A selymes lombormányos egy cuki kis bogár – meg a kertészek rémálma
Hatalmas kárt tud okozni a kertben a selymes lombormányos.
A selymes lombormányos a gazdanövény levelére vagy kérge alá rakja le petéit, a kikelt lárvák a talajba fúródnak, és a növény gyökereit pusztítják – írja a HellóVidék.
Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztője a lap kérésére elmondta, hogy selymes lombormányosnak (Polydrusus formosus) egészen összetett családfája van: a rovarok osztályának a bogarak rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak alrendjébe és az ormányosbogár-félék családjába tartozó faj. Amről felismerhetjük, az az, hogy fekete testét smaragd zöld pikkelyek borítják, emiatt fénylő zöldnek néz ki a bogár. A kifejlett rovar pedig csupán 5-6 milliméter hosszú.
A selymes lombormányos nem annyira cuki, mint amennyire a neve és külleme alapján gondolnánk
Az imágó a gazdanövény kérge alá vagy levelére rakja le a petéit. Kikelés után a lárva a talajba bújik, ahol a növények gyökérzetével táplálkozik. A lárva 7 milliméteresre is megnőhet. A telet a földben tölti, tavasszal pedig bebábozódik. Az imágó áprilistól augusztusig vehető észre.
A selymes lombormányos bogár elterjedt Európa legnagyobb részén, késő tavasztól kezdve egész nyár folyamán hazánkban is gyakran a szemünk elé kerül. Nem veszélyeztetett faj – jellemzi a kártevőt Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője.
„Nem válogatós: eredetileg az erdei fák lombjával és bimbóival táplálkozott, de az emberi tevékenység elterjedésével hamar rákapott a gyümölcsültetvényekre is. A kertekben és a professzionális gyümölcstermesztésben egyaránt kártevőnek számít. Míg erdei környezetben leginkább a tölgyeket kedveli, ültetvényben elsősorban az almatermésűek (alma és körte), valamint egyes csonthéjasok, főleg a cseresznye jelent számára táplálékot” – emelte ki a szakember.
„Fontos, hogy a lárva és a kifejlett bogár egyaránt kártevőnek számít, míg a kifejlett egyedek a lombokat és hajtásokat rágják, a lárvák a fák gyökereiben okoznak kárt”
– hívta fel a figyelmet Braunmüller Lajos.
(Fotó: Oliver Wellinghoff/ Wikipédia)