Mátyás Győző: Félelemprojekt

2018. április 1., 08:12

Szerző:

Bedurran, felpörög, élesedik, keményedik, durvul a kampány. Mert a kampány már csak ilyen. Fokozódik. Így hát az utóbbi időben a külföld figyelme is „fokozódott” Magyarország iránt: a Bloombergtől a Financial Timesig, a The Guardiantől a The New York Timesig vagy a Politicóig a legkülönbözőbb orgánumokban próbálják érteni és értelmezni, hogy mi zajlik itt. Van, amelyik lap egyfajta történeti áttekintés keretében igyekszik kontextualizálni és magyarázni az Orbán-rendszer működését, van, amelyik – pontos értesülésekre támaszkodva – a közelmúlt eseményeit boncolgatva ad képet hazánk politikai csillagállásáról.

A Bloomberg például úgy foglalja össze a helyzetet, hogy „Orbán arra használta fel a parlamenti kétharmados többséget 2010 óta, hogy Magyarországot, oroszországi mintára, illiberális állammá változtassa. A független intézmények élére, mint amilyen a legfőbb ügyész pozíciója (volt egykor – M. Gy.), a lekötelezettjeit nevezte ki, míg a kormányzó párttal szoros kapcsolatokat ápoló oligarchák uralmuk alá hajtották a gazdaságot.”

Az „illiberális demokrácia” fogalmát szinte minden Orbán hatalmával foglalkozó cikk megemlíti, a Financial Times az Európai Unió ellen vívott hadakozással összefüggésben tárgyalja a jelenséget. Persze tudjuk, a legtöbb régi demokráciában – amelyek természetesen belehülyültek a jólétbe, ahogy azt mifelénk a kormányzópárt lucidus elméjű vezetői szeretik mondani – nem cseng olyan jól az illiberális demokrácia terminusa. 1997-ben Fareed Zakaria sem dicséretnek szánta, amikor híres tanulmányában újra felfedezte a kategóriát.

Fotó: Merész Márton

Patrick Kingsley a The New York Timesban egyenesen dermesztő vállalkozásnak tartja, hogy Orbán az Európai Unión belül épít „illiberális demokráciát”. És hozzáteszi: sok szélsőjobboldali populista ezért megsüvegeli Orbánt az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Aztán Kingsley egy kicsit alaposabban kifejti, mit is gondol Orbán illiberális művéről.

„Az elmúlt nyolc évben Orbán úr szisztematikus harcot vívott a magyarországi demokrácia hardvere ellen – újraírta az alkotmányt, újraalakította a bírói kart, megtrükközte a választási rendszert a Fidesz javára. Bár kevésbé látványosan, de Orbán úr megpróbálja újrakódolni a magyar demokrácia szoftverét is – a kulturális szférát, a civil társadalmat és az oktatási rendszert.” A szerző külön kitér arra, hogy Orbán bevallott célkitűzése a civil szervezetek kiiktatása. A Politico pedig eléggé izgalmas részleteket közöl azokról az érdekes „akciókról”, amelyekkel „ismeretlenek” lépre akartak csalni négy hazai civil szervezetet is. (Szerintem nem fogja elkerülni a külföld figyelmét a kormányfő ebbe a sorba illő, szeretetteljes nagypénteki üzenete sem arról, hogy névre szólóan tudják, kik „Soros zsoldosai”.) 

Cas Mudde, aki a populizmus elismert kutatója, a The Guardianbe írt cikkében még élesebben fogalmaz: „A Fidesz a hatalomba való 2010-es visszatérése óta folyamatosan lerombolta a liberális demokráciát Magyarországon. Orbán és pártja megváltoztatta az alkotmányt, haverokat nevezett ki minden pozícióba, és kialakított egy Frankenstein-államot. (Az eredetiben Frankenstate – Kim Lane Scheppele leleménye.) És mindennek tetejébe Orbán kleptokráciát épített, ami a haverjaiból álló szűk csoport hihetetlen meggazdagodását eredményezte – nem mellékesen: az uniós fejlesztési pénzekből… – a szélesebb lakosság kárára”. Majd a szerző kitér arra, hogy a hatalom megtartása érdekében a Fidesz manipulálta a választási rendszert, és a félelemkeltésre játszik. 

George Szirtes, a kitűnő, Angliában élő magyar költő és fordító hasonló következtetésre jut, amikor azt írja, hogy Orbán „félelemprojektje hivatott megvédeni őket a pénzügyi és társadalmi korrupció mindinkább sokasodó vádjai ellen”.

E szövegek szerzői – némelyikük mértéktartóan, mások sarkosabban fogalmazva –, elég világosan leírják az Orbán-rendszer lényegét. S ennek megfelelő következtetéseket vonnak le a politikai jelent s jövőt illetően. A The New York Times idézi a Bertelsmann Stiftung márciusi megállapítását, miszerint „Magyarország az autokrácia küszöbére érkezett”.

George Szirtes pedig ezt írja: „ Magyarország ma a totális autokrácia szélére jutott. És azzal, hogy Orbán Viktor a választások utáni jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegetőzik… az ország átlépni készül a határt”.

Cas Mudde szerint pedig „ez lehet az utolsó valamelyest szabad és tisztességes választás, amelyen az ellenzéknek legalább elméleti esélye van legyőzni a Fideszt. Ez a tétje április 8-ának és nem más”.

 

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.