Ezt tegye a bőröndjével, hogy rendben megérkezzen, ha repülővel utazik

A csomagszállítás szabályai a repülés során a legszigorúbbak, érdemes tisztában lenni ezekkel.

2024. június 6., 10:43

Szerző:

Az utasok sok apró trükköt vetnek be a bőröndjeikkel kapcsolatban, ezek azonban a repülés során inkább nehézséget jelentenek, mint biztonságot – hívta fel a figyelmet a New York Post.

Bár már jóval fejlettebb technológiát használnak a reptereken, még mindig sokan tartanak attól, hogy feladott poggyászuk elveszhet, vagy esetleg nem fog időben megérkezni a célállomásra. Az ettől való félelem olyan erős bennük, hogy inkább lemondanak arról, hogy a nagyobb méretű, csak a csomagtérben szállítható bőröndöt is magukkal vigyenek.

Egy hosszabb nyaraláshoz vagy utazáshoz azonban nem elegendő a kézipoggyász mérete, hiszen jóval több ruhát és személyes tárgyat kell magunkkal vinnünk. Ám sokan ebben az esetben is bizalmatlanok, ráadásul azt sem kedvelik, hogy a repülő leszállását követően hosszabb ideig kell várakozniuk a csomagjukra, ezért megjelölik azt, általában valamilyen színes szalaggal. Ezzel azonban épp az ellenkező hatást érik el: még később fog eljutni hozzájuk a csomagjuk.

A bőröndöket így érdemes szállítani a repülőn

Az utasok többsége valamilyen személyes jelzést helyez el a bőröndön, hogy könnyebben felismerje azt, így nem ritkák a színes szalagok, a poggyászjelölők és a matricák sem.

A dublini repülőtér poggyászkezelője azonban elárulta, hogy ezek az utazási trükkök és eszközök hátráltatják az utasok bőröndjének megérkezését.

„Azok a szalagok és személyes jelzések, amelyeket az emberek a bőröndjeikre rögzítenek, hogy segítsenek azonosítani azokat, problémákat okozhatnak a poggyászcsarnokban a gépekkel történő átvizsgálás során. Ha a bőröndöt nem lehet automatikusan beolvasni a szkennerekkel, akkor kézi feldolgozásra továbbítják, ami hosszabb időt vesz igénybe, és azt jelentheti, hogy a bőrönd nem érkezik meg időben a repülőre.”

Tehát az utasok éppen azt segítik elő ezekkel a trükkökkel, amitől a leginkább tartanak: hogy késve, vagy egyáltalán ne érkezzen meg a bőröndjük.

A legrosszabb eset az, ha a bőröndön a korábbi utazások során ráragasztott szalagok maradnak rajta, ezek ugyanis teljesen összezavarhatják a gépi ellenőrzést. A szakember ezért azt tanácsolja, ezeket mindenki távolítsa el utazás előtt a táskákról.

A repülés során ez is gondot okozhat

A poggyászkezelő azt is elárulta, hogy van egy nagy hiba, amit érdemes mindenkinek elkerülnie annak érdekében, hogy ne kerüljön kellemetlen helyzetbe a repülőtéren.

A marcipán szállítása a feladott poggyászban hatalmas hiba, és azt eredményezheti, hogy a bőröndöt nem engedik át az ellenőrzéseken. Furcsának tűnhet, hiszen egy ártalmatlan édességről van szó, ám erre is létezik ésszerű magyarázat.

„Soha ne csomagoljon marcipánt a bőröndjébe. A sűrűsége megegyezik egyes robbanóanyagokéval, így a táskát kiszűrik az ellenőrzés során, az utast pedig lehívják a repülőgép fedélzetéről átvizsgálás céljából.”

Ez egyrészt kellemetlen szituáció, másrészt akár az is előfordulhat, hogy a gép miattunk késik, szélsőséges esetben pedig nélkülünk száll fel.

Arra is érdemes figyelni, hogy a bőröndök kerekeit hajtsuk fel a feladáskor. Így könnyebben elkerülhetőek a poggyász sérülései, de azt érdemes tudni, hogy a légitársaságok a felelősek a poggyászok javításért, illetve az utasok kártérítéséért is.

(Fotó: Pixabay)