Eltussoltak egy iszapömlést? Egy kolontári lakos ezt állítja

1986-ban volt már egy kisebb méretű iszapömlés a timföldgyári tározóknál Ajkán, amelyet akkor elhallgattak a közvélemény elöl az illetékesek, a kolontáriak ugyanakkor tudtak róla - közölte Léhmann Róbert helyi lakos szerdán az MTI-vel.

2010. október 6., 19:22

Akkor elsősorban nem vörösiszap ömlött ki a tározóból, hanem világos színű lúg - mondta. Azt az áradatot levitte a Torna-patak, illetve szétterült a közeli réten - tette hozzá, megjegyezve: akkor semmiféle híradás nem jelent meg az esetről, pedig a patakból kipusztultak a halak, s eljutott a Marcalig a veszélyes vegyi anyag. Néhány ember bőre akkor is "megégett" - tette hozzá.

Schwartz Béla (MSZP), Ajka polgármestere - aki 1986-ban a város tanácselnöke volt - nem emlékszik ilyen esetre. Mint az MTI-nek elmondta: "az rémlik neki", hogy a Torna-patak vize sok évvel ezelőtt vörös volt, de emlékezete szerint azért, mert a Csinger-patakból valamilyen vörös lé került bele. Megjegyezte: emlékezete szerint valamelyik bauxitbányából jutott a Csinger-patakba vörös bányavíz.