Nagy N. Péter: Tehet erről a nép?

Az Alaptörvényből jószerével kihagyták, lecserélték a nemzetre, szavazni nem engedik, csak választani, hiszen minden népszavazást lenyom a kormány. A nagy stadion nevéből is kiiktatták. Nem tartunk még ott, mint a grófnő, amikor a színpadon azt mondja, a nép nem az esete. Arra azért jó a sokaság, hogy megdolgozzák. A nép szava isten szava, ezért a szájába adják, amiről aztán nem nyitnak vitát. Nemzeti konzultációnak hívják ezt. Legalább nem népi.

Nehéz a helyzetet értékelni, hiszen demokratikus tabu a nép, különösen a döntései. Nagyon helyesen, de azért nálunk mostanában van ok tartózkodásra. Amikor a nép, közvéleményként megjelenve, a Soros-pártnak komoly esélyeket ad, amikor pirézektől tart, még lehet azt gondolni, hogy viccel. De az már komoly, hogy a Pew Research Center felmérése szerint majd másfélszer-kétszer annyira előítéletes – finom kifejezés ez az ellenséges érzületre – a magyar társadalom a muszlimok, a romák és a zsidók iránt, mint az európai átlag. Így, ebben a sorrendben, elöl a muszlimok. Miközben 99 százalékunk épp annyi Allah-hívővel találkozott, ahány pirézzel vagy eszkimóval.

Az idegenellenes előítéletesség lassan félelemmé romlik. Erre vallanak a neurotikus reakciók nyaralásra készülő oltalmazottak vagy vendégül hívott szaúdi rendőrök ellen. És még mennyi minden, amit nem is feltétlenül tudunk. Hat a kormány bevándorlásellenes uszítása, a magyarok 60 százaléka említi az EU két legnagyobb kihívása közt a migrációval való küzdelmet, 50 százalék a terrorizmust. Másodikak vagyunk ezzel az észtek után a kontinensen. Valószínűleg ők sem láttak még terroristát, csak a híradóban.

Tehet erről a nép?

Az alulinformált választó nagy gond a demokráciában, ennél csak a szisztematikusan félrevezetett a nagyobb. Végszavaz a kormány, a választ rávágja a hipnotizált nép.

Ki?

Klaniczay Gábor történészt idézném, aki szerint nem könnyű definiálni, hogy mi a nép. A fogalom inkább metafora, mint valós embercsoport megjelölése, és a történelemben sokféle jelentés kapcsolódott hozzá. Továbbá ha a nép ítélőereje kétségbevonhatatlan, mi a baj a populizmussal, amely a lényeget tekintve a néphez vezető legrövidebb, de messze nem egyenes út miatt kerülendő? A népfelség elve azt jelentené, hogy a nép támadhatatlan? Amit nagy többsége gondol, úgy van jól? ’56 októberében gondolta jól, vagy ’57 május elsején?

Amint népből, demokráciából sincs két egyforma. George Bernard Shaw állítása kívánkozik ide, aki szerint a demokrácia az az eszköz, amely biztosítja, hogy ne legyen jobb kormányzatunk annál, mint amit megérdemlünk. El kell ismerni, mindaz, amit magunk körül látunk, a nép nélkül nem történhetne meg. Diószegi-Horváth Nóra a Mércén november 30-án már előre fogadta ezt és még sok más feltevést: „Nem a keresletben, hanem a kínálatban van a hiba. És amíg ezt a jelenlegi politikai erők és közvélemény-formálók (…) nem értik meg, addig mindenki a saját nyomorában lesz kénytelen dagonyázni. Nem a nép hülye, hanem az, aki úgy akarja vezetni, hogy fogalma sincs róla, kiket vezetne, és főleg hová.”

Kétfajta romlottság van, mondja már Montesquieu, az egyik, amikor a nép nem tartja meg a törvényeket; a másik, amikor a törvények rontják meg a népet: ez gyógyíthatatlan baj, mert magában az orvosságban rejlik. Kiváltja a népet ebből a felelősségi rendszerből Lánczi András filozófus, a Corvinus egyetem rektora, a kormányzat által igencsak respektált gondolkodó is. Szerinte csak annak a kérdésnek van értelme, hogy „Ki a felelős?”, annak nincs, hogy „Mi a felelős?” Például a nép, teszem hozzá. A politikust pedig Lánczi szerint nem a felelősség, hanem a sikeresség minősíti.

Ezek szerint a nép felelőssége eleve minimális, ráadásul a Fidesz sohasem teszi megtudhatóvá, mire készül, mit miért tesz. Pakstól a rezsin át Sorosig minden egyszerre csak itt terem. Ez a mentség mára azonban eltűnőben van. Ezzel együtt nem terhelnék nagy politikai felelősséget a népre. Az csak vérbő demokráciában illetné meg. Olyan rendszerben, amely a civil társadalomtól az önkormányzatokon át a szabad alkotmánybíróságig és médiarendszerig egymásra épülő intézményekkel teszi lehetővé, hogy a nép szuverén, autentikus része legyen a közéletnek. Így, magára hagyva, manipulálva alig-alig tudja teljesíteni demokratikus funkcióját. Ha amúgy is Soros-pártokat vizionálna, végképp nagy baj lenne.

Akkor kéne idézni, amit Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz írótól szoktak, hogy az emberek jók lennének, csak a nép gonosz. Ez most nem ítélet, csak gondolkodnivaló.