Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2024. augusztus 14., 15:37
Délelőtt házkutatást tartottak Kiss László óbudai polgármesternél, és állítólag a polgármestert be is vitték a nyomozók.
2024. augusztus 14., 13:03
Vaddisznók okoznak fejfájást a lakóknak Balatonfenyvesen.
2024. augusztus 14., 12:43
Tavaly év végén mintegy két tucat kórházigazgató távozott, vagyis menesztettek a kórházak éléről. Úgy tűnik, hogy még mindig nem találtak mindenhol utódot.
2024. augusztus 14., 11:21
Óriási halat fogott ki egy horgász a Tisza-tavon.
2024. augusztus 14., 10:27
A történtekről az óbudai önkormányzat későbbre ígért tájékoztatást.
2024. augusztus 14., 10:05
Idén 11. alkalommal lehetett hazánkból is látni a sarki fényt.
2024. augusztus 14., 09:50
A NER cégei közé tartozik Balásy Gyula New Land Media és a Media Dynamics Kft.
2024. augusztus 14., 09:46
Tombol a hőség az országban, több megyében azonban az ég is leszakadhat.
2024. augusztus 14., 09:44
Csaknem 5000 leendő hallgató adta be a jelentkezését pedagógusszakra a pótfelvételi eljárás során.
2024. augusztus 14., 09:28
Kirándulás közben meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában.
2024. augusztus 14., 09:26
Már egy hónapja rossz a János kórház ortopédiájának klímája, ezért máshol kell műteni a betegeket. A kormány szerint ugyanakkor „a magyar kormány ennek megfelelően gondosan felkészült erre a szezonra”.
2024. augusztus 14., 09:14
Orbán Viktor adta áldását arra, hogy az ágazatból kihozza a maximumot.
2024. augusztus 14., 09:00
Furcsán alakul a forint árfolyama a hét közepén.
2024. augusztus 13., 16:33
Több diák is panaszkodott a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum egyik tanárának szexista viselkedése miatt. Egy kollégája és az intézményben dolgozó szociális munkás jelezték a problémát az igazgatónak, végül őket lehetetlenítették el.
2024. augusztus 13., 15:58
Figyelmeztetést adott ki a Bakonyerdő Zrt. egy, a Nosztory Élménypark közelében található lódarázsfészek miatt. A rovarok az év ezen szakaszában különösen agresszívak lehetnek.
2024. augusztus 13., 15:34
Az elmúlt napokban tapasztalt időjárás nem kedvezett túlzottan az emberi létezésnek, de nagy kérdés, hogy szerdán mire számíthatunk.
2024. augusztus 13., 15:14
Megszünteti a Volánbusz egyes helyközi jegyek értékesítését a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül augusztus 10-től. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Simple és Simple Classic felületeken már nem lehet ezeket a jegyeket megvásárolni.
2024. augusztus 13., 14:24
Egy zalai édesanya nyerte meg a XIXO nyereményjátékának 10 millió forintos fődíját, aki az összeget gyermekei továbbtanulására, illetve hiteltörlesztésre szeretné fordítani.