Globális hatásai lehetnek a kínai gazdaság lassabb fellendülésének

A lakosság még mindig tart a koronavírus-járvány újabb berobbanásától.

2021. július 12., 16:38

Szerző:

A lassuló élénkülés egyik határozott jele volt, amikor pénteken a kínai központi bank, a People’s Bank of China csökkentette a bankok számára kötelezően tartalékban tartott pénzeszközök arányát, hogy ezzel is segítse a hitelezést. Bár a központi bank az ötven bázispontos (fél százalékos) változást bejelentő kommünikéjében leszögezte, hogy ez nem egy újabb gazdaságélénkítő lépés, a döntés mindenkit meglepett.

A Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint a kedden várható gazdasági adatok a második negyedévben lassulást fognak mutatni, az előző negyedév rekordot jelentő 18,3 százalékához képest. A 6 százalék közelébe várható bővülés még mindig jelentős, azonban a kiskereskedelmi index, az ipari termelés és a hosszabb távú befektetések számai mind csökkentek az év első három hónapjához képest. A központi bank lépése egy újabb jele annak, hogy a kínai kormányzat mindenáron igyekszik elkerülni még az időleges csökkenéseket is. 

A tavalyi alacsony bázis miatt egyértelmű volt, hogy a magas fejlődési ütem csökkenni fog az első felpattanás után. Elemzők szerint a lassulás azonban hamarabb jött a vártnál, és így az egész világon éreztetheti hatását. „Jól mutatja Kína súlyának növekedését, hogy egy lassuló kínai növekedés hatása napjainkban sokkal jelentősebb a világgazdaságra, mint akár öt évvel ezelőtt. Kína volt az első ország, ahol megjelent a koronavírus, és az első, amelyik maga mögött hagyta azt, így az ott zajló események alapján a többi újrainduló gazdaság is hasonló lassulásra számíthat” – mondta Rob Subbaraman, a Nomura Holdings globális piacokért felelős vezetője.  

A világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 csoport szombati, velencei találkozóján a résztvevők kifejezték aggodalmukat a még mindig törékeny világgazdasági fellendülésre leselkedő veszélyek miatt. A vírus új változatai és az országonként eltérő oltottsági szint, valamint az új kínai adatok miatt a vártnál lassabb lesz a visszatérés a korábbi szintekhez. 

„A kínai növekedés ütemének lassulása rövid távon globálisan csökkenti az inflációs nyomást, ugyanis ezzel együtt csökken az ipari fémek és a tőke iránti kereslet is” – mondta Wei Yao, a Societe Generale ázsia-csendes-óceáni régiójának vezető közgazdásza. A csökkenés ellenére a Bloomberg Economics szerint stabilan halad Kína gazdasági talpraállása. „A gazdasági beavatkozások miatt kissé torzítanak az adatok, azonban egyértelműen láthatóak a stabil javulás jelei, nem látni visszaesést. A júniusi termelési és kereskedelmi adatok valószínűleg hasonló képet fognak mutatni, egy lassabb, de még mindig stabil bővülést” – áll az Asia Economist Team jelentésében.

Némi aggodalomra ad okot, hogy a kínai kiskereskedelmi forgalom még mindig elmarad a várakozásoktól, annak ellenére, hogy a vírust sikerült kontroll alatt tartani. A Bloomberg Economics előrejelzése szerint júniusban tovább lassul a kereskedelem, mivel a lakosság még mindig tart a járvány egy esetleges fellángolásától. Még a központi bank kis- és középvállalkozásokat támogató lépései sem voltak képesek kiváltani egy szélesebb alapokon nyugvó növekedést. „A bankok kötelező pénzeszköz-tartalékainak csökkentésére vonatkozó lépést így egy előremenekülésnek lehet felfogni, ami arra irányult, hogy elébe menjen a második negyedév a héten megjelenő gazdasági adatai által kiváltott hatásnak. Ezáltal a kormányzat jó előre további mozgásteret nyert, mert a gazdasági növekedés bizonyosan lassul” – mondta Bruce Pang, a hongkongi China Renaissance Securities makrogazdasági és stratégiai kutatási vezetője.

(Kiemelt kép: Járókelők sétálnak kínai zászlókkal feldíszített lámpaoszlopok mellett Sanghajban, 2021. július 1-jén. Fotó: Qilai Shen / Bloomberg)