Zolnay János: A Jobbik mint elődpárt

„Valamikor azért el kell majd számolni azzal, hogy miféle közös ügyük lehet a demokratikus Magyarország híveinek a nyilasokkal.” Súlyos dilemmák a mérlegen.

2018. március 24., 17:09

Szerző:

Ha a Fidesz a legszervezettebb kisebbség, akkor a többség jó szervezéssel az egyéni választókerületek zömében legyőzheti a kormánypárti jelöltet, feltéve, hogy létezik olyan közös, morálisan vállalható cél, amely értelmet ad az összefogásnak. Vajon lehet-e közös ügyük a magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártoknak a Jobbikkal, tehát azzal a párttal, amely a pártelnök ölében ülő tüneményes vizslakölykök ellenére is a nyilasok utódpártja?

Országgyűlési választáson az egyéni körzetekben csak kivételesen lehet pártoktól független jelölteket közösen támogatni, nyílt pártszintű összehangolás és jelölt-visszaléptetés esetén viszont nyíltan meg kell nevezni ezt a közös ügyet, és fel kell vállalni a választási szövetséget.

Persze a kormányváltó szavazatokat suttyomban is lehet optimalizálni, indoklás nélkül visszalépve egymás javára, vagy megsúgva a választóknak, hogy az adott helyen kire szavazzon. Sok helyen megismétlődhet a tapolcai forgatókönyv, és a szocialista érzelmű polgárok esetleg átszavaznak az esélyesebb jobbikos jelöltre, míg máshol a salgótarjáni szcenárió valósulhat meg, tehát a baloldali jelöltek söpörhetik be a Jobbik híveinek voksait. A választási számtan szempontjából mindez ideális lehet, és az is kulcsfontosságú szempont, hogy helyreálljon a politikai váltógazdaság lehetősége. Kézenfekvő magyarázat, hogy az egyfordulós többségi választási rendszer megkövetelte taktikai kényszerről van szó a rezsim bukása érdekében.

Valamikor azért el kell majd számolni azzal, hogy miféle közös ügyük lehet a demokratikus Magyarország híveinek a nyilasokkal.

Fotó: 168 Óra archív

A „rendszerkritikus” alapú társutasságot, így például a „bérunió” hagymázos tervének támogatását eleddig csak az LMP vállalta fel, és a jelenleg csekély támogatottságú Momentum szeretne még közösködni a Jobbikkal. A többiek ódzkodnak a nyílt politikai üzlettől, ugyanakkor vonzza is őket a lehetőség, hogy a szélsőjobboldali párt híveinek egy része esetleg átszavazhat a jelöltjeikre. A feladvány azonban bonyolultabb.

A Jobbik csak a köztársaság agóniájának éveiben válhatott tömegpárttá, mert ebben az időszakban esett szét olyan mértékben a szolidaritási közösség, hogy a többség ne tartsa szélsőségesnek a nyilas szimbólumokkal és gátlástalanul rasszista, antiszemita, homofób kifejezéskészlettel fellépő pártot.

A Jobbik bevitte a nagypolitikai nyilvánosságba az eladdig inkább csak helyben hallható féktelen cigányellenes uszító nyelvezetet, és ezt használva mondta ki, hogy átjárhatatlanná, kasztszerűvé kell merevíteni a mélyszegénységben élőket a többiektől elválasztó szakadékot. Hevesi, borsodi vagy szabolcsi támogatói azért is érezhették a pártot a normalitás részének, mert ismerős volt számukra ez a nyelvezet. A kirekesztő üzenet népcsoporthoz kötése nem volt véletlen, mint ahogyan az sem, hogy ez az elbeszélés a romák valóságos lélekszámát és számarányát a különféle intézményekben és a különféle jóléti juttatások ellátottjai körében mérhetetlenül eltúlozta. Össztársadalmi problémák népcsoportokhoz kötése mindig a problémát távolítja el és határt húz, hiszen a nem cigányok úgy érezhették, hogy nekik nem kell tartaniuk a romákat terrorizáló gárdától, „betyárseregtől”, csendőröktől, bentlakásos iskoláktól, internálótáboroktól vagy önfenntartó börtönöktől.

A baloldal tehetetlenül szemlélte a Jobbik gyors megerősödését. Hogyan is ágálhattak volna hitelesen a szélsőjobboldali társadalompolitikai hitvallás ellen, miközben a szocialista kormány állította le 2006-ban az eredményes esélykiegyenlítő közoktatási reformot, két év múlva pedig Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter vezette be a tömeges közfoglalkoztatási programot, méghozzá kifejezetten az önkormányzatok véleményére hivatkozva? Az „alapdokumentum” 18 polgármester petíciója volt, ami pontosan úgy fogalmazott, mint a Jobbik politikusai; nemcsak a segélyért stratégiai gyereket szülő romák ezerszer megcáfolt ócska toposzát szedték elő a lomtárból, de azt is állították, hogy az ingyenélő segélyezettek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és addig kell fellépni ellenük, amíg még „mi vagyunk többségben”. A miniszter megértő hangú nyílt válaszlevelében hatékony intézkedéseket ígért, és ugyanazt a nyelvi egységet teremtette meg a lokális politika gátlástalan gyűlöletbeszéde és a nagypolitika között, mint a Jobbik.

