Mátyás Győző: Trump-show
Nem tudom, hogy állnak most az oddsok a bukiknál, de szerintem sok pénzt már nem lehet azzal nyerni, ha valaki arra fogad, hogy elindítják az impeachment eljárást Donald Trump ellen. Merthogy Amerikában ez ma már szinte napi téma. Pedig maga a folyamat – lévén szó politikai természetű aktusról – nem olyan egyszerű ügy. A kongresszusban és a szenátusban is republikánus többség van, ami ugyan novemberben változhat, de a szenátusban így is csak 33 helyről döntenek, ami kevés lehet, ha minden a politikai rutin szerint zajlik.
De történhet másként is. Philip Allen Lacovara, aki egykor a különleges ügyészek tanácsadója volt a Watergate-ügyben, említi a The Washington Postban, hogy Richard Nixon esetében egy ponton túl a republikánus szenátorok a nemzet ügyét fontosabbnak ítélték a pártjukénál, és ezért hajlandók lettek volna hozzájárulni a felelősségre vonás szenátusi megindításához. Lacovara szerint erre most kevesebb esély van. Pedig a republikánusoknak éppen azt kellene belátniuk, amit nem egy közülük a Bush-családtól kezdve Mitt Romneyn át John McCainig már az elején viszolyogva ismert fel, hogy a Trump nevű széltolónak vajmi kevés köze van a valódi republikanizmushoz. Ekként a hagyományos pártlogika és lojalitás alapján védeni őt egyre kevésbé lesz ésszerű.
Azért is, mert – ahogy azt Lacovara állítja − Trump rovásán sokkal több van, mint egykor Nixonén volt. Ami azért fontos észrevétel, mert a mostani szituációt értelemszerűen mindenki a Watergate-üggyel illetve a Clinton-botránnyal veti össze, hiszen a háború után e két esetben vetődött fel az impeachment lehetősége. És szakértők egybehangzóan állítják: van egy nagy különbség a botrányokban, ami Trump helyzetét súlyosbítja. Nevezetesen – és itt szó szerint idézem a The New York Times publicistáját –: „a szóban forgó tettek segítették az elnököt abban, hogy korrupt és meg nem engedhető (törvénytelen) módon foglalja el hivatalát”. Hogy Bill Clinton a szaxofonozás rejtelmeibe avatott be egy gyakornoklányt – nos, ez még nem tette alkalmatlanná hivatala betöltésére. (Nem is ezért indítottak ellene eljárást, hanem azért, mert kitartóan hazudott az ügyben.) Trump nőügyei kissé más fénytörésben látszanak. Ugyanis ha történetesen a kampányban került volna terítékre, hogy ő a családi élet harmóniáját pornószínésznők és Playboy-modellek beiktatásával véli kiteljesíteni, ennek nem biztos, hogy minden mélykonzervatív republikánus szavazó örült volna. És tudjuk: három államban 78 000 szavazaton múlt az elnökség.
Trump jó okkal igyekezett ezeket az afférokat eltitkolni. S fizetett is szép summa hallgatási pénzeket – súlyosan megsértve a kampányfinanszírozási törvényt. Legalábbis egykori fő fegyverhordozója szerint. A lebukás után pedig hazudott az ügyről, amennyit csak a twitter elbír.
Volt ügyvédje, Michael Cohen viszont úgy látta, nem érdemes már falazni az elnöknek. Azt vallotta: a hölgyek „elhallgattatására” egyenesen Trumptól kapott utasítást. Ráadásul már a Trump Organization mindenható pénzügyi vezetőjét, Allen Weisselberget is megkínálták a büntetőeljárás alóli mentességgel, ha vallomást tesz. Márpedig ő aztán mindent tud a biznisz sötét oldaláról. Hasonló módon vehetik rá David Peckert, az American Media elnökét is, hogy kitálaljon. Úgyhogy a hazugság Trump-tornya összeomlani látszik.
Ehhez jön még az oroszokkal való összejátszás vádja, amit Amerikában nagyon komolyan vesznek. Márpedig a már említett Cohen állítja, hogy Trump fia, veje és más magas rangú figurák a stábból mindenféle obskúrus orosz alakokkal egyezkedtek az ellenfélre nézve terhelő dokumentumok ügyében. Trump tudtával.
Az elnök volt kampánymenedzserét − „azt a jó embert” − éppen most ítélték el nyolcrendbeli csalásért, és még nincs itt a vége, hacsak együtt nem működik ő is a hatóságokkal. Három másik stábtagra is vár pár év. Példás kis csapat lehetett.
Valószínű, hogy végül nem kerül sor az impeachmentre, de ami most zajlik, az már nyilvános megszégyenülés és nem elnökség.
Amikor Trump megnyerte a választást, az ember azt sem tudta, nevessen vagy sírjon. Mindenki azt találgatta, hogyan jutottunk odáig, hogy egy műveletlen, nagyjából ötszáz szavas szókinccsel operáló, amorális szélhámos lesz a világ vezető hatalmának elnöke. Azóta követhetetlen ténykedésével egomán pojácaként szinte az összes balsejtelmet igazolta. Szerencsére az amerikai intézményrendszer van olyan szilárd, hogy a nagyobb kártevést megakadályozza. (Lásd Jeff Sessions kiállását az igazságszolgáltatás függetlensége mellett).
Trump azonban az elnöki hivatal tekintélyét és respektjét már-már jóvátehetetlenül megtépázta. Az impeachment felfogható volna akár Amerika egyfajta vezekléseként is a maga által elkövetett ballépés miatt.
