Tamás Ervin: Nyomós kút

2019. június 18., 06:00

Szerző:

Hagyjuk most az esélylatolgatást, ki milyen múlttal, képzettséggel érkezett az előválasztás fináléjába, s ne menjünk bele a bizonyos szempontból váratlanul végződő uniós választás logikus következményeibe. Megtanulhattuk már, hogy a morális és egyéb huncutságokon való rágódás, az elegancián meg hogy ki mit mondott 24 órája, s ez mennyiben keresztezi az éppen aktuális álláspontját, politikailag mostanság haszontalan, elfecsérelt időtöltés. Az ellenzék két hirtelen felemelkedett pártja néhány napig vacillált, majd két főpolgármester-jelöltjével váratlanul izgalmassá tette azt, a szocialisták által kezdeményezett budapesti előválasztást, amely könnyen belefulladhatott volna a jól ismert közönybe. Ha a lépés széttúrná a többi, már-már tető alá hozott megállapodást is, az súlyos éretlenségről vallana. Ha a megfelelő címzésekkel útnak indított szurkapiszkák ismét felsebeznék a kapcsolatokat, a fertőzés hamar elérné a választópolgárt is. Az MSZP a békák lenyelésében alapos gyakorlatra tett szert, s úgy látni, a többi ellenzéki csoport is tisztában van azzal, hogy az őszi helyhatósági választás tényleg a „lenni vagy nem lenni” kérdését feszegeti. Egy bányaomlás a demokratikus berendezkedés utolsó morzsáit is elsöpörheti, a kiegyenlítettebb eredmény pedig utolsó esély lehet a lassú, fokozatos építkezésre.

„A győztes mindent visz” szállóigéje Magyarországon totális étvággyal párosult, a regnáló hatalom a nagy víziókkal és az úthenger-jogalkotással párhuzamosan a legkisebb fészekalját is átrendezi, minden év, minden hónap új csatamezőket nyit hétköznapinak vélt területeken is, a másként gondolkodók fölé folyamatosan érkeznek az akként gondolkodók, néhány ellenzékinek tartott fertály közösségi gyűjtésekkel próbál életben maradni. A minimális tárgyilagosság, empátia, tolerancia, türelem, sőt már a polgári viselkedés lényegi tulajdonságai is kirekesztődnek. Egyre szűkebb a hely, ahol otthonra találhatnak, s csak találgatni lehet, mikorra válhatnak búvóhellyé.

Fotó: Bazánth Ivola

Néhány ellenzéki kézben lévő önkormányzat az elmúlt években olyanná vált, mint a nyomós kút, köré gyűlnek a szomjazók, ott lelhetnek fórumot, közösségi helyiséget, körzeti stúdiót, ki tudja, még mit, de ne hallgassuk el azt sem, hogy némi megélhetést. Nem véletlen, hogy a kormány, ahol csak tud, csapást mér az önkormányzatokra, amelyek még akkor is zavarói lehetnek a centrális erőtérnek, ha saját embereik ülnek a polgármesteri székekben. Esztergomban és Hódmezővásárhelyen pedig abból kaphattunk leckét, mit érhet egy-egy település érdeke a pártlojalitással szemben. Téved az a jelölt, aki azt hiszi, hogy a kormányfő majd felveszi a telefont, még kevésbé, hogy felhívja őt.

Nemrégiben Magyar Bálint elmélkedett arról, hogy mit jelenthet az a rendelkezés, amelyik a 700 milliósnál nagyobb beruházások esetében kiveszi a döntést az önkormányzatok kezéből. Valóban úgy tűnhet, mintha a közbeszerzések központosítása a megvesztegetésnek akarná útját állni, ám Magyar úgy véli, ezzel a kitérővel épphogy a jól ismert oligarchacsapatokhoz juthatnak vissza a megrendelések. Jól ismert az önkormányzatok adósság általi ellehetetlenítése, az államtól mentőövre csak néhány kórház és sportegyesület számíthat, ellenzéki testület aligha. Állhatatos küzdelemre készülhet mindegyik ellenzéki önkormányzati vezető, a gödöllői Gémesi György tanfolyamot indíthat méltatlan támadások, piti megaláztatások tárgyában.

Mégis. Több város, nagyváros és Budapest közös ellenzéki nyertesei valamivel kiegyensúlyozottabb térképet rajzolhatnának fel Magyarországra, mint az eddigi választásoké. Ugyanakkor a győztesek feladata iszonyúan nehéz lesz. Ha az új arcok régi stiklikbe futnak bele, netán azokba kényszeríti őket a delegáló, vagy csak ösztöneik zárlatosak, rutinjuk elégtelen, akkor hamar buknak. Ráadásul ez a kudarc pontosan azt az utolsó reményszikrát olthatja ki, amelyik éppen fellobbanásra várt.

Ellenfeleik árgus szemmel figyelik majd minden mozdulatukat, minden forintjukat, riadóláncszerűen értesül ország-világ a legkisebb botlásról is. Közben pedig nem húzódhatnak félre az elől, hogy a lehetőségeiben kiéheztetett ellenzék némi táplálékhoz jusson. Legyen picivel több perspektíva azok előtt, akik hozzájuk csatlakoznának, de nemhogy karrierben, állásban sem gondolkozhattak, nyittassanak kaput rendezvényeknek, vitáknak, ne csak a gyűlöletparádéknak, segítsék nyilvánossághoz azokat a közösségeket, amelyek már egy-egy étteremből is ki lettek utálva. Nem hiszem, hogy gyorsan és lokálisan megváltoztatható a települések közérzete, hogy helyben ráébreszthetők a szektatagok, hogy ők is bátaszékiek, rakamaziak, akár az általuk semmibe vettek. Bizonyos mintákat újra meg kell teremteni, pontosan azokat, amelyektől a közösségek elszoktak. Sokuknak már nincs is mire emlékezniük, lelkük mélyén azonban talán mégis vágynak együttes helyi élményekre, nem csupán hadállásokra, ellehetetlenítésre, annektálásra.

Sok múlik a közös jelöltek képességein, azon, hogy meg tudják-e szólítani a szürke zónát, ahol polgáraink tetemes része elkeseredettségében szürkült el. Esetleges győzelmükkel képesek-e olyan csapatot gyűjteni maguk mögé, amelyet nem a különböző másodlagos szempontok, rossz értelemben vett alkuk állítanak össze; mert nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy az ilyen összetételű gárda egy-kettőre felmorzsolódik. Ma mindenki azt szajkózza, hogy élhető várost akar teremteni. Ki-ki hozzáteszi még, hogy zöldet, sétálhatót, működőt. Pedig kezdetnek elég lenne az is, hogy normálisat. Az sem lesz könnyű.

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.