Mátyás Győző: Együtt vagy külön
Nem pusztán 500 milliárd euróról van szó. Illetve nem pusztán pénzről. Első látásra természetesen mindenki a számokra figyel a német-francia kezdeményezés kapcsán, ami a hétéves költségvetési pénzeken túl további 500 milliárd eurót biztosítana az Európai Unió tagállamainak a járványügyi veszélyhelyzet kezelésére. Tényleg elég jelentős summa. Mintegy 46 százalékkal növelné meg többletforrásként a felhasználható összegeket.
De talán mégsem ez a legfontosabb aspektusa a döntésnek, hanem az, hogy a szervezetet megrengetni látszó válság kezelése érdekében a németek és a franciák tettek egy közös lépést az Európai Unió stabilizálására. Sem Merkel kancellár, sem Macron elnök nem is titkolta, hogy az egyeztetett javaslat egyben szimbolikus gesztus, amelyik a kooperáció szükségességének deklarációja, és a szolidaritás kinyilvánításának aktusa. Vagyis a közös európai gondolat megerősítése. Ami éppen a járvány ideje alatt minden eddiginél nagyobb veszélybe került. Sylvie Kaufmann, a Le Monde szerkesztője a New York Times-ban publikált cikkében említi keserűen: “Ezen a télen a járvány brutális sokkja következtében az európai egység megtört. A tagállamok a schengeni régión belül visszaállították a határokat, és egymással harcoltak a maszkszállítmányokért.”
Jacques Delors az Európai Bizottság korábbi elnöke egyenesen arról beszélt, hogy ebben az időben a szolidaritás hiánya “halálos veszély az Európai Unióra nézve”. Enrico Latte olasz exminiszterenök pedig az “eddigiektől minden tekintetben eltérő válság” idején a “Trump-vírus” terjedése miatt fejezte ki aggodalmát: “ha mindenki az “Italy first”, “Belgium first” vagy “Germany first” stratégiáját követi (vagyis, hogy Olaszország, Belgium, Németország az első), akkor együtt fogunk elsüllyedni.”
Ezért is mutat túl a francia-német kezdeményezés a szimpla gazdasági segítségen. "Európának közösen kell cselekednie" a válság legyőzéséért, mert "a nemzetállamnak egyedül nincs jövője", indokolta a lépés szükségesség Angela Merkel. Nem véletlenül.
A krízis idején sok helyről hallatszottak olyan hangok, hogy lám a nemzetállamok magukra maradtak, egyedül kell megoldaniuk a válságot, az Unió nem tesz semmit. Túl azon, hogy ezek a kijelentések sok csúsztatást tartalmaztak, nagyobb gond a mögöttük megbúvó attitűd és stratégia, amelyik az Unió gyengítését, ha éppen nem szétverését tűzte ki célul. Nem véletlen, hogy több helyütt, így nálunk is folytatódott az Európai Unió ellenes hangulatkeltés.
Miközben nem feledkezhetünk meg egy paradox jelenségről sem: a diktatórikus múlttal (esetenként autoritárius jelennel is) rendelkező keleti országok a bezártságot, a kaszárnyafegyelmet, a parancsuralmat jobban tűrték, és bizonyos értelemben fegyelmezettebben, hatékonyabban tudták végrehajtani a kényszerintézkedéseket, mint a nyitottabb nyugatiak.
A Washington Post közölte a minap három holland kutató tanulmányát, ők annak okait vizsgálták, hogy egyes országok miért kezelték a helyzetet jobban, mint mások. Azt állapították meg, hogy éppen a kevésbé hatékony kormányzati potenciállal rendelkező, önkényuralmi hagyományokkal bíró, korlátozottan szabad országok reagáltak jobban. A nagyobb szabadságfokkal rendelkező, ezért individualistább beállítottságú polgárok által lakott országok rosszabbul alkalmazkodtak a korlátozásokhoz. Ezek nem feltétlenül optimizmusra okot adó tények, mert a politikai logika szándékos csúsztatása révén egyben muníciót is szolgáltatnak azok számára, akik az európai szintű együttműködés, és a közös Európa ellenzői.
Ezért is fontos most a francia-német kezdeményezés, amelyik megmutatja, hogy az északi országok, amelyek a hitelkibocsátás formájában megnyilvánuló együttműködést eddig megvétózták, képesek voltak revideálni a puszta gazdasági szempontokra redukált álláspontjukat, és döntésükben elsőbbséget adtak a szolidaritásnak. Hiszen ennek az 500 milliárdos kötvényvásárlásnak a kedvezményezettjei a járvány sújtotta országok lesznek.
Így ez a terv nem csak az európai gazdaságok, hanem az európai gondolat talpra állását is segítheti.