Gyurcsány Ferenc még 2014 őszén is azt nyilatkozta, hogy annak idején MSZP-s párttársai „sajnos elvetették 2008-as javaslatát, miszerint a negyedik gyerektől kezdve a családi pótlékot már csak adókedvezmény formájában vehessék igénybe a családok”. Aktuális pártja ekkor éppen egy rasszista kijelentéseiről elhíresült rendőrtisztet indított a miskolci polgármester-választáson.

A jogállami korszak végéig a befogadó társadalompolitika alapjai nem változtak, de az autoriter korszak társadalompolitikájának nem kis részben a második Gyurcsány-kormány ágyazott meg.

A Fidesz-kormány legutóbbi két ciklusának társadalompolitikája viszont felülmúlta a Jobbik legrémesebb vízióit is. Adó- és elosztási politikája olyannyira igazságtalan, hogy a jövedelmi különbségek a rendszerváltás óta nem látott szintre emelkedtek, csakúgy, mint a jövedelmi szegénység. Scharle Ágota elemzése szerint a foglalkoztatási ráta a statisztikai trükkök ellenére még a 60 százalékot sem érte el 2016-ban, és változatlanul az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Az oktatáspolitika a nyolcvanas évek továbbtanulási arányainak visszaállítását tűzte ki célul. A korai iskolaelhagyók aránya az EU-országokban meredeken csökken, míg Magyarországon növekszik, és a hazai adatok a most záruló ciklusban lettek rosszabbak, mint az EU-átlag.

Mit tudna még ehhez hozzátenni a Jobbik, mit nem hajtott még végre a Fidesz-kormány mindabból, amiről egy szélsőjobboldali, rasszista párt álmodhat?

Térjünk vissza a kiinduló kérdéshez, hogy lehet-e bármiféle közös ügye a szabadság, a szolidaritás és a jogállam híveinek a Jobbikkal. Orbán és Simicska szakítása után, a menekültellenes hajsza elindítását követően a Jobbik stratégiai irányváltást hajtott végre, összefüggésben azzal is, hogy a rivális oligarcha lett a szélsőjobboldali párt fő szponzora. Retorikájából kimaradtak az antiszemita elemek, a 2018-as pártprogramból pedig az Izrael-ellenesség, de azért például a zsidó képviselőket listázni óhajtó Gyöngyösi Márton most is egyéni jelölt Budapesten.

Nem találjuk a cigánybűnözés kifejezést a programban, de azért a Jobbik ma sem híve az integrált oktatás „mindenáron való erőltetésének”, ehelyett párhuzamos osztályok és intézmények felállítását tartja helyesnek, magyarán a párt változatlanul az intézményesített etnikai szegregáció híve a közoktatásban. Ma is kedves gondolata a Jobbiknak a bentlakásos iskolák elképzelése, tehát a roma gyerekek elszakítása a családjuktól. A párt ismét megerősíti elkötelezettségét a 12 éves korra leszállított büntethetőségi korhatár mellett, kemény szavakkal szól a program az iskolai erőszak elleni fellépésről, és nem hiányzik a dokumentumból az önfenntartó börtönök ötlete sem.

Az ízlésesen csomagolt baracklekvárban jó néhány régi zsilettpengét találunk, a Jobbik szelíd programja tele van olyan elemekkel, amelyek összeegyeztethetetlenek az elemi jogállami normákkal.

Nem kétséges, hogy a Fidesz meghosszabbított uralma putyini típusú autoriter rezsimet építene ki, és Magyarországot jobb esetben az EU perifériájára szorítaná, rosszabb esetben kivezetné az unióból. Minden lehetséges eszközt fel kell tehát használni a rezsimváltás érdekében, feltéve, hogy az nem okoz még nagyobb bajt. Lehetetlen újrateremteni valaha is a jogállamot, ha a magyar politikának nem sikerül szembenéznie a köztársaság bukásának okaival és választ adnia arra, miként lehet az országot a felzárkózás útjára visszavezetni úgy, hogy közben a demokráciával és a piaccal összeegyeztethető integrációs utak is nyíljanak a kisemmizett milliók számára. Aligha várható megfelelő politikai válasz ezekre a kérdésekre a Jobbiktól vagy a Jobbikot is magában foglaló szövetségtől.

Fotó: MTI/Beliczay László

De meglehet, hogy nem ennek a mérlegelésnek van most itt az ideje, hanem a kormányváltó voksokat kell hatékonyan összegezni. Tömeges átszavazás vagy pláne formális szövetségkötés esetén több tucat körzetet nyerhet a Jobbik, majd megnövekedett parlamenti súlyát fölhasználva koalícióra léphet a kisebbségbe szorult Fidesszel. Vagy ha nem teszi, olyan feltételeket szabhat a közös ellenzéki kormányzáshoz vagy alkotmányozáshoz, hogy a fal adja a másikat. Nem az a kérdés, hogy a Jobbik a nyilasok utódpártja-e, hiszen nem kétséges, hogy az.

Az igazi dilemmát az jelenti, hogy vajon elődpártja-e egy olyan fasisztoid kurzusnak, amelyet még a Fidesz nyolcéves dúlása után sem könnyű elképzelni. 

Pocsékul hangzik, ugye? Márpedig a miniszterelnöki babérokra törő polgármesternek mostanában ebből áll a kampánya.

Ma Hitler testén Hamilton vigyorog, Mengele szikéjét Zuckerberg fogja. Vélemény.