Mátyás Győző: Az igazi perverzió
Jó, hát tudtuk eddig is, hogy a házelnök úr egy intellektuális rúdugró versenyen azért alulról is alig súrolná a lécet, mostanában azonban már a nekifutásnál orra bukik a szellemi rekortánon.
Ráadásul most elég sűrű programja van a NER káprázatos elméjű kündüjének, szinte naponta mond valami elementáris bölcsességet, ad így csámcsognivalót a sajtónak bőven. A „menetrendszerű” badarságokra nem is akartam én kitérni, de azért az, hogy az ország legfőbb közjogi méltóságainak egyike páros lábbal tapodja a saját pártja által összehozott Alaptörvényt (meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, bár azt rutinszerűen szokták), és olyan kijelentést tegyen, ami még egy skinhead dzsemborin is erős volna – nos azért ez nem a szokásos tufaság, ez tényleg unikum.
A nagy karriert befutott beszéd egyik passzusa így szól: „egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”. Hogy ez a felvetés hányféleképpen sérti az emberi méltósághoz való jogot, az egyenjogúság elvét, egyáltalán az alapvető civilizációs normákat, arra épp elegen rámutattak.
Úgyhogy magam most egy kicsit más szemszögből próbálom szoros olvasatnak alávetni a házelnök úr páratlanul emelkedett kijelentését. Van ennek a kinyilatkoztatásnak egy finom ontológiai bukéja, amennyiben a fensőbbség eleve vindikálja magának a jogot, hogy megmondja, milyen is a világ rendje, és passz. És ebben a rendben egy homoszexuális csak akkor lehet „normális”, ha eleve alacsonyabb rendűnek tekinti magát
(azaz: nem normálisnak a felvilágosodás perspektívájából nézve). Az itt az új követelés, hogy a bornírt univerzalizmus már arra is igényt tart, hogy a megbélyegzést, a stigmatizációt a kipécézett kisebbség természetes állapotnak fogadja el. Magára is deviánsként, adott esetben a társalomból kipurgálandó és kipurgálható mételyként tekintsen. Eddig úgy volt, hogy a főnökség a hatalommal szemben kritikus véleményt, az eleven gondolatot, a modern művészetet, a szubkulturális kísérletezést felforgatásnak minősítette. S igyekezett a nép agyába vésni (eredményesen egyébként), hogy liberálisnak, emberjogi aktivistának, feministának, Rorty-követő filozófusnak, posztmodern képzőművésznek lenni az maga a deviancia, perverzió, s mint ilyen: üldözendő. A kultúra és a tudás elleni ádáz, átfogó hatalmi támadást − túl a bőszítő butaságon és rosszindulaton − éppen ez a totalizáló törekvés motiválja. A tudás, az alkotás mindig szubverzív, tehát gyanús. Ezért kell eltakarítani a CEU-t, szétrombolni az akadémiai struktúrát és „átalakítani” a művészeti intézményrendszert (lásd még: MMA, aulikus irodalmi erőközpont létrehozása irdatlan mennyiségű pénzből). Most éppen az alternatív játszóhelyek ellehetetlenítése van soron a tao-pénzek hitvány és cinikus „újraosztása” révén. Mert ugyan mi más, mint a szabad szellemtől való rettegés és a kicsinyes bosszú (Alföldi Róbert sok darabban előfordul színészként és rendezőként is arrafelé!) indokolja az olyan kitűnő műhelyek szétverési kísérletét, mint az Átrium?
Most azonban már nem pusztán az látszik napirenden lenni, hogy rámutatnak az ellenségre, hanem a bűnbaknak kikiáltott intézményektől, műhelyektől, emberektől még majd azt is elvárják, hogy maguk is fennhangon hirdessék: le velünk!
Innen aztán egyenes út vezet a házelnök úr ama mesze világló észrevételéig, hogy ha meleg párok fogadnak örökbe gyereket, az nettó pedofília. Elmondták már sokan erről is, hogy emeletes baromság, mert arra nincs bizonyíték, hogy az egyneműek inkább abuzálnák a gyereket, mint a heterók, továbbá azt, hogy ugyan mitől lenne jobb sorsa a gyereknek, ha intézetekben hányódva sodródik ide-oda, mint ha szivárvány családban nő fel stb.
Az igazi újdonság ebben a kijelentésben az, hogy már nem pusztán megjelöli a bűnbakot, de egyenesen bűnözőnek bélyegzi, bizonyíték nélkül.
Nyilván több mint szimbolikus, hogy éppen a rendszer és a párt egyik fő korifeusa hangoztatja ezeket a brutálisan bornírt „nézeteket”. Ami rávilágít arra, ahogyan a NER igyekszik kiskorúsítani, félelemben tartani a társadalmat; előítéletességre és gyűlöletre nevelni. És a hatalmat gyakorlók mindezt módfelett élvezik.
Hát ez az igazi perverzió.
