Se vele, se nélküle
A különbözőségek megértéséhez vezető út az azonosságokból táplálkozik. Ahhoz, hogy az almáról tudjuk, nem körte, látni kell azt is, miben nem körte. A kérdés az, képesek vagyunk-e azonosságokat keresni ott is, ahol ez a legkevésbé sem szívünk vágya. Miért feltételeznénk, hogy van bármi is az elutasítottban, ami érzéseinkhez, beszédmódunkhoz – vagy cselekedetünkhöz – hasonlatos? Nehéz terepre jutunk, hiszen mély és küzdelmes lelki munka annak felismerése, hogy az elutasított is velünk egyenrangú, sőt elutasításának dinamikája is erős reflexió önmagunkra.
A politikai korrektség (pc) és a politikai inkorrektség (pic) két egymást kizáró fogalom, világnézet. Híveik harcban állnak, saját világukat a másik világának tagadására építik, pontosabban egy olyan világéra, amelyről azt feltételezik, a másik nyelv újbeszélői megvalósítanák.
2016 májusában, az amerikai elnökválasztás addigi folyamatai kapcsán Simon Western, a londoni Birkbeck Egyetem pszichoszociológiai tanszékének munkatársa tanulmányában pszichoanalitikai szempontból elemezte a pc- és a pic-„törzseket”. Azt állítja: mindkét csoport egy új autoritás (tekintélyelvűség) igényét fogalmazza meg.
A két „törzs” két ellenkező pólusban létezik, hiszen ellentétes nézeteket vall a világról. Western szerint mindkettő úgy látja, a világ, amelyből kiveszőben a moralitás, „elbukott”. A pic-hívek nosztalgiával tekintenek a múltra, amelyből inspirációt is merítenek. A pc viszont a jelenben látja a moralitás végét, s ezért a hiperkapitalizmus hatásait, a fogyasztói társadalomban működő kapzsiságot, pénzsóvárságot, a túlhatalommal bíró elitet okolja. Ugyanakkor – így Western – mindkét törzs idealizálja saját identitását, ha kell, agresszíven próbálja saját látásmódjának megfelelő hatalmi rendszerben megfogalmazni a társadalmat.
A pc védi a marginalizált és elnyomott társadalmi csoportokat, illetve óv mindenkit az érzelmi bántalmazástól és lelki sebesülésektől. A pc gondolkodásának alapja a „sebzett én” (wounded-self) emberképe, kultúrája középpontjában a támadható, sérülékeny, sebzett lélek érzelmi kérdéseinek feldolgozása áll. Erre fogyasztói kultúra épült, amely szolgáltatásaival és termékeivel gyors és hatékony feloldást ígér a fájdalomra. Western azt feltételezi, hogy a pc nyitva tartja, illetve újranyitja az érzelmi sebeket, amiket a társadalom ejt az egyénen.
Az amerikai egyetemisták által elindított pc megváltoztatta azt a közeget, amelyben nem volt szempont, hogy a gondolkodás- és beszédmód sérti-e a társadalom perifériájára szorultak, a gyengébbek, az elnyomottak érzéseit és lehetőségeit. De a pic válaszreakciója ugyanolyan súlyú, és már messze nem a képzetlen társadalmi csoportok provokatív nyelve: ellentézisként fogalmazza meg önmagát, és a pc-t azonosítja az elittel.
Western úgy látja, e két csoport a szembenállásban egyfajta örömforrásra lelt. A pc-hívők magabiztossága a mazochizmusból (a „sebzett én” képének fenntartásából), az „idealizált énből” (ez a jó oldal, mások gonoszak) és a passzív agresszióból származik. A pic képviselői a gyengébbek bántalmazásából, a paranoid nosztalgiából és a korlátlan hatalom tudatából építkeznek. Így e két csoport fura szimbiózisban él: a pc-sek egyenlőbb és fájdalomtól mentes világra vágynak, s ennek kialakításához az autoritás új formájára, amely a morális hiányt is föloldaná. A pic viszont tradicionális autoritást rendelne maga fölé, paternalista világra vágyik. Ellentétük így föloldhatatlan, s a párbeszéd hiányában csak a meddő küzdelem marad. A párbeszéd eszköze pedig talán – saját pozíciójukat felülvizsgálva – egy új nyelv kialakítása lehet.
