Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom feladatlapok várták a diákokat.
2010. október 6., 20:01
A hivatalos tájékoztatás szerint eddig négy halálos áldozata van a vörösiszap-katasztrófának. Szerdán még három eltűnt személyt kerestek. Bakos György, a katasztrófavédelem szóvivője szerdán Kolontáron, az MTI tudósítójának azt mondta: egy 14 hónapos gyermek, egy idősebb és egy középkorú nő, valamint egy középkorú férfi halt meg, és három embert eltűntként tartanak nyilván. Arról, hogy kik a keresett emberek, nem kívánt tájékoztatást adni. A Honvédkórházban tíz, a katasztrófában megsérült embert kezelnek, a vörösiszapömlés Győrben ápolt három sérültje közül egy állapota életveszélyes.
2010. október 6., 19:22
1986-ban volt már egy kisebb méretű iszapömlés a timföldgyári tározóknál Ajkán, amelyet akkor elhallgattak a közvélemény elöl az illetékesek, a kolontáriak ugyanakkor tudtak róla - közölte Léhmann Róbert helyi lakos szerdán az MTI-vel.
2010. október 6., 18:15
Egy 49 éves hajléktalan férfi holttestét találták meg szerdán Pécsen, a két évvel ezelőtti kézigránátos gyilkosság helyszínén.
2010. október 6., 17:49
Teljes talajcserére lehet szükség a vöröiszappal elöntött, lakott területeken. A vörösiszap nehézfémtartalma ugyanis hónapok múlva porrá alakul, és a por belélegzése súlyos szervi problémákat okozhat. A szennyezett szántóföldeken évekig nem lehet nyersen fogyasztható zöldségeket termelni. Ráadásul tovább terjed a vörösiszap a Marcalon, holnapra elérheti a Rábát és a Dunát Győrnél. A szakemberek versenyt futnak az idővel.
2010. október 6., 17:11
A Pénzügykutató Rt. igazgatója szerint a hét végi választások utáni mámor a Fideszben napokon belül elmúlik: a beterjesztett költségvetésnek kijózanító hatása lesz a kormánypártok frissen megválasztott önkormányzati lobbijára, hiszen a korábbi ígéretek tarthatatlannak bizonyulnak.
2010. október 6., 16:26
Hétfőn mentés közben vesztette életét egy kolontári 35 éves férfi, akit jól ismerték a vonyarvashegyi 4x4 Klub tagjai, akik közül tucatnyian, katasztrófa délutánján hét terepjáróval érkeztek a helyszínre, hogy segítsenek.
2010. október 6., 15:36
Aki úgy hiszi, hogy egy fontos kulturális közintézmény csak olyan idol nevét viselheti, aki ma is makulátlanul megfelel bizonyos jobboldali körök koreszményének, az elég ostoba állásponton van – legyen bár az illető „nemzeti konzervatív” történész, esetleg költő vagy államtitkár,netán mindkettő egy személyben.
2010. október 6., 15:03
Kettős gyásznapot tartanak szerdán a Veszprém megyei Kolontáron: az ajkai térségben élők nemcsak az aradi vértanúkra, hanem a két nappal ezelőtti katasztrófa áldozataira is emlékeznek, miközben a vörösiszappal elöntött településen megfeszített erővel végzik a kárfelszámolást.
2010. október 6., 14:28
Elérte Győr-Moson-Sopron megyét szerdán a Veszprém megyei gátszakadás után kiömlött vörösiszap. A Marcal folyón érkező áradat az éjjel jut el a Rábába, s a hétvégén távozik a megyéből a Dunán.
2010. október 6., 13:31
Állami segítségnyújtást ígértek a falusiaknak, akik viszont nem akarnak visszaköltözni a házaikba – derült ki azon a kolontári lakossági fórumon, ahol a katasztrófavédelem egyeztette a falusiakkal a teendőket.
2010. október 6., 13:04
A kislány az iszapáradatban súlyosan megsérült és kórházba került – erősítette meg a NOL értesülését a polgármester. Kedden napközben a speciális egységek egy nő holttestére bukkantak Kolontár elöntött részén, így továbbra is négy halottja van az iszapkatasztrófának.
2010. október 6., 12:18
Őrizetbe vette Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt az éjszaka a rendőrség, miután egy újszülöttet a mentőknek kellett újraéleszteniük a XII. kerületben egy magánintézményben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2010. október 6., 11:27
Az országgyűlési választások óta eltelt időben megnőtt a 168 Óra című közéleti hetilap vásárlóinak száma. A lap értékesített példányszáma május óta folyamatosan nő, így az utcai eladások augusztusi átlagpéldányszáma több mint 8%-kal haladta meg a májusi hasonló adatot. Januárhoz képest pedig augusztusban több mint 9%-kal több 168 Óra fogyott a standokon.
2010. október 6., 10:45
Sokkal lúgosabb volt az MAL Zrt. zagytározójából kiömlött vörösiszap, mint arra számítani lehetett - mondta a Magyar Televízió szerda reggeli műsorában Simon Gergely vegyész, a Levegő Munkacsoport munkatársa.
2010. október 6., 10:06
Már három nagy biztosítótársaság is jelezte, hogy a biztosítási feltételektől rögzítettektől eltérően ingyenes kárszemlét végez érintett ügyfeleinél a vörösiszappal elöntött Veszprém megyei településeken. A Generali-Providencia és az AEGON ezenkívül gyorssegélyt is folyósít érintett ügyfeleinek - derül ki a cégeknek az MTI-hez kedden eljuttatott közleményeiből. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. közleményében hangsúlyozza: annak ellenére, hogy a lakásbiztosítás ipari jellegű károkra nem érvényes, fogadják a kárbejelentéseket az épületekre és ingóságokra, és megkezdik a kárfelméréseket.
2010. október 6., 09:28
Légzés és elégséges vérkeringés nélkül találták a mentők azt az újszülöttet, akihez egy otthonszülés miatt kellett orvost hívni. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális
gyermek-mentőorvosi kocsi és a koraszülött-mentő személyzete is. Úgy tudni, az eset a Geréb Ágnes nevéhez köthető, XII. kerületi, Alma utcai "Születésházban" történt.
2010. október 6., 08:40
A tíz évvel ezelőtti nagybányai ciánkatasztrófához hasonló környezeti károsodástól lehet tartani, ha az Ajkához közeli tárolóból kiömlött vörösiszap eléri a Dunát - vélekedett a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden egy Bécsben kiadott közleményében.