Meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában

Kirándulás közben meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában. 

2024. augusztus 14., 09:28

Szerző:

Meghalt egy 13 éves magyar fiú kirándulás közben Norvégiában – írja a Telex a norvég VG cikke alapján. A fiú a Bondhuselva folyóba zuhant.

Megcsúszott a fiú és a mélybe zuhant

 

A norvég rendőrségre hétfőn 11:36-kor érkezett az első bejelentés a balesetről. Tájékoztatásuk szerint a gyerek egy fotót akart készíteni a tájról, ezért lépett ki az ösvény és a folyó közötti sziklára, ahol megcsúszott és a mélybe zuhant. A rendőrség azt mondta, a víz azonnal elsodorta a fiút, és egy rövid darabon lefelé vitte a folyón, mielőtt a víz alá szorult.

A VG úgy tudja, a mentők 13:50 körül húzták ki a vízből a fiút, elmondásuk szerint a fiú teste és egyik lába egy szikla alá szorult, ami az erős vízáramlás mellett megnehezítette a kiemelését. A fiút a kimentése után a Haukeland kórházba szállították, életét azonban nem tudták megmenteni.

A lap úgy tudja, a fiú szüleit hivatalosan még nem hallgatták ki, egyelőre kórházban ápolják őket.

Nem ez az első eset, hogy lezuhant és meghalt egy magyar fiú 

2013-ban egy nagyon hasonló balesetben vesztette életét egy 16 éves magyar fiú, aki az erdélyi Torockó melletti Székely-kőn zuhant a mélybe.

A fiú egy magyarországi kirándulócsoporttal mászott fel a Székely-kőre, letért a kijelölt útvonalról, megcsúszott, és egy sziklaszirtről több mint húsz métert zuhant.

A fiatal a zuhanás következtében azonnal szörnyethalt. A hegyimentők nagy erőfeszítéseket tettek, hogy lehozzák a fiú holttestét a sziklás hegyről. Munkájukat a viharosra fordult időjárási körülmények is nehezítették.

A Fehér megyei Torockó fölötti, 1128 méter magas Székely-kő a turisták és a hegymászók közkedvelt célpontja. A meredek sziklaszirtekre hegymászó felszerelés és tudás nélkül is fel lehet jutni két kijelölt útvonalon.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Lise Åserud / NTB / AFP)