Változó igények, változó munkavállalók?
Az elmúlt néhány évtized technológiai és intézményi változásai átírták azt a készséglistát, amivel egy dolgozónak jó esetben rendelkeznie kell, s átalakították a munkaidőhöz, a fizetéshez való viszonyt, s ugyanígy a munkaközösségek működését. A gyár már soha nem zár be, a rugalmas munkaidő azt jelenti, hogy a gép mellett ülünk akár vasárnap délután is, a nemzetköziség pedig azt, hogy a 6–8 órás időeltolódással is számolni kell. Dolgozunk kávézókban, utcán, co-working helyeken. A közepes képzettséget igénylő munkahelyek – például az irodai munkavégzést igénylők – a megsemmisülés peremére kerültek, miközben egyre nagyobb az igény a magasan képzettekre. Mindezzel párhuzamosan a teljesítményalapú díjazás veszi át az előre meghatározott, fix bér helyét.
De képes-e a munkavállaló ilyen iramban változni? Ha ugyanis az attitűdváltás nem fér össze az alapvető személyiségjegyekkel, amelyek már egészen fiatal korban kikristályosodnak, a pszichológia mai tudása szerint nem lesz képes alkalmazkodni.
De változik a munkához és a pénzhez való viszonyunk is. Míg a hetvenes évek gazdaságpszichológiai kutatásai azt vizsgálták, miként viszonyul az ember a pénzhez és mindez milyen hatással van rá, most már inkább az a kérdés: milyen ember viszonyul a pénzhez?
A pénz a pszichológiai felfogás („pszichológiai pénz”) szerint nemcsak azt reprezentálja, hogy mennyi árut vagy szolgáltatást lehet rajta vásárolni, de azt is, honnan „származik”. Egy vizsgálat során hétéves gyerekektől azt kérdezték: mennyi pénzt takarítanának meg, ha lopott vagy ajándékba kapott pénzük lenne? A gyerekek az ajándékba kapott pénzből jóval nagyobb arányban akartak félretenni, amiből következik, hogy a munkával megkeresett pénzből ez az arány még magasabb volna.
A pénz pszichológiájának kérdései elvezetnek az értékrend, a személyiség kialakulása, valamint a munka világába történő integráció felé. Eldőlhet már hétévesen, ki mennyit fog keresni? Miközben a fiatal megtanulja a „pszichológiai pénz” használatát, megfogalmazza az életcéljait is. Vagyis a pszichológiai pénz és az önmegvalósítás közeli rokonságban áll egymással. Pszichológusok kimutatták: ha van és előrevivő az életcél, akkor az ember ösztönözést érez az elvárások megvalósítására. Az életcél azonban nem lehet pusztán az anyagi siker – állapították meg több kutatásban. Kevesebb stresszt okoz, ha az anyagi elvárás társul az életcélként megfogalmazott önelfogadáshoz, a társas kapcsolatok kiépítésére való törekvéshez, a közösségi érzés megéléséhez. De ha kizárólag az anyagi siker a lényeg, akkor az gyakran jár szorongással és depresszióval. Vagyis a rosszul alkalmazkodó, neurotikus, rossz közérzetű ember hajlamos a pénzt az önkiemelés eszközének látni.
Az Index egy 2014-es cikkében idézik a Trenkwalder egy felmérését: ebben 46 ezer munkavállaló béradatait vizsgálták meg, és arra jutottak, a topmenedzserek 25-ször keresnek többet a fizikai munkásoknál. A cikk szerint „a béremelés mértékét 35-40 százalékban a cég teljesítménye, 30 százalékban az egyéni teljesítmény, míg 25-30 százalékban az infláció alakulása befolyásolja”. Vagyis ha az önértékelés mérőszáma a bér nagysága, akkor érdemes figyelembe venni, hogy annak növekedése nagyjából annyiban függ a munkavállalótól, mint az inflációtól.
A kétezres évek szervezetpszichológiai kutatásai már feltették a kérdést: milyen személyiségű dolgozók teljesítenek majd jobban az új munkaerőpiacon? Kik keresnek majd többet? Ehhez egy látens konstrukciót képeztek, ez lett a Core Self-Evaluation (CSE), az önmegvalósítás magja. Ebben megjelenik az önbecsülés, a kontrollképesség, az önbizalom, és kismértékű neurotikusság egyaránt. Akinek magas a CSE-értéke, bízik a saját képességeiben, úgy véli, befolyásolni tudja a környezetét. Az alacsony CSE-értékűek ezzel szemben a hibákra és a hiányosságokra összpontosítanak, fogékonyak a náluk erősebbek véleményére. A kutatás szerint az igazi bérkülönbség köztük lesz: előbbiek nagyobb bért vívnak ki, jobban motiválhatók az új gazdasági környezetben, feladatorientáltak és céltudatosak, ráadásul sokkal többre értékelik az anyagi díjazást, mint az alacsony CSE értékűek.
Jó eséllyel tehát már hét–tíz éves korra eldől, milyen személyiség építi majd föl a munkához való viszonyát. Amiben már az is benne foglaltatik, hogy mennyit fog keresni.
