Mátyás Győző: A szellem napvilága
Jól érzékelnénk mi, hogy itten az egészpályás intenzív csesztetés (perzekúció) kapcsolt volna rapid fokozatba a felsőoktatás, a tudomány, a művészet s egyéb mihaszna dolgok ügyében? Remegjen csak a dubitatív szellem megannyi képviselője, mint jégről vett kocsonya! Jó, tudjuk, a mi szemünkön liberális hályog, értelmünket a szabadság illúziója homályosítja el, ítéletünket röghöz köti a posztmodern blöff diktatúrája. S csak sivalkodni tudunk. Amúgy a dehumanizálásnak ez a bravúrstückje oly megkapó! (Olvasva Esterházyt – nem újra, mindig, folyamatosan! – gyors egymásutánban kétszer is találkoztam az igével. Állatokra alkalmazva: „Kislibával még jobb. Sivalkodnak…” – ezt most kapásból a Márk-változatból)
Szóval azért látjuk, hogy cseppet sem mentesen az önmagáért való hatalmi delektációtól a szellem kukoricára térdepeltetése folyik most a léniával kiosztandó körmösök kilátásba helyezése mellett.
A minap éppen a tudós Akadémia megregulázása lépett újabb stádiumba, melynek figyelemre méltó jele volt, hogy a terület miniszteriális elöljárója – maga is a testület tagja – előzetes ígérete ellenére sem méltatta a közgyűlésen a kollégákat jelenlétével megtisztelni. Mondhatni: ekként a zsarolás kísérteténél több lengi be a tudomány fellegvárát, mert a miniszter a finanszírozás megvonásával fenyeget, ha az Akadémia nem a hatalom ágendájának megfelelve tér a reform útjára. S tán volna kompromisszum ama szuppozíciók között, hogy a tudomány magasztos szellemét reflektáló alapkutatásoknak, vagy az ökonomikus haszonnal inkább kecsegtető alkalmazott kutatásoknak legyen primátusa. De a kérdést diktum és fenyegetés útján eldönteni lehetetlen, mert a forszírozás oda vezet, hogy a derék, ambíciózus tudósok majd lázasan kutatnak. Másik országot a térképen, hová munkálkodni térhetnek.
No de a szellem exekúcióját az önkény s szeszély elegyének alkalmazásával a hatalom maga is el tudja végezni, hisz mily flottul kiszekálta az ország legjobb egyetemét. No persze e faktumot, hogy az univerzitás a legjobbak rangsorában ékeskedik, orcátlanul elhazudták, az egyetemet a nép ellenségének kiáltották ki, jó hírnevét számítón becsmérelték. Némelykor a hatalom a napi hazugságadagolásban is megakadt, nem tudván eldönteni, hogy nem-létező kamuegyetemről szóljon a fáma, vagy diverzánsterrorista kémközpontról, hol migránssimogatásból lehet certifikátot szerezni. Na de a cinizmus legszebb példája, hogy kiadtak egy uralkodói pátenst a felsőoktatási kondíciókrul, majd – Iustitia est regnorum fundamentum – magasról tettek rá, az univerzitást pedig ama váddal illették, hogy nem tartja be a betarthatatlan törvényt. A tébolyodott obszesszió s romlottság példája, ha valamely hatalom a tudás, a szellem pusztítására tör. Persze nem csoda, hisz maga is tanító, és tanai vetése igazán termőre fordult, midőn látjuk, hogy a sokaság ünnepelve éljenzi, hogy a szellem panteonját lerombolják, s egyetemet vesszőznek kifele a honból.
De mint láttuk, az ideológiai harc a szellem teljes terrénumára kiterjed, a művészek (eme irritábilis, nervózus bagázs) szintén célkeresztbe kerülnek. S kiderül, hogy a közpénzfaló filmesek a hazafiúi becs és erény vonásait kidomborítani tehetségtelenek, a nemzeti emlékezet őrlángját életben tartani nem képesek, s a világ filmfesztiváljain aratott sikereik csak talmi látszat és szégyenteljes bukás. Az írók meg, hát róluk inkább szó se essék, hiszen behódolnak a posztmodern szemfényvesztés bolsevista trükkjének és mahinációjának.
Ám az igazi álnokság és idegenszív abban mutatkozik meg, hogy ezek a művészfélék csak alkotgatnak az állam csecsén lógva, bitorolják az institúciók adta lehetőségeket, ámde egyetlen igaz kötelességükben, az uralkodó iránti feltétlen lojalitásban lapszust ejtenek. Pusztuljon hát eme károgó haszonlesők s intézményeik világa!
Szóval látjuk, amit látunk, csak nem értjük.
Mert ha a föld színével teszik is majdan egyenlővé a szellem proszcéniumát, attól még nem fogják felfedezni a Higgs-bozont vagy megfösteni a kortárs Mona Lisát. Ha viszont amúgy képesek volnának rá, akkor az menne eme értelmetlen rombolás nélkül is.
