A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2023. március 11., 07:25
Három, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak a Fejér vármegyei Nádasdladány településen, közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság a Facebook-oldalán.
2023. március 11., 07:08
Az eset még decemberben történt. A rendőrség az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.
2023. március 11., 06:09
Szeles, záporokkal ékes nap vár ránk.
2023. március 10., 20:49
Péntek éjszaka északnyugat felől markáns hidegfront érkezik az országba viharos széllel, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán péntek délután.
2023. március 10., 16:52
A szakszervezeti szövetség felszólítja a kormányt, vonja vissza a MOK szétverését célzó törvénymódosítást.
2023. március 10., 16:33
Horváth Csaba zuglói polgármester megerősítette a bontás tényét, de a jövőt még ő sem látja pontosan.
2023. március 10., 15:05
Informatikai karbantartás miatt a posta.hu, valamint egyes postahelyek 24 órára elérhetetlenek lesznek.
2023. március 10., 14:39
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy magyar nemzetbiztonsági megfigyelésről szóló döntését a magyar állam még mindig nem építette be törvénykezésébe, figyelmeztetett a Tanács miniszteri bizottsága. Ennek mielőbbi pótlására is felhívták a magyar kormányt.
2023. március 10., 14:21
Az energiaárak drasztikus emelkedése még az állam által kezelt tankerületeket sem kerüli el, bár a számlák Pintér belügyminiszter tárcájához futnak be.
2023. március 10., 13:52
A származását az 58-as úton megállított nő nem tudta bizonyítani, ezért a NAV a dohányt lefoglalta.
2023. március 10., 13:49
Az állítólag több száz német rendőrt felvonultató ellenőrzés során pirotechnikai eszközöket, késeket, arcot elfedő maszkokat és kábítószert is találtak.
2023. március 10., 12:46
Sosem volt volt ilyen enyhe a hőmérséklet nálunk március 9-én hajnalban.
2023. március 10., 12:01
A 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár március 20-án hétfőtől, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2023. március 10., 11:58
Hiba van a rendszerben.
2023. március 10., 11:00
Karácsony Gergely szerint a főváros nem mondott le arról, hogy a Nyugati tér ne városi autópályák, hanem a polgárok találkozóhelye egy zöld, élhető városi tér legyen.
2023. március 10., 10:46
A Momentum bejelentette, hogy ki fog indítani a XXII. kerületben az önkormányzati választáson.
2023. március 10., 09:51
Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere most bűnügyi őrizetbe kerül, 21 embert gyanúsítanak összesen az őt is érintő korrupciós ügyben.
2023. március 10., 09:35
A nyugat vezetői háborús lázban égnek, fenyeget a harmadik világháború réme – erről beszélt, nem először Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában pénteken.