Mátyás Győző: A közpénz dicső őrei

Mondjuk 1, azaz egy forint. Hogy legalább ilyen borzasztó nagyságrendben elkövetett „szabálytalanságra” derített volna fényt az Állami Számvevőszék a kormánypártok gazdálkodásában. Na jó, adjunk a nagyvonalúságnak: legyen ezer forint! És ekkora summára meg is büntették volna őket. Szerintem a Fidesz talán ki tudta volna nyögni ezt a súlyos pönálét; legfeljebb kértek volna részletfizetést. És akkor látnánk, hogy a dicső ÁSZ nem csak az ellenzéki pártokat veszi financiális kartácstűz alá, de lám, kellő „szigorral” lép fel a hatalmon lévőkkel szemben is.

Persze, kényszeredett poénkodás. Mert amúgy egyáltalán nem lenne jó, ha az ÁSZ a látszatra akarna ügyelni, ahelyett, hogy a dolgát teszi. Mert a jó az volna, ha egy ilyen hatáskörű szervezet a törvényben foglaltaknak, a normáknak és önnön belső etikai kódexének (ha még van ilyen) megfelelően pártatlanul, objektív módszerekkel végezné a dolgát. Tekintet nélkül a vizsgált intézmények hatalmi távolságára, ahogy Hofstede mondaná. Semmi nem hiányzik jobban a magyar közéletből, mint egy olyan, a hatalomtól, gazdasági szereplőktől független ellenőrző szervezet, amelyik kizárólag a tényekre, számokra tekintve vizsgálná a politikai szereplők gazdálkodását – elfogulatlanul, pártatlanul, részrehajlás nélkül. És a makulátlan működés révén kialakítaná a megvesztegethetetlen, korrekt, tiszteletet érdemlő organizáció benyomását a közvéleményben is. Csak emlékeztetőül: Hagelmayer István vezetése alatt (és még pár évig azután is) az Állami Számvevőszék ilyen szervezet volt.

Most nem ilyen.

Mert manapság úgy tetszik, mintha eme állami szervnek egyenesen tréfálkozni támadt volna kedve, amikor ekként minősíti ennen ténykedését: „az Állami Számvevőszék 2018-ban is betöltötte az Alaptörvényben meghatározott közpénzügyi garantőr szerepét, ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széleskörű tudásmegosztó tevékenységével hozzájárult a közpénzügyek fejlesztéséhez.”

Nyilván e garantőr szerep s a pártatlan vizsgálódás elengedhetetlen ismérve, hogy az ÁSZ a pártok gazdálkodásának szupervízióját lezárva az ellenzéki alakulatoknak úgy szórta a büntetéseket, mint Michael Jordan a triplákat, míg a kormánypártok esetében mindent a legnagyobb rendben talált.

Az érintettek természetesen politikai megrendelésre elkövetett durva leszámolásról beszélnek, és hát

a történtek ismeretében elég nehéz elhessegetni a gyanút, hogy az ÁSZ a hatalom baseballütős könyvelőjeként jár el.

Mit ad isten, a választások előtt 4 hónappal rótt ki az ÁSZ az akkor legnagyobb ellenzéki pártra, a Jobbikra elég horribilis büntetést – a párt érvelése szerint megalapozatlanul.

És most tényleg tekintsünk el attól, hogy az ember mit gondol a Jobbik politikájáról, ideológiájáról (én például nem sok jót). Akkor is elfogadhatatlan, ha egy pártot a hatalom az állami szerveket bunkósbotként forgatva próbál megsemmisíteni. Pedig amúgy tényleg nem lehetetlen, hogy a Jobbik valóban kedvezményesen bizniszelt a street art ígéretes debütánsával, S. Lajossal, ami szabálytalan (legalábbis azzá nyilvánította a sebtiben, célzottan hozott törvény). Csak hát ezt akkor is tényekkel kellene bizonyítani. Márpedig e téren az ÁSZ nem állt valami jól: az akkori sajtó tele volt azon durva ellentmondások sorával, amelyek a számvevői érvelésben fellelhetők voltak.

Ráadásul, amivel a Jobbikot vádolták, azt nagyságrendekkel nagyobb volumenben követte el korábban a Fidesz (akkor még örök és megbonthatatlan szövetségben szintúgy S. Lajossal). Tényfeltáró cikkek sora szólt arról, hogy mennyire olcsón kapta a Fidesz a plakáthelyeket 2010-ben, ráadásul még ennek az összegnek is csak töredékét vallották be az ÁSZ-nek. De valahogy a számvevőknek ez nem szúrta a szemét.

Nem véletlenül a kettős mérce – jobboldalon oly sokat emlegetett – origója csimborasszójának csúcsáról van itt szó?

Az pedig, hogy az ÁSZ döntése ellen nincs jogorvoslat, normális jogállamban nonszensz. Csak hát eme normális jogállamban az sem fordulhatna elő bevett gyakorlatként, hogy a hatalom a független állami szervezeteket (az ügyészségtől az adóhatóságig) uralma alá hajtja, és politikai eszközként használja őket.

Így aztán most, hogy a Jobbikot megpakolták egy újabb mutatós büntetés-csomaggal, tényleg tarthatnak a felszámolástól. Pedig egy párt sorsát – függetlenül attól, hogy személy szerint mit gondolunk róla – jobb lenne a szavazók ítéletére bízni.