A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. szeptember 7., 12:06
Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.
2023. szeptember 7., 11:10
Egy ember meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült Dánszentmiklóson közúti balesetben – tudatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
2023. szeptember 7., 10:55
Biztosítóberendezés hibája miatt 30-60 perces késésekre és járatkimaradásokra kell számítani a Székesfehérvárt érintő vonalakon
2023. szeptember 7., 10:42
A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2023. szeptember 7., 10:09
Sztálin-képet és a diktátor békepárti üzenetét helyezték Szijjártó Péter családi házának kapujára.
2023. szeptember 7., 10:07
A 2019-ben bevezetett HELL ICE COFFEE termékcsalád mára 5 országban ért el piacvezető pozíciót.
2023. szeptember 7., 09:50
Nagyon egyszerű, a saját érdekében tegye ki a házszámot jól láthatóan.
2023. szeptember 7., 08:47
A Lear Corporation Hungary Kft. szerdán, munkásgyűlés keretében bejelentette, hogy a gödöllői gyáregységét bezárja. Közel ezer embert érint a leépítés.
2023. szeptember 7., 07:47
A MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettese, Bádonfainé Szikszay Erzsébet felmentését kezdeményezte a tulajdonos – közölte a közlekedési társaság kommunikációs igazgatósága szerda este.
2023. szeptember 6., 20:19
Brüsszelben tárgyalt Navracsics Tibor és Bóka János Johannes Hahn európai biztossal, ezek után bizakodó nyilatkozatot tettek.
2023. szeptember 6., 19:33
Visszahívja az Aldi és a Coop különböző puffasztott rizsszeleteit, mert azokban határérték feletti lehet a kadmium-tartalom.
2023. szeptember 6., 18:52
Ha csak fele annyit foglalkozott volna a jelennel mint a jövővel, nem itt tartanánk – közölte Csepreghy Nándor államtitkár.
2023. szeptember 6., 18:30
Súlyos pénzbüntetést kaptak azok a diákok, akik részegen letördelték a kereszteket, tettüket már megbánták, de így is összesen 540 000 forint péznbírságot kaptak, közölte a BRFK.
2023. szeptember 6., 18:01
Németh Szilárd korábban maga is felháborodott, hogy Orbán Viktor-idézetek kerültek a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falaira, pedig az önkormányzat szerint éppen az ő utasítására történt – tudta meg a Szabad Európa.
2023. szeptember 6., 17:44
Vitézy Dávid közlekedési szakember ismét éles kritikával illette Lázár János vasúti közlekedéspolitikáját Facebookon.
2023. szeptember 6., 17:28
A lengyelországi Gdańsk cseppfolyós földgáztermináljából is érkezik ezután földgáz a magyarországi tározókba.
2023. szeptember 6., 16:57
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a jelenlegi számítások szerint 2024 júniusáig nem megy csődbe Budapest, és mindent megtesznek azért, hogy a főváros túlélje a kormány bosszúpolitikáját.
2023. szeptember 6., 16:29
Személyvonat és gépkocsi ütközött Mezőhegyes és Belsőkamaráspuszta között.