Rakusz Lajos: A NER fogságában

2018. július 6., 08:19

Szerző:

Az ország mai hanyatlásának alapvető oka, az eredendő bűn a rendszerváltáshoz kapcsolódik. Pontosabban a gazdasági erőforrások leépítéséhez. Az ellenzéki kerekasztal a gazdasági kérdésekre nem fordított kellő figyelmet. A piacgazdaság kiépítése a szükségesnél kevesebb figyelem és még kevesebb szakértelem mellett jött létre. A privatizáció látszólag logikus lépései összességükben az iparvállalataink és az agrárüzemeink elkótyavetyéléséhez s egymillió ember utcára kerüléséhez vezettek.

Mivel a piacgazdaság szabályozási rendszerét számos joghézag jellemezte, s a magántulajdon „szentsége” is bizonytalansággal volt terhes, felmerült a vagyonosodás kontrollálásának igénye Horn Gyula akkori miniszterelnök részéről, de az Alkotmánybíróság ezt a személyiségi jogok sérelmére hivatkozva elutasította. Szabad lett az út a privatizáció ügyeskedő nyertesei számára. A szerzett vagyon nem a magyar gazdaság talpra állítását és megújítását szolgálta, végállomása kisebb részben külföldi tulajdonszerzés lett, döntően azonban offshore számlákra került.

Hatalmas összegről van szó! A Tax Justice Network szakértői szerint 2010 előtt 242 milliárd dollár, a 2010-es GDP kétszerese ment offshore számlákra.

A gazdaság összeomlását a Horn-kormány kivédte, de a növekedés a külföldi tőkének volt köszönhető. A „gazdátlan” gazdaság a multik érdekkörébe került. Magyarországon a globalizálódás lett a legerősebb tényező, a világ országai között a tizenegyedikek vagyunk e téren. Így is tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét elérjük a rendszerváltást megelőző gazdasági teljesítményünket.

Elvben 2010 után indulnia kellett volna a felzárkózásnak, az úgynevezett Jánossy-féle helyreállítási periódusnak. A Jánossy Ferenc által felállított, számos ország példáján nyomon követhető tétel szerint ugyanis ha egy gazdaság teljesítménye bármi okból visszaesik, a válság elmúltával nagyobb növekedési dinamikájú fejlődési szakasz következik, s ez addig tart, amíg a válság előtti növekedés trendjét ismét el nem éri a gazdaság. E szerint a növekedés ugyanis a szakmakultúra minőségétől függ, s ezért az elszenvedett károkat idővel az ország kiheveri.

Hazánkban a tartósan magas növekedési ütem az 1966 és 1977 közötti évekre volt a jellemző. A rendszerváltás után a korábbi növekedési trendet közelíteni sem tudtuk, jóllehet a piacgazdaságtól éppen a válságos periódusból való kilábalást, a gyorsabb fejlődést reméltük. A kapitalista gazdaság a többi, hozzánk hasonló múltú országban magasabb teljesítményt is nyújt, mint a szocialista időkben. A gazdaság helyreállítására, a károk felszámolására a 2010-es országgyűlési választással nyílt lehetőség. Tekintettel arra, hogy 2010 első és második negyedéve is gazdasági növekedést hozott, a Fidesz–KDNP-nek minden feltétele adott is volt, hogy induljon a Jánossy-féle helyreállítási periódus. Nem így történt.

Az új rezsim a kötcsei víziót követve mintha az Acemoglu és Robinson Miért buknak el nemzetek? című könyvében leírtakat másolta volna, „létrehozták azt a formációt a gazdasági és politikai intézmények átalakításával, amely egy szűk csoport hatalmi, anyagi érdekeit szolgálja”. Ezek az intézmények „megfosztják a nagy többséget az erőforrásaiktól, figyelmen kívül hagyják a tulajdonjogokat, nem ösztönzik a gazdasági aktivitást, az innovációt”. A szerzők az ilyen funkciókat ellátó szerveződéseket „kizsákmányoló intézményeknek” nevezik. Hazánkban ma már az állami intézmények többsége ebbe a körbe tartozik.

Orbán politikáját arra építette, hogy hazánk nem polgárosodott. Az „eredendő bűn” súlyosabb, nehezebben korrigálható eleme ugyanis a társadalmi fejlődés megtorpanása. Nem tudott az a vállalkozói réteg megerősödni, amelynek a mindenkori polgári társadalom gerincét, tartását kell adnia. Nem alakult ki az a tulajdonosi elit, amely a fejlettebb országokban a kistelepüléseken is jelen van, véleményalkotásában független és szabad, érdekérvényesítő képessége a saját teljesítményéből fakadó önbizalom révén erős.

Jelentős polgárság híján könnyű volt Orbánnak a centrális erőtér keretei között a korrupciót állami szintre emelnie, s szűk hűbéres-oligarcha réteget létrehoznia. Elérnie, hogy szélesebb tömegek vegyék tudomásul alattvalói státusukat. A nyomorban vagy annak árnyékában élő két és fél, hárommillió polgártársunk sorsa jobbra fordulását ma is a hatalomtól reméli. Az apátia passzívvá tesz (Tony Judt), de ha az ebben szenvedőket aktivitásra serkentik, akkor általában a hatalom mellé állnak (John T. Jost). Orbán választási sikerének ez az alapja. A kiszolgáltatottság a rezsim kötőanyaga. Ezért nem javít a hatalom a létminimum alatt élők sorsán a következő években sem, hiszen hatalmi bázisát ők alkotják éhesen, betegen, iskolázatlanul. Ők, akikkel persze a baloldalinak nevezett pártok évek óta nem törődtek.

A kizsákmányoló intézmények következménye, hogy 2011 után a GDP ismét csökkent, s csak 2015-ben tudtuk elérni a 2008-as teljesítményünket. A V4-ek sereghajtói lettünk, miközben felhasználtunk két Marshall-segélynyi brüsszeli forrást.

Orbán a jelenlegi ellenzéket politikai díszletként kezeli. Számára a polgári lét, a civil mozgalom az igazi veszélyforrás. Csak a civilek őrizték meg intaktságukat, csak ők erősödtek meg a nyolc év alatt. Az Európai Unióban is felértékelődnek a nem kormányzati szerveződések. Lényegük a kormányzattól való függetlenség, az autonómia, a szabad véleménynyilvánítás. Az autokrata rendszer inverzét képviselik, így hát természetesnek kell vennünk, hogy a hatalom évekkel ezelőtt nekirontott az Ökotárs Alapítványnak. Most a Stop, Soros! törvénnyel akarja megtörni a civileket.

A rezsim vesztét feltehetően azonban más idézi elő. A munkaalapú társadalom drámai összeomlása várható. A digitalizációs forradalom öt-tíz éven belül mindent megváltoztat. A gazdaság mellett a szolgáltatás, az államigazgatás is gyökeres átalakulással néz szembe. Kulcsszerepet kap az oktatás és az innováció. Ezt Orbán is érzékeli, ezeken a posztokon vett be a kormányába két sikeres akadémikust. A fizikai munka döntően a robotoké lesz, az ipar, a szolgáltatás terén a szellemi munka nagy részét az algoritmusok, programok révén kevesebben és a magasabb tudással rendelkezők látják el. Az EU a képzett szakembereinket öt-tízszeres bérrel fogja elcsábítani tőlünk. Az alulképzett emberek nem csak itthon, Nyugaton sem találnak munkát.

Az ellenzéki pártok kritikus időszakban mondtak csődöt. A kialakult helyzetet az teszi számukra védhetetlenné, hogy a demokratikus oldalnak szüksége lett volna olyan súlyos, életbevágó mondanivalóra, amellyel az orbáni virtuális világot, a harcot a bevándorlás, Soros, Brüsszel és az ENSZ ellen, a félelemkeltést, a gyűlölködést tarthatatlanná tehette volna. A magyarok többsége utálja ugyan még a pirézeket is, de az EU-t választotta és választja ma is. Vizionálniuk kellett volna a választók számára, hogy gyermekeikre, unokáikra milyen kihívások várnak már rövid távon is. Nem tették, maradtak a NER foglyai.

Nehéz évek jönnek. A tudásbázisú forradalom azonban jön, erre kell felkészülni. 

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.