Fordult a kocka: Már a britek irigykedhetnek a nyaraló európaiakra
Nem megy túl zökkenőmentesen a nyitás az Egyesült Királyságban, a kontinensen viszont már pezseg az élet.
Alig pár hónapja még a briteket irigyelte az egész európai kontinens. A szigetország tempósan oltotta lakóit, és a gazdasági nyitás első lépéseit is meg tudta tenni. A boltok, az éttermek, és a nemzetközi utazások is beindultak, míg az EU-ban a bürokratikus folyamatok lassították az oltást és a nyitást.
Azóta viszont fordult a kocka: Boris Johnson miniszterelnök váratlan döntést hozott a külföldi utazással kapcsolatban, ami eléggé meglepte a nyaralni készülő briteket. Közben a La Manche-csatorna másik oldalán már egyre sikeresebbek az oltási kampányok, és Németországtól Spanyolországig mindenhol nyaralásra készülnek az emberek.
Az Egyesült Királyság június 3-án döntött úgy, hogy leveszi Portugáliát a biztonságosnak minősített utazási célpontok rövid listájáról. Így az oda vágyó brit turistáknak vagy egyik napról a másikra kellett lemondaniuk foglalásaikat, vagy tesztek és karanténidőszakok tömkelegével kell szembenézniük.
A helyzet némileg arra emlékeztet, amikor tavaly nyáron az ország hasonló hirtelenséggel változtatott a karanténszabályokon, ami számos turistát arra kényszerített, hogy rövidre fogja nyaralását. A légitársaságok is megszenvedték a mostani változásokat: eddig nagy hangsúlyt fektettek a portugál piacra, és most a rendelet miatt változtatni kényszerülnek üzleti stratégiájukon.
“Boris Johnson kormánya már megint félrekezeli a járvány utáni helyreállítást” - mondta Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. “Ez a szakaszos, ‘állj-menj-állj’ hozzáállás a rövid távú külföldi utazáshoz Európán belül megmagyarázhatatlan és indokolatlan, hiszen az Egyesült Királyság népességének már 75 százaléka megkapta a vakcinát.”
A légitársaságok most extra járatokat kényszerülnek indítani azért, hogy haza tudják vinni a Portugáliában ragadt brit turistákat. A British Airways és az EasyJet is megemelt járatszámmal, és nagyobb repülőgépekkel próbál minél több britet hazajuttatni a keddi határidő előtt.
Stabil növekedés
Míg a briteket az intézkedés nagy valószínűséggel el fogja tántorítani a külföldi utaktól, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban egyre nagyobb a nyaralási kedv. Az elmúlt hónapban 52 százalékkal emelkedett a tengerparti nyaralásokat szervezők száma a Skyscanner nevű utazási elemző portál szerint. A legnépszerűbb úticélok között van Palma, Ibiza, Barcelona, Tenerife és Kréta is.
Június 9-től már negatív teszt nélkül is beléphetnek Franciaországba az uniós utazók. Július 1-től pedig az EU minden országa korlátozás nélkül fogadhat vakcinaigazolvánnyal rendelkező turistákat. Az EU-s Digitális Covidigazolásnak nevezett dokumentumot ingyenes lesz beszerezni papíron, vagy digitális formátumban. Azok kaphatják meg, akiket beoltottak a vírus ellen, korábban felgyógyultak a betegségből, vagy negatív lett a tesztjük.
A TUI AG nevű utazási iroda akár 52 százalékos kedvezményeket is ad mallorcai és Kanári-szigeteki útjaira, míg az EasyJet jelentős összeget költ el arra, hogy felkészítse európai flottáját a brit szabályzás rendszertelenségére.
Az EU országai már arra is készülnek, hogy az unión kívülről is fogadjanak látogatókat, főleg a különösen fontos amerikai országokból. Olaszország nyitotta ki először kapuit az EU, az Egyesült Királyság és Izrael turistái előtt: negatív Covid-teszt esetén nem is kötelező a karantén a belépés után. Görögország - ahol a gazdaság számára különösen fontos a turizmus - pedig már áprilisban eltörölte a kötelező karantént egyes országok látogatói számára.
Májusban a főleg német és brit ügyfelekkel üzletelő TUI bejelentette, hogy a júliustól szeptemberig tartó csúcsidőben már a 2019-es kapacitásainak 75 százalékával fogja ellátni a nyaralni vágyókat. Habár az Egyesült Királyságban Spanyolország még nem szerepel a ‘zöld’ országok között, a németek már gondtalanul nyaralhatnak itt, mivel a kormány eltörölte az általános utazási tilalmat - így a TUI is kínálhat nekik utakat.
Az Air France és a Lufthansa is azt várják, hogy komolyan megnövekedik forgalmuk a nyáron. Az Air France a 2019-es forgalma 65 százalékát szeretné elérni, míg a Lufthansa nagyobbat mer álmodni: több európai reptérre indít járatokat, mint korábban. Több spanyol útvonalukra már nagyobb számban foglaltak jegyet, mint ugyanebben az időszakban 2019-ben.
A francia határrendészeti lazítások minden EU-s látogatóra vonatkoznak, ráadásul ők elengedik a karantént a beoltott brit és amerikai turisták számára is.
“Nagyon örülünk annak, hogy a franciák ismét mehetnek nyaralni és rokont látogatni külföldre, valamint hogy egyes turisták már minket is látogathatnak” - tweetelte Anne Rigail, az Air France CEO-ja pénteken.
Mi fontos a britek számára?
Az Egyesült Királyság június 21-én tervezi feloldani a belföldi korlátozásokat. Ám közben több helyen is növekedni kezdett a koronavírusos esetek száma: ennek az Indiában azonosított Delta variáns az oka, ami különösen fertőző. Jelenleg ez a mutáns felelős az aktív brit esetek nagy részéért. A koronavíruson szintén átesett Johnson most egyensúlyozni próbál a vírus gazdaságra, mentális egészségre és munkavállalásra gyakorolt hatásai, valamint a hirtelen megnövekedett esetszám között.
A brit cégvezetők nem rejtették véka alá véleményüket. Több tajtékzó légitársaság-igazgató is levélben követelt választ a kormánytól a Portugáliával kapcsolatos döntésről, és annak hátteréről.
“Ez a döntés sokkoló volt az Egyesült Királyság légiipara számára és az utazók számára is” - írták a június 4-i, Grant Shapps közlekedési államtitkárnak címzett levélben. “Az országok besorolására vonatkozó döntéseket rejtélyes köd veszi körül, ami lehetetlenné teszi a tervezést a légitársaságok és a vásárlók számára is.”
(Siddharth Philip, Charlotte Ryan, Henrique Almeida és Tara Patel)
(kiemelt kép: MTI/EPA/Andy Rain)