Tamás Ervin: Válasz Gerő Andrásnak
Körülbelül ilyesfajta válaszra számítottam, bár az meglepett, hogy Gerő András 2018-ban szükségesnek tartotta amolyan miheztartás végett kiemelni, hogy az MSZMP-központ lapjának munkatársa voltam. Igaz, így szösszenetemen túl engem is könnyebben beilleszthet letűnt idők bolsipaneljébe – lelke rajta. Nem vesz tudomást arról, hogy a dolgozat másról szól, ő újra végigtekeri Nyers Rezső bűnlajstromát, amelyre egyébként bőven kitérek kifogásolt írásomban, nem tekintve el a politikus által átélt tértől és időtől, valamint munkásságának progresszív szakaszaitól, emberi erényeitől. Azt azonban változatlanul nem értem, hogy halála kapcsán miért pont egy felújított zsinagógára helyezett ártalmatlan emléktábla szítja fel Gerő dühét, mégpedig úgy, hogy az emlékezet manipulálását, átpolitizáltságát úgy varrja a korszak nyakába, mintha napjainkban nem ütközne lépten-nyomon ebbe. Eszem ágában sincs visszasírni a Kádár-rendszert, de azért még nem tekintem a demokrácia csúcsteljesítményének, hogy a Szabadság téri, suttyomban átadott, finoman szólva félreértelmezhető szobor talapzatáról nem rángatta el rendőr a tiltakozókat, sőt a német megszállás történetét gyökeresen másként látók virágait, fotóit, leveleit sem. Az „eleven” vagy inkább sánta és giccses emlékmű emígy megkettőzött kompozíciója, a hivatalos beállítás és a személyes élmények ütközésével létrejött bizarr mementó így is szomorú, megosztó. Mint ahogy az is, hogy az aktuális hatalom nem mond le arról a szokásáról, hogy a megigazulás esélyét csak saját apologétáiknak tartja fent, a többivel nem ennyire megértő, kíméletes.
Hogy pár soros eszmefuttatásom a történész szemében az egész mai magyar baloldal zsákutcáját reprezentálja, megborzongat. Valóban csak egy begyöpösödött világnézetű, ásatag reflexekkel bíró, rosszízű mögöttes tartalmakat szimatoló firkász, no meg a mögötte meghúzódó, hasonszőrű politikai csoportosulások állhatnak elő azzal a képtelenséggel, hogy Gerő írása mostantól veszélybe sodorhatja azt a bizonyos kecskeméti táblát. Akinek hivatása a tegnap vizsgálata, ennyire vak volna a mára? Ennyire immunis lenne bizonyos párhuzamok, módszerek észrevételére? Következtetésemen mindenesetre rettentően fölháborodik, s azonnal általánosít, a baloldal szimptómájává dagasztja. Jobban teszem hát, ha magamban keresem a hibát. Bizonyos, nyilván nem előre megrendelt, leegyeztetett megszólalások, egyéni képviselői indítványok, a kormánysajtó jelenlegi működése, stílusában és eszközeiben nekivadult, túlzó és sokszor igaztalan támadásai, majd az azokat rendre követő politikai lépések között bármiféle összefüggést sejteni merő rosszindulat, mi több, leleplezi azt a korhadt mentalitást, amely képtelen befogadni új idők új dalait. Pedig már dúdolom.
