Ahány égtáj, annyi sólet

Budára költözött a sóletfesztivál. 

2021. augusztus 30., 13:26

Szerző:

Idén először a Budai Parkszínpad adott otthont a már hagyományosnak nevezhető – korábban a Kazinczy utcában megrendezett – zsidó gasztronómiai és kulturális fesztiválnak. Utánajártunk, lehet-e a sóletet hús vagy bab nélkül készíteni.

Emberek sétálgatnak és a sóletről beszélgetnek – ez a kép fogadta mindazokat, akik vasárnap kilátogattak a Feneketlen-tóhoz. Úgy látszik, sokan döntöttek úgy, hogy a tó megkerülésével tudják le a nehéz ételek után javallt kétszáz lépést, a kezükben lévő kis csomagok – bennük flódnival vagy kürtős kaláccsal – pedig arra utalnak, hogy az édességnek már nem jutott helye. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által hatodik alkalommal megrendezett sóletfesztiválon idén is többféle sóletet kóstolhattunk a világ minden tájáról. Hagyományosat, egzotikusabbat, fűszeresebbet és még egy vegán változatot is.

Kedves, családbarát, főleg a hasi örömökről szóló, ugyanakkor a zsidó hagyományokkal való találkozásra is alkalmat adó kulturális rendezvény a sóletfesztivál, ahol két tányér sólet között megtekinthetünk egy-egy koncertet, színpadi előadást, beszélgetést, vagy akár tanácsért fordulhatunk a rabbihoz.

Idén a hagyományos, füstölt hússal készülő, sűrű magyar sólet mellett az annál egyszerre könnyebb és fűszeresebb, friss hússal és krumplival készülő izraeli sóletet is megkóstolhatták a látogatók, amelynek különleges ízvilágát a cukorral pirított, karamellizált hagyma adja.

A klasszikusok mellett megjelentek a rend-, hús- és babhagyó sóletek is a kínálatban.


Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

A sólet elfogadott definíciója szerint határeset a magrebi zsidóság hagyományos étele, a harisz, ugyanis egy bab nélkül készülő, keletiesen fűszeres, kásaszerű egytálétel, sok csirkehússal. Elkészítési módja, állaga és a bulgur gerslihez való hasonlósága miatt azonban egyértelmű, hogy ez az étel is a sólet rokonságába tartozik még így is. Izgalmasan játszik a sós és édes ízekkel, valamint a textúrákkal a vegán sólet, amely – akárcsak a közel-keleti sóletvariációk – gazdagon tartalmaz aszalt gyümölcsöket és kellően fűszeres. Vasárnap mindkettővel tágíthatta a sóletről alkotott elképzeléseit a közönség.

Az eseményeknek szerves része volt az Újbudai Zsinagóga megnyitóünnepsége is. A Sóletfesztivál programjai után a Budai Parkszínpadon írták bele az utolsó betűket az új tóratekercsbe, amelyet ünnepélyesen vittek át a közeli zsinagógába, ahol az 1950-es államosítás óta nem folyt zsidó hitélet. A napot Alex Clare és Nissim Black koncertje zárta szintén a Budai Parkszínpad fái alatt.

A Zsinagógák Hete rendezvénysorozat még pénteken kezdődött a Vörösmarty utcai imaterem újranyitásával, az Óbudai Zsinagóga 200 éves évfordulójának megünneplésével folytatódik csütörtökön, végül szeptember 5-én, vasárnap az Újpesti rakpart elején található Zsilip közösségi ház megnyitójával és családi nappal zárul.

(Kiemelt kép: Sóletfesztivál az Újbudai Parkszinpadon 2021. augusztus 29-én. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

A női sneakerek között már számtalan márkájú, fazonú és színű modell közül választhatunk. Ez a bőséges kínálat azonban nem feltétlen könnyíti meg a döntést számunkra – sőt sok esetben meg is nehezítheti. Már pedig nem árt okosan választanunk, különösképp akkor, ha sportoláshoz keresünk sneakert magunknak, ilyenkor ugyanis az egészségünk megőrzése a tét. Az alábbi négy tipp segítségével viszont jelentősen egyszerűbb lehet megtalálnunk a számunkra valóban ideális darabokat.

A vállalkozások, cég sikerének egyik alapja, hogy megfelelő munkaerőt találjon, és persze meg is tartsa a dolgozóit. Manapság azonban nem sok cégnél tapasztalható munkaerőhiány, vagy épp olyan dinamikus fejlődés, amely több munkatárs felvételét indokolja. Megfelelő munkaerőt találni azonban nem egyszerű feladat, és többféle módszer is van már rá. Az egyik természetesen az, ha egy megüresedett pozícióra a cégen belül keresünk valakit, aki már ismeri a céget, és kellő tapasztalattal rendelkezik. Ettől még persze az ő pozíciója megüresedik, tehát mindenképp szükség lesz új emberre.