Ónody-Molnár Dóra: A momentum megragadása
A demokratikus ellenzéki pártok legnagyobb problémája éveken át az volt, hogy nincsen kommunikációs felületük, amelyen keresztül el tudnának jutni a választókig, és nincsen olyan akciójuk, ami a választókban lévő dühöt és kormányellenes indulatot politikailag kanalizálná, az otthonaikban szitkozódó állampolgárokat közösségbe szervezné és ezt a tömeget cselekvésre ösztönözné.
Régóta egyértelmű, hogy a „naponta kiadunk egy közepesen unalmas közleményt” és a „hetente mondunk egy idézhetetlen beszédet a parlamentben” ellenzéki stratégiaként nem működik. Ennek nyilván sok oka van. Az egyik, hogy a kommunikációs felületek beszűkültek, a megmaradt független sajtó munkatársai pedig nem szerkesztik be az ellenzéki pártok hetvenedik közleményét, mert azokat szakmailag nem tartják érdekesnek, joggal. A másik ok, hogy önmagában nem elégséges a választókhoz azt az üzenetet eljuttatni, hogy az Orbán-kormány lop, mert azt maguktól is tudják. A választóknak arra van szükségük, hogy az ellenzék alternatívát és azzal együtt erőt mutasson. Mert sok mindent el lehet mondani az Orbán-kormányról, de azt biztosan nem, hogy ne mutatná erősnek magát. A kormánnyal elégedetlen közvélemény évek óta azt várja, hogy valaki végre ellenerőt jelenítsen meg, olyat, amelyhez csatlakozni lehet, amelyben bízni lehet, amely politikai alternatívaként értelmezhető.
A feladvány nem könnyű, mert az erő felmutatásához az ellenzéknek kevés az eszköze. Ha lenne karizmatikus vezetője, hiteles személyisége, akkor önmagában a személyiség súlya erőt sugározhatna. Ilyen vezető azonban most még nincs. Marad tehát a cselekvés, az ellenállás valamilyen formája. Kétségtelen, a Fidesz mindent megtett annak érdekében, hogy a cselekvési lehetőségekből is egyre kevesebb legyen. A népszavazás a kevés megmaradt fegyverek egyike. Nem véletlen, hogy a Fidesz ennek a használatát is megpróbálta minden lehetséges és nem lehetséges módon korlátozni. A referendum elkerülése érdekében szigorította a jogszabályi feltételeket, a választási bizottságba a saját embereit ültette, s amikor ez sem volt elég, jöttek a verőlegények; végül inkább visszavonta a saját törvényét (vasárnapi boltzár), csak hogy ne adja meg az ellenzéknek az esélyt sem arra, hogy egy esetleges sikeres népszavazással a sok kis lakossági duzzogásból valódi politikai mozgalmat szervezzen.
Az olimpia témája végig ott hevert az utcán, az ellenzéki pártok mégsem hajoltak le érte. Pedig ebben az ügyben az első perctől benne volt az ellenerő felmutatásának lehetősége, amelynek köszönhetően kiderülhetne, hogy az Orbán-kormány nem mindenható és már nem képviseli a többséget. Éppen erre a katartikus élményre lett volna már évek óta szüksége a társadalom megalázott, félreállított, megfélemlített részének. Az ellenzéki pártok másfél éven keresztül nem ismerték fel ezt a lehetőséget, vagy ami még jellemzőbb: közülük többen támogatták is a budapesti olimpia megrendezésének ötletét. Hogy stílszerűek legyünk: nem éltek a momentummal.
Ennek feltehetően az az oka, hogy az ellenzék is elfogadta azt a fideszes narratívát, hogy a jobboldal képviseli a nemzetet, ezért a baloldalnak az ilyen, nemzeti büszkeséget érintő kérdésekben mindig van bizonyítanivalója. A gyávaság és a túlkompenzálás együttes következményeként az ellenzéki pártok elsunnyogták az elmúlt másfél évet. Egyedül az LMP ellenezte a pályázást, de a városházi szavazásnál és a közleményírásnál nem jutott messzebbre.
A Momentum Mozgalom meglepő hatékonysága – és az esetleges kudarca ellenére is sikeres fellépése – pontosan arra világít rá, hogy mennyire hiányzott az ellenzéki oldalon a tényleges cselekvés. A népszavazás mellett eddig összegyűlt több tízezer aláírás bizonyítja, hogy mennyire nem kellene rettegnie ennek az oldalnak a hazaárulózós szövegektől és a nemzetietlenség vádjától. Akkor van a baloldalnak létjogosultsága Magyarországon, ha van ereje ezt az értelmezési keretet széttörni, és elmagyarázni az embereknek, hogy ha stadionépítésre költjük el a következő három generáció pénzét, akkor egyetlen baloldali cél megvalósítására sincs esély. És igen, ebből a szempontból jogos a momentumosok kritikája az ellenzékkel kapcsolatban: az olimpiával kapcsolatos vérszegény politizálásuk azt bizonyítja, hogy nemcsak taktikailag versenyképtelenek a Fidesszel, de még a saját baloldali értékeikben sem hisznek annyira, hogy egy megosztó ügyben konfliktust vállaljanak értük.
Persze most, hogy látták, célcsoportjuk nem velük tart, hanem néhány teljesen ismeretlen kamasz hívószavára is elmennek aláírni mínusz 12 fokban, fordultak egyet, és mormogva, prüszkölve, a momentumosoknak be-beszólva a kezdeményezés mögé álltak. Még ha időnként az is az ember érzése, mintha kicsit annak drukkolnának, hogy bukjon el az aláírásgyűjtés, mert akkor ezek a fiatalok kikerülnek a képből, és minden folytatható úgy, mint korábban.
Ez azonban most már nem ilyen egyszerű: ha nem jön össze a kellő számú aláírás, azt az ellenzéki közvélemény biztosan nem a momentumosokon fogja elverni.
