, akkor inkább mondjon le. "Az MSZP távhőügyben is őszinte politikát vár a Fidesztől, a kormánytól pedig elvárja, hogy több mint két hónappal a hivatalba lépése után vegye végre észre, hogy immár ő irányítja az országot, s a döntéseiért vállalnia kell a felelősséget" - írták.

2010. augusztus 19., 08:34

A szocialisták szerint furcsa, hogy a Fidesznek "van képe az MSZP-re kenni" a fővárosi távhődíj szeptemberre várható, 10,5 százalékos emelését. Hozzátették: ha Orbán Viktor, Kósa Lajos és Szijjártó Péter nem rontja el a magyar gazdaságpolitikát, most is 260 forint vagy az alatt lenne az euró árfolyama és nem lenne szükség a forint/dollár árfolyam gyengülése miatti rendkívüli távhődíjemelésre.

Utaltak arra, hogy 2009-ben mind a távhő alapdíja, mind pedig a hődíj 10 százalékkal csökkent a fővárosban, valamint a szocialisták 18 százalékról 5 százalékra vitték le a távhő áfáját. Furcsállják, hogy épp a Fidesz hivatkozik a júliusban bevezetett energiaár-moratóriumra, amikor a párt alelnöke, Kósa Lajos júliusban 11,51 százalékkal emelte Debrecenben a távhődíjat az energiaár-befagyasztás parlamenti elfogadása után két héttel. Az MSZP szerint a kormánypárt "megfeledkezik" arról is, hogy a fideszes Borkai Zsolt által vezetett Győrött az elmúlt években több mint 35 százalékkal emelkedtek a távhődíjak - írta az MTI.

A Fidesz-frakció kedden azt közölte: ha lesz távhőáremelés, a felelősség a szocialista-liberális városvezetést és a Főtáv Zrt. MSZP által delegált és támogatott vezetését terheli. A párt ezzel reagált Szanyi Tibornak, az MSZP kampányfőnökének és Élő Norbert X. kerületi polgármesterjelöltnek keddi közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra, miszerint brutális távhődíjemelés várható az önkormányzati választások után.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.