Zolnay János: A Jobbik mint elődpárt

„Valamikor azért el kell majd számolni azzal, hogy miféle közös ügyük lehet a demokratikus Magyarország híveinek a nyilasokkal.” Súlyos dilemmák a mérlegen.

2018. március 24., 17:09

Szerző:

Ha a Fidesz a legszervezettebb kisebbség, akkor a többség jó szervezéssel az egyéni választókerületek zömében legyőzheti a kormánypárti jelöltet, feltéve, hogy létezik olyan közös, morálisan vállalható cél, amely értelmet ad az összefogásnak. Vajon lehet-e közös ügyük a magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártoknak a Jobbikkal, tehát azzal a párttal, amely a pártelnök ölében ülő tüneményes vizslakölykök ellenére is a nyilasok utódpártja?

Országgyűlési választáson az egyéni körzetekben csak kivételesen lehet pártoktól független jelölteket közösen támogatni, nyílt pártszintű összehangolás és jelölt-visszaléptetés esetén viszont nyíltan meg kell nevezni ezt a közös ügyet, és fel kell vállalni a választási szövetséget.

Persze a kormányváltó szavazatokat suttyomban is lehet optimalizálni, indoklás nélkül visszalépve egymás javára, vagy megsúgva a választóknak, hogy az adott helyen kire szavazzon. Sok helyen megismétlődhet a tapolcai forgatókönyv, és a szocialista érzelmű polgárok esetleg átszavaznak az esélyesebb jobbikos jelöltre, míg máshol a salgótarjáni szcenárió valósulhat meg, tehát a baloldali jelöltek söpörhetik be a Jobbik híveinek voksait. A választási számtan szempontjából mindez ideális lehet, és az is kulcsfontosságú szempont, hogy helyreálljon a politikai váltógazdaság lehetősége. Kézenfekvő magyarázat, hogy az egyfordulós többségi választási rendszer megkövetelte taktikai kényszerről van szó a rezsim bukása érdekében.

Valamikor azért el kell majd számolni azzal, hogy miféle közös ügyük lehet a demokratikus Magyarország híveinek a nyilasokkal.

Fotó: 168 Óra archív

A „rendszerkritikus” alapú társutasságot, így például a „bérunió” hagymázos tervének támogatását eleddig csak az LMP vállalta fel, és a jelenleg csekély támogatottságú Momentum szeretne még közösködni a Jobbikkal. A többiek ódzkodnak a nyílt politikai üzlettől, ugyanakkor vonzza is őket a lehetőség, hogy a szélsőjobboldali párt híveinek egy része esetleg átszavazhat a jelöltjeikre. A feladvány azonban bonyolultabb.

A Jobbik csak a köztársaság agóniájának éveiben válhatott tömegpárttá, mert ebben az időszakban esett szét olyan mértékben a szolidaritási közösség, hogy a többség ne tartsa szélsőségesnek a nyilas szimbólumokkal és gátlástalanul rasszista, antiszemita, homofób kifejezéskészlettel fellépő pártot.

A Jobbik bevitte a nagypolitikai nyilvánosságba az eladdig inkább csak helyben hallható féktelen cigányellenes uszító nyelvezetet, és ezt használva mondta ki, hogy átjárhatatlanná, kasztszerűvé kell merevíteni a mélyszegénységben élőket a többiektől elválasztó szakadékot. Hevesi, borsodi vagy szabolcsi támogatói azért is érezhették a pártot a normalitás részének, mert ismerős volt számukra ez a nyelvezet. A kirekesztő üzenet népcsoporthoz kötése nem volt véletlen, mint ahogyan az sem, hogy ez az elbeszélés a romák valóságos lélekszámát és számarányát a különféle intézményekben és a különféle jóléti juttatások ellátottjai körében mérhetetlenül eltúlozta. Össztársadalmi problémák népcsoportokhoz kötése mindig a problémát távolítja el és határt húz, hiszen a nem cigányok úgy érezhették, hogy nekik nem kell tartaniuk a romákat terrorizáló gárdától, „betyárseregtől”, csendőröktől, bentlakásos iskoláktól, internálótáboroktól vagy önfenntartó börtönöktől.

A baloldal tehetetlenül szemlélte a Jobbik gyors megerősödését. Hogyan is ágálhattak volna hitelesen a szélsőjobboldali társadalompolitikai hitvallás ellen, miközben a szocialista kormány állította le 2006-ban az eredményes esélykiegyenlítő közoktatási reformot, két év múlva pedig Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter vezette be a tömeges közfoglalkoztatási programot, méghozzá kifejezetten az önkormányzatok véleményére hivatkozva? Az „alapdokumentum” 18 polgármester petíciója volt, ami pontosan úgy fogalmazott, mint a Jobbik politikusai; nemcsak a segélyért stratégiai gyereket szülő romák ezerszer megcáfolt ócska toposzát szedték elő a lomtárból, de azt is állították, hogy az ingyenélő segélyezettek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és addig kell fellépni ellenük, amíg még „mi vagyunk többségben”. A miniszter megértő hangú nyílt válaszlevelében hatékony intézkedéseket ígért, és ugyanazt a nyelvi egységet teremtette meg a lokális politika gátlástalan gyűlöletbeszéde és a nagypolitika között, mint a Jobbik.

Gyurcsány Ferenc még 2014 őszén is azt nyilatkozta, hogy annak idején MSZP-s párttársai „sajnos elvetették 2008-as javaslatát, miszerint a negyedik gyerektől kezdve a családi pótlékot már csak adókedvezmény formájában vehessék igénybe a családok”. Aktuális pártja ekkor éppen egy rasszista kijelentéseiről elhíresült rendőrtisztet indított a miskolci polgármester-választáson.

A jogállami korszak végéig a befogadó társadalompolitika alapjai nem változtak, de az autoriter korszak társadalompolitikájának nem kis részben a második Gyurcsány-kormány ágyazott meg.

A Fidesz-kormány legutóbbi két ciklusának társadalompolitikája viszont felülmúlta a Jobbik legrémesebb vízióit is. Adó- és elosztási politikája olyannyira igazságtalan, hogy a jövedelmi különbségek a rendszerváltás óta nem látott szintre emelkedtek, csakúgy, mint a jövedelmi szegénység. Scharle Ágota elemzése szerint a foglalkoztatási ráta a statisztikai trükkök ellenére még a 60 százalékot sem érte el 2016-ban, és változatlanul az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Az oktatáspolitika a nyolcvanas évek továbbtanulási arányainak visszaállítását tűzte ki célul. A korai iskolaelhagyók aránya az EU-országokban meredeken csökken, míg Magyarországon növekszik, és a hazai adatok a most záruló ciklusban lettek rosszabbak, mint az EU-átlag.

Mit tudna még ehhez hozzátenni a Jobbik, mit nem hajtott még végre a Fidesz-kormány mindabból, amiről egy szélsőjobboldali, rasszista párt álmodhat?

Térjünk vissza a kiinduló kérdéshez, hogy lehet-e bármiféle közös ügye a szabadság, a szolidaritás és a jogállam híveinek a Jobbikkal. Orbán és Simicska szakítása után, a menekültellenes hajsza elindítását követően a Jobbik stratégiai irányváltást hajtott végre, összefüggésben azzal is, hogy a rivális oligarcha lett a szélsőjobboldali párt fő szponzora. Retorikájából kimaradtak az antiszemita elemek, a 2018-as pártprogramból pedig az Izrael-ellenesség, de azért például a zsidó képviselőket listázni óhajtó Gyöngyösi Márton most is egyéni jelölt Budapesten.

Nem találjuk a cigánybűnözés kifejezést a programban, de azért a Jobbik ma sem híve az integrált oktatás „mindenáron való erőltetésének”, ehelyett párhuzamos osztályok és intézmények felállítását tartja helyesnek, magyarán a párt változatlanul az intézményesített etnikai szegregáció híve a közoktatásban. Ma is kedves gondolata a Jobbiknak a bentlakásos iskolák elképzelése, tehát a roma gyerekek elszakítása a családjuktól. A párt ismét megerősíti elkötelezettségét a 12 éves korra leszállított büntethetőségi korhatár mellett, kemény szavakkal szól a program az iskolai erőszak elleni fellépésről, és nem hiányzik a dokumentumból az önfenntartó börtönök ötlete sem.

Az ízlésesen csomagolt baracklekvárban jó néhány régi zsilettpengét találunk, a Jobbik szelíd programja tele van olyan elemekkel, amelyek összeegyeztethetetlenek az elemi jogállami normákkal.

Nem kétséges, hogy a Fidesz meghosszabbított uralma putyini típusú autoriter rezsimet építene ki, és Magyarországot jobb esetben az EU perifériájára szorítaná, rosszabb esetben kivezetné az unióból. Minden lehetséges eszközt fel kell tehát használni a rezsimváltás érdekében, feltéve, hogy az nem okoz még nagyobb bajt. Lehetetlen újrateremteni valaha is a jogállamot, ha a magyar politikának nem sikerül szembenéznie a köztársaság bukásának okaival és választ adnia arra, miként lehet az országot a felzárkózás útjára visszavezetni úgy, hogy közben a demokráciával és a piaccal összeegyeztethető integrációs utak is nyíljanak a kisemmizett milliók számára. Aligha várható megfelelő politikai válasz ezekre a kérdésekre a Jobbiktól vagy a Jobbikot is magában foglaló szövetségtől.

Fotó: MTI/Beliczay László

De meglehet, hogy nem ennek a mérlegelésnek van most itt az ideje, hanem a kormányváltó voksokat kell hatékonyan összegezni. Tömeges átszavazás vagy pláne formális szövetségkötés esetén több tucat körzetet nyerhet a Jobbik, majd megnövekedett parlamenti súlyát fölhasználva koalícióra léphet a kisebbségbe szorult Fidesszel. Vagy ha nem teszi, olyan feltételeket szabhat a közös ellenzéki kormányzáshoz vagy alkotmányozáshoz, hogy a fal adja a másikat. Nem az a kérdés, hogy a Jobbik a nyilasok utódpártja-e, hiszen nem kétséges, hogy az.

Az igazi dilemmát az jelenti, hogy vajon elődpártja-e egy olyan fasisztoid kurzusnak, amelyet még a Fidesz nyolcéves dúlása után sem könnyű elképzelni. 

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.