Hasnyálmirigyrák korai tünetei: így csíphető el az alattomosan settenkedő gyilkos

Mutatjuk a tüneteket, amik alapján mégis elcsíphető a szinte tünetmentes, halálos hasnyálmirigyrák.

2024. március 25., 13:13

Szerző:

A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb szervünk, nagy szerepe van az emésztésben. Olyan enzimek termelésében vesz aktívan részt, amelyek a zsírok, a fehérjék és a szénhidrátok lebontását segíti elő. A hasnyálmirigyrák alattomos betegség, mivel már szinte csak akkor vannak jellegzetes tünetei, azaz akkor jelentkeznek fájdalmak, amikor a betegség előrehaladott jellegét tudják az orvosok meghatározni vagy amikor a hasnyálmirigyrák más szervekben áttéteket képzett. Milyen tünetei vannak a betegségnek? Mutatjuk a válaszokat – írja a gyogyszernelkul.com.

Amint arra a Házipatika felhívja a figyelmet: a hasnyálmirigyrák a hasnyálmirigyből indul és nagyon könnyen képez áttéteket. Ez a daganattípus főleg a 45 éven felülieket érinti (ám ez nem jelenti, hogy fiatalabbak ne betegedhetnének meg), és bár a szakemberek még nincsenek tisztában azzal, pontosan mi is okozza, bizonyos életmódbeli tényezők, illetve korábbi betegségek növelhetik a kialakulásának a rizikóját. Ezek közé tartozik például a túlsúly, a cukorbetegség, a korábbi hasnyálmirigy-gyulladás , a genetikai örökségünk, illetve a dohányzás.

A hasnyálmirigyrák korai tünetei

A betegséget gyakran csak későbbi stádiumban fedezik fel, mert nincsenek látványos tünetei – illetve a tünetek sok más betegségre is utalhatnak. Érdemes azonban tisztában lenni a leggyakoribb olyan tünetekkel, melyek a hasnyálmirigyre is utalhatnak. Az egyik legjellegzetesebb tünet nem más, mint a hasi fájdalom, hiszen a daganat egyéb szerveket, illetve idegsejteket is nyomhat, ami bizony nagyfokú fájdalommal jár együtt. Eleinte csak ritkán éreznek a betegek fájdalmat a hasban, majd a betegség előrehaladtával egyre gyakrabban tapasztalják ezt meg, egyre erőteljesebben és fokozottabban jelentkezik.

Mint szinte minden daganatos betegségnél, a hasnyálmirigyrák esetében is jellemző, hogy a betegek sokat fogynak. Amikor ez a betegség alakul ki valakinél, akkor érezhet olyat is, hogy valahogy megváltozott az emésztése. Ennek nem más az oka, minthogy lecsökken azoknak az enzimeknek a termelődése, amelyek segítik az emésztést. Mivel sem az emésztőenzimek nem termelődnek, sem pedig a tápanyagok nem szívódnak fel megfelelően, így a beteg gyakran tapasztal jelentős testsúlycsökkenést.

A sárgaságot leggyakrabban a különböző májbetegségekkel hozzák kapcsolatba, de hasnyálmirigyproblémákra is utalhat. A hasnyálmirigy epehólyaghoz közeli részén található tumor ugyanis megzavarhatja az epe termelődését, illetve az epehólyag vékonybélbe ürülését, ez pedig a bilirubinnak nevezett anyag felgyülemlését okozhatja a vérben. A sárgaság látványos tünetekkel jár, például a bőr és a szemfehérje besárgulásával, valamint a tenyér és a talp viszketésével.

A hányás és a hányinger is a hasnyálmirigyrák tünete lehet. A daganat nyomhatja, irritálhatja az emésztőrendszer bizonyos részeit, és ez az egész emésztési folyamatra hatással lehet. A hányingert ideiglenesen enyhítheti például a borsmentatea vagy a gyömbér, de ha a kellemetlen érzések állandósulnak, és nagyon megnehezítik a mindennapjainkat, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni a panaszainkkal.

 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)

15:04

Nagyon komoly problémát jelent Magyarországon az elhízás. A statisztika szerint a pubertáskor előtt elhízott emberek 70 százaléka felnőttként is elhízott lesz, aminek oka többek között a túl kevés testmozgás és a túlzott energiabevitel.